Tavaszi hadjárat

Ki ne emlékezne még a 2008-as tavaszra, amikor sorozatban 14 meccset nyerve jutottunk fel az élvonalba? Azt a tavaszi menetelést neveztük győztes tavaszi hadjáratnak.
Nézzük meg, hogy ezután a bajnoki évek melyik időszakai voltak legeredményesebbek NB1-es időszakunkban,  milyen ellenfelek várnak ránk az év első felében, és frissítjük a keret-listát is, megnézzük ‘seregünk’ összetételét, amelyikkel hadjáratba vonulunk.

A következő képről leolvasható hogyan sikerült a csapatnak a pontok gyűjtögetése fordulóról fordulóra a legmagasabb osztályban:

Az esetetek túlnyomó többségében tavasszal eredményesebb volt a KTE, mint ősszel, de mint legutóbb itt kimatekoztuk, az őszi sorozatnál lényegesen gyengébb eredmény is elég lenne bentmaradási célunk eléréséhez. A kép jobb szélén és az alsó két sorban százalékos értékeket találunk arról, hogy a megszerezhető pontok hány százalékát szereztük meg adott félévben, bajnoki évben és fordulókban.


 

A következő kép fölső részén az idei tavaszi hadjárat állomásait, időpontjait látjuk, alatta egy lehetséges hadrendet.


 

Keretünk jellege, összetétele nem változott, átlagéletkor szempontjából tovább fiatalodtunk, a korábbi négy idegenlégióssal szemben most csak egy (Meskhi ukrán) és egy kettős állampogár (Rjaskó – ukrán/magyar) van a keretben. A 26 főből fél évvel ezelőttig csak hét játékosnak volt élvonalbeli meccse, de az elmúlt hónapokban majdnem mindenkinek sikerült felnőnie ehhez az osztályhoz.
Reméljük tavasszal is meglep minket és az ellenfeleket Szabó István és a csapat olyan taktikai fordulatokkal, amelyekkel a szükséges pontokat begyűjthetjük. Már várjuk nagyon a szezon kezdetét …


 

 Folytatódik a bajnokság, a heti ‘menetrend’: 
~  csütörtök reggel nyolckor ezen az oldalon elérhető lesz a tippelős poszt,
~  szombaton délután fél háromkor indul a tavasz a Kisvárda-Paks meccsel,
~  vasárnap 17:30-kor KTE – Fehérvár, mindenki a Széktóibaaa!