Két évvel ezelőtt még NB3-as a csapat, onnan legjobb csoport-másodikkénti feljutás,
majd a másodosztályból azonnal feljutva a bajnokság negyedén túl második az újonc KTE az élvonalban.
Mi lehet a Kecskemét titka?
A titok a csapatjáték!
Emlékezzünk vissza a másodosztályból 2008-ban feljutó csapatunkra, akik azonnal középcsapattá értek, kupagyőzelmet szereztek, több, mint hét év NB1-es szereplés (219 forduló) alatt csak 11 fordulóban állt a KTE kiesőhelyen!
A KTE Szivics (kétszer is), Horváth Feri, Bekő Balázs és most Szabó István alatt is úgy működik, mint egy óraszerkezet. Adott játékstílushoz megfelelően összeválogatott fogaskerekeket a mester egységes szerkezetté szerel össze, és stábja segítségével pazarul működtet. Nem nagy nevek, sztárok/sztárocskák vannak a csapatban, hanem sikerre éhes, motivált játékosok.
A többi csapat rendszerint játékosokban gondolkodik, azokból összevásárol egy csomót, azután majd csak lesz belőle valami. Azon kívül, hogy ez nagyon drága mulatság, láthatjuk a legtöbb élvonalbeli csapatnál, hogy ez nem vezet eredményre.
A közelmúltban 3 ‘fogaskerekünket’ leigazolt másik klub. A nálunk nagyon szép eredményeket elérő játékosok (Luki, Belényesi, Szalai Józsi) új klubjánál mutatott teljesítménye meg se közelíti (Belényesi estében ez már múlt idő) azt, amit itt láthattunk tőlük. Ha visszamegyünk a múltba, megnézzük az elmúlt 15 évet, aki a KTE-ben jól szerepelt és eligazolt innen, új csapatánál már nem tudta ugyanazt produkálni. Talán egyedül Gyurcsó a kivétel, aki még nagyon fiatalon kezdett itt, és szépen felépítette magát.
Mi lehet a Kecskemét titka? -> A csapat!
Már Minarik Ede is megmondta, „Kell egy csapat!”.
Szabó István és csapata ezt most Kecskeméten megvalósította.
Amit meg lehet emelni azt örömmel megemelem, főleg a kalapomat a csapat teljesítménye előtt. Nagy dolog, hogy a Szabó brigád eredményeivel stadionrekonstrukciót ki tudnak kényszeríteni, elérik, hogy képviselő az országgyűlésben, nyakában lila szalaggal ténykedik. Miközben azon filózok, ezt az iramot, ilyen anyagi háttérrel meddig lehet még fokozni. Szivicsért megőrültünk, Horváth Feri munkáját elismertük, Bekő Balázsnak szobrot kívántunk állítani, és akkor bekövetkezett a nagy durranás, mehettünk vissza a bánya mélyére, a megszűnés mezsgyéjére. A bajban segítő kezet senki nem nyújtott. Ha távolabbra tekintünk, a rendszerváltás hajnalán sem volt ez másként, a jelszó megszavaztatott, a kecskeméti felnőtt labdarúgásra egy fityisz támogatást sem. Eddig minden zűrös helyzetből sikerült talpra állni. Abban reménykedem, a példa ragadós lesz, végre a KTE támogatói is csapattá formálódnak, és a szurkolói örömkönnyek még nagyon sokáig hullanak.