NB1-es TIPPMIX🔸17. forduló

11 hetes téli szünet után folytatódik a bajnokság. Nem csak a csapatok számára lesz lehetőség a pontok gyűjtögetésére, hanem a tippjátékosoknak is. Ezúttal  Joker 🃏 vállalta, hogy megindokolja tippjeit. Lássuk hogyan látja ő a meccsek esélyeit:

Szezonkezdetkor még nehezebb a tippelés, mint mikor már több meccs formájából lehet kalkulálni, így most éppen jól jön az én módszerem. Mint tudjátok mindig azt tippelem, amelyik eredmény a KTE számára a legjobb lenne. Ha 3 pont, vagy annál nagyobb a különbség a két csapat között, akkor nyerjen az amelyiknek kevesebb a pontja, ha ennél kisebb az eltérés legyen döntetlen, mert bár akkor mindkét csapat kap 1-1 pontot, de mindkettő el is veszít kettőt. Ebben a módszerben két kivétel van: egyik a Fradi, őket ‘engedem begyűjteni’ a 3 pontokat (-őket elengedjük, úgyse lehet leállítani azt a csapatot-), és másik kivétel természetesen a KTE, aki nyerje csak meg minden meccsét. 🙂
Ne aggódjatok, ideológiát is találok hozzá, meg is tudom indokolni a tippeket. 😉

Kisvárda – Paks ▫️ V
Két közel azonos gárda csatájából a hazaiak kerülhetnének ki győztesen, de időnként képesek 3-4 gólos meglepetés-vereségek elszenvedésére is. Ez a Fradi ellen még bele is fért, de az Újpest-ZTE-Fehérvár trió ellen már meglepetés-számba ment. Waltnerék csendben készültek a tavaszra, szerintem meglephetik a várdaiakat.

Debrecen – Zalaegerszeg ▫️ D
A Lokit az új edző jól összerakta, nem hiszem, hogy kiesési gondjaik lesznek, viszont ehhez kell a nyitányon 1 pont. Moniz is jó munkát végzett Zalaegerszegen, ebből a meccsből egy békés döntetlen fog kikerekedni.

Ferencváros – Vasas ▫️ H
Az első fogadja az utolsót: országos egyes, erre nagyobb összegben is lehet fogadni.

Mezőkövesd – Puskás AFC ▫️ H
Nagyon átalakult a Kövesd, komolyan gondolják, hogy bent akarnak maradni, és meghagyják a három nagy múltú fővárosi csapatnak, hogy egymás közt ‘leboxolják’, ki maradjon és ki folytassa a második vonalban ősztől. Repülőrajtot vesznek és nyernek a felcsútiak ellen.

Újpest – Honvéd ▫️ D
Azonos ponttal áll a kiesőhatáron mindkét csapat, csak a gólkülönbség dönti el jelenleg helyezésüket. Mindkét csapat nyerni szeretne, jól indítani, mert ki ellen szerezzenek három pontot, ha nem a tabella végén lévőkkel szemben, de győzelmi vágyuknál erősebb lesz az, hogy ne kapjanak ki. Ha nem is békésen, de döntetlen lesz a vége.

Kecskemét – Fehérvár▫️ H
Az előző évben Fehérvár elleni meccsen éreztem leginkább azt, hogy kikaphatnak a lilák. Mondom ezt még akkor is, ha csak a meccs legvégén kapták a vereséget jelentő gólt. Azóta sok minden megváltozott. A fehérváriak edzőt cseréltek, most kovácsolják össze csapatukat, míg a hazaiak beleértek az NB1-be. Kecskeméti győzelmet várok.

-⚽-
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Az átlagpontszám és az összesített sorrend sorszáma a heti eredménytáblázat jobb szélén lesz, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát velünk játszottak legalább a fordulók felében. Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira. 
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelőre a következő ajándékok várnak majd:
1. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
2. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az az ORGANO-tól,
3. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
4. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

A heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után két percen belül a poszt végére felkerül, kivéve, ha a forduló zárómeccsét a Széktóiban rendezik, mert akkor kell fél óra a hazaérkezéshez és az eredmény-összesítéshez. Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtökönként reggel keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délelőtt igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként a tabella, a formamutatók, és az oddsok a következő fordulóra, a kép jobb szélén.


-⚽-

Tippelési határidő:  szombat 14:30

-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kisvárda – Paks
Debrecen – Zalaegerszeg
Ferencváros – Vasas
Mezőkövesd – Puskás AFC
Újpest – Honvéd
Kecskemét – Fehérvár

___________________
A tippjáték végeredménye:

60 hozzászólás “NB1-es TIPPMIX🔸17. forduló” bejegyzéshez

  1. Kisvárda – Paks/D
    Debrecen – Zalaegerszeg/D
    Ferencváros – Vasas/H
    Mezőkövesd – Puskás AFC/V
    Újpest – Honvéd/D
    Kecskemét – Fehérvár/D

  2. Kisvárda- Paks H
    Debrecen- Zalaegerszeg H
    Ferencváros- Vasas H
    Mezőkövesd- Puskás AFC H
    Újpest- Honvéd D
    Kecskemét – Fehervár H

  3. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  4. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  5. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  6. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  7. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  8. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  9. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  10. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  11. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas V
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár V

  12. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  13. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  14. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  15. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  16. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  17. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  18. Kisvárda- Paks H
    Debrecen- Zalaegerszeg H
    Ferencváros- Vasas H
    Mezőkövesd- Puskás AFC H
    Újpest- Honvéd D
    Kecskemét- Fehérvár H

    1. Kisvárda – Paks V
      Debrecen – Zalaegerszeg D
      Ferencváros – Vasas H
      Mezőkövesd – Puskás AFC V
      Újpest – Honvéd H
      Kecskemét – Fehérvár D

  19. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  20. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  21. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  22. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  23. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár D

  24. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  25. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  26. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  27. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár D

  28. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár V

  29. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  30. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  31. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg. D
    Ferencváros – Vasas. H
    Mezőkövesd – Puskás AFC. V
    Újpest – Honvéd. H
    Kecskemét – Fehérvár. D

  32. Kisvárda – Paks: D
    Debrecen – Zalaegerszeg: H
    Ferencváros – Vasas: H
    Mezőkövesd – Puskás AFC: V
    Újpest – Honvéd: D
    Kecskemét – Fehérvár: H

  33. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár V

  34. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár V

  35. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd V
    Kecskemét – Fehérvár H

  36. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár H

  37. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  38. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC H
    Újpest – Honvéd V
    Kecskemét – Fehérvár H

  39. Hurrá! Hosszú várakozás után folytatódik a buli, ahol felszabadultan tippelhetünk, nem a konyhapénz nagysága a mérvadó. Joker ajánlásából kitűnik, a variációk végtelenek. Az én babonásom szintén működik. A kísérleti zsebbevágóm is életre kél. Kicsiben azt próbálom bizonyítani, a befektetett összeget egy ilyen „tömegrajtos” versenyben nullán lehet tartani. Jelenleg mínusz háromszázkilencven forintnál tartunk. Gondoltam, az eredményesség növelése érdekében a „tavasz tizenhét pillanatát” a fogadási menőkre bízom. Aszerint, hogy a tippek beérkeznek-e „zárórára”. A sorrendet alulról kezdve azért nem lehet tartani, mert akadnak olyanok, akik a voksolással az utolsó pillanatig kivárnak. Az idényt Földházi Pál tippjeivel indítom.
    A sajátom:
    Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás D
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár V

  40. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  41. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár D

  42. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  43. Kisvárda – Paks D
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd V
    Kecskemét – Fehérvár H

  44. Kisvárda – Paks X
    Debrecen – Zalaegerszeg X
    Ferencváros – Vasas 1
    Mezőkövesd – Puskás AFC 2
    Újpest – Honvéd 1
    Kecskemét – Fehérvár 1

    1. Kisvárda – Paks D
      Debrecen – Zalaegerszeg D
      Ferencváros – Vasas 1
      Mezőkövesd – Puskás AFC 2
      Újpest – Honvéd 1
      Kecskemét – Fehérvár 1

  45. Kisvárda-Paks H
    DVSC- ZTE H
    FTC- Vasas H
    Mezőkövesd-Puskás D
    Ujpest-Honvéd H
    KTE- Fehérvár D

  46. Várda- Paks H
    DVSC-ZTE D
    FTC- Vasas H
    Kövesd- Puskás V
    UTE- Honvéd H
    KTE – Vidi D

  47. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – ZTE D
    FTC – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  48. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

  49. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  50. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC D
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  51. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár V

  52. Kisvárda – Paks V
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd D
    Kecskemét – Fehérvár D

  53. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár D

  54. Kisvárda – Paks H
    Debrecen – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Vasas H
    Mezőkövesd – Puskás AFC V
    Újpest – Honvéd H
    Kecskemét – Fehérvár H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.