2021. május 30-án, Iváncsán nagyjából este háromnegyed nyolc magasságában Nagy Róbert játékvezető belefújt a sípjába. A mérkőzés véget ért, a hazai közönség pedig ünnepelt. A vendégcsapat, a harmadosztályú bajnoki cím talán legnagyobb esélyesének számító Kecskemét játékosai lehajtott fejjel indultak az öltöző irányába. Egy alig 3000 fős település csapata elcsente előlük az aranyérmet és ezen az sem enyhített, hogy ekkor már tudták, hogy a másodosztályba való feljutás ennek ellenére is megvan: az Iváncsa nem vállalja a magasabb osztályt. Szabó Tibor, a Kecskemét vezetőedzője elkeseredetten indult nyilatkozni, a kecskeméti drukkerek pedig a csapatra és a klubra öntötték keserűségüket. Nagyjából ugyanekkor, 89 kilométerrel délebbre, Tolna megyében, Szekszárdon szintén lefújtak egy mérkőzést, ahol egy másik Szabó is vereséget szenvedett, azonban a Dabas szurkolói nem kiabáltak dühös mondatokat a csapata felé. Szabó István a bronzérmet jelentő harmadik helyre hozta be a Dabast a szezon végére és a klubnál mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy kiemelkedő eredmény a csapattól. A két Szabó nagyon különböző hangulatú sajtótájékoztatóval zárta az idényt.
Szabó Tibor letörten és szégyenkezve nyilatkozik, igyekszik megértést és önkritikát mutatni a szurkolók irányába. Ezzel szemben Szabó István a vereség ellenére is optimistán és az elért eredményeknek örülve áll a mikrofon elé. A sikerek tekintetében a csapategység jelentőségét emeli ki, ami a későbbiekben is visszatérő elem lesz nála.
Az év zárásaként a mérkőzési utáni „harmadik félidőt” is jól eltöltöttük, mindenki együtt volt, igazi csapatként, a sikerünk kulcsa is ez volt, hogy egy ilyen remek összetartó közösség alakult ki Dabason.
Nagyjából egy hónappal később Szabó István a Kecskeméti TE vezetőedzője lesz. Az ajánlatot gyakorlatilag öt perc gondolkodást követően elfogadja és az akkor letargiában levő csapat teljes átalakításának áll neki. Miután a játékosok egy részére nem tartanak igényt, másik részük pedig önszántából távozik, összesen tizenegyen hagyják el a csapatot. Egy csalódásból ébredező, levegőért kapkodó újonc padján, csapatnyi új játékossal építkezve kezdi meg a hadjáratot azért, hogy Kecskeméten ismét stabil NB2-es futballklub legyen. A hatalmas átalakulás ellenére Szabó minden alkalommal optimistán és céltudatosan szólal meg. A bizakodó nyilatkozatok után aztán az első meccsen jön a Budaörs és nekifutásból lepofozza a Kecskemétet úgy, hogy a szurkolók egy része még az utcán álldogál a nyögvenyelős jegyértékesítésnek köszönhetően, amikor a budaörsiek már két góllal vezetnek. Annyira szürreális a helyzet, hogy a jegypénztárnál sorban álló szurkolók azt hiszik, hogy csak túlzó vicc, amikor valaki megszólal: „már 2-0 a Budaörsnek”. Mire a balszerencsésebbek helyet foglalnak, értetlenül nézhetik végig, hogy a kecskeméti védelem mindent megtesz a vendégek kényelméért és már 0-3 áll az eredményjelzőn. Ezen a ponton többen arról kezdenek beszélgetni a lelátón, hogy kínkeserves lesz a másodosztályú szezon, meg sem érdemeltük a feljutást, egyesek pedig esélytelennek látják a bennmaradást ezzel a játékkal. Bár később Lukács Dániel lő két gólt, amivel közel hozza a KTE-t a pontszerzéshez és néhány mérsékelten veszélyes helyzetet is kidolgoznak Szabóék, de pont nélkül kezdi a Kecskemét a másodosztályt. Szabó a meccs után kritikus a csapatával, de bizakodó hangnemet üt meg, igyekszik a pozitívumokra koncentrálni és nem esik kétségbe ettől a szezonkezdettől.
Ekkor még nem tudhatta, hogy a szezon végén hatalmas meglepetést okozva, 13 meccses veretlenségi sorozatot építve lökik le a feljutó helyről a mindenki által oda várt, lehetőségeiben mérföldekkel a KTE előtt tartó Diósgyőrt, mégis nagyon higgadtan értékeli a kaotikusan kezdődő, majd a remény apró szikráját felvillantó mérkőzést. Ez a nyugalom pedig végigkíséri Szabót, a kamerák előtt szinte buddhai higgadtsággal létezik. Minden megnyilvánulásából süt a kiegyensúlyozottság és a türelem, nem hallani tőle indulatból kibukott gondolatokat, úgy tud dühös lenni, hogy közben nem kiabál, ami persze egy feleség esetén rémisztő, de egy futballcsapat vezetése esetén kifizetődő tud lenni. Ő nem egy Hornyák Zsolt, aki a sajtó előtt kritizálja a játékosait, nem egy Véber György, aki kétségbeesetten kifakad a tv-nek, nem egy Horváth Ferenc, aki minden alkalommal mond valamilyen vicces, a neten végigsöprő anekdotát és pláne nem egy Pintér Attila, aki minden megnyilvánulásával igyekszik sulykolni a saját értékeit. Szabó István higgadt, a pánikot nem ismerő, elemző természete pedig átragad a csapatára is. „Mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk”. Szinte minden héten meghallgathatjuk tőle ezt a hüvelykujjszabályt, ám ellentétben a magyar futballban általánossá vált képtől – amikor a vereséget szenvedő, kamera elé lökött edző/játékos elmondja a kötelező „megyünktovábbazúton”-t – tőle hitelesnek hat, hiszen nem csak a vereségeket követően hangoztatja, hanem akkor is (főképp akkor), amikor megy a szekér.
Szabó elmúlt éveiben folyamatosan erőn felül teljesített a csapataival, de ugyanez elmondható arra az időszakra is, amikor ideiglenesen már irányította a KTE-t az élvonalban. Másodezdőként kupát nyert a csapattal, a 2011/12-es szezonban Török László oldalán (de a valódi vezetőedzői feladatokat végezve) az ötödik helyre hozta be a Kecskemétet az NB1-ben és Ligakupa ezüstérmet ünnepelt, majd (egy paksi, Szivics melletti másodedzős kört követően) a másodosztályban küzdött a Cegléd padján a kiesés ellen és részt vállalt a Tiszakécske benntartásában is, hogy utána Dabason bronzérmet ünnepelhessen. Kecskeméten pedig egyelőre mesébe illő eredményeket szállít: feljuttatott egy újonc csapatot az NB2-ből, hogy aztán a bajnokság negyedét követően a harmadik helyen álljon vele. Végigjárta a lépcsőfokokat, ezzel pedig olyan tapasztalatokra tett szert, amelyeknek híján vannak az edzők, akik az iskolapadból kiesve vagy a pályáról lelépve rögtön NB1-es csapatnál kapnak lehetőséget. Mintha az egész karrierje azért volna, hogy bizonyítsa, hogy a szakmai felkészültség, a faksznik nélküli alázatos munka és az edző hozzáadott értéke meg tudja emelni egy csapat előre várható teljesítményét. Pedig a lecke fel van adva neki: kis költségvetésű klubként (már az NB2-ben sem volt a gazdag csapatok közé sorolható a KTE), másodszor kell neki úgy építkeznie, hogy távozik az előző szezon gólkirálya. Az NB2-t úgy kezdte meg a csapat, hogy a szurkolók bánatára Pécsre írt alá Károly Bálint, aki a harmadosztályban 20 góljával első lett a góllövők közt, míg idén Lukács Dánielnek, a tavalyi NB2-es, 25 gólos gólkirálynak a pótlását kellett megoldania. Egyelőre úgy tűnik, sikerrel teszi. Ehhez és az általa oly fontosnak tartott csapategység kialakításához és fenntartásához jól illeszkedő futballistákra van szükség. A játékosok kiválasztása kapcsán Szabó minden alkalommal hangsúlyozza is, hogy a mentális, morális, jellembeli attribútumok sokat (sőt a tehetségnél is többet) nyomnak a latba, igyekszik a korábbi dabasihoz vagy a tavalyi kecskemétihez hasonlóan jó csapategységet kialakítani.
„Fontos tényező [a tehetség] a labdarúgásban, mert egy-egy mérkőzést eldönthet valóban egy igazi tehetség. Ugyanakkor a bajnokságot a csapat nyeri meg.”
Ez csak egy azok közül a Szabó-nyilatkozatok közül, melyekben kiemelt fontossággal szerepel a csapategység. Érdemes megfigyelni, hogy most, hogy a jó eredményeknek köszönhetően az egész országban kezdenek felfigyelni a teljesítményére, nem hazudtolja meg magát, mindig a csapatot és a tisztességes munkát emlegeti a sikerek forrásaként. Ez a mentalitás pedig a játékosaira is átragad, nincs olyan meccsvégi interjú, amiben egy KTE-játékos ne említené meg a kohézió fontosságát. A kiválasztáskor fontos szempont számára, hogy amennyiben van rá lehetőség, helyi kötődésű játékosokat igazoljon a csapat. Szabó igazi lokálpatrióta, aki nagyjából egy kilométerre lakik a Széktói-stadiontól és már utánpótlás edzőként is tapasztalhatta, hogy a helyi játékosoknak nem csak a csapatba építése lehetséges akár az élvonal szintjén is, de később más csapatokban is képesek megállni a helyüket ezek a srácok (olyan játékosok nevelésében vett részt, mint Patvaros, Bertus vagy Pekár, akik mind stabil NB1-es játékosokká váltak).
A munkához való hozzáállása könnyen megfogható, jól körülhatárolható szempontok alapján ítéli meg a sikert és a kudarcot: ha a meghatározott célt, igényszintet felülteljesíti a csapat, az siker, azonban ha csak egyetlen helyezéssel is elmarad tőle, az kudarc. Fontos számára a játékosok étkezése és aprólékos programterv alapján dolgozik, amelynek ütemét igyekszik megtartani a válogatott szünetekben is (nem véletlenül lett péntekre szervezve a Cegléd elleni felkészülési meccs, hiszen a vasárnap-péntek ritmust akarta modellezni a csapat számára, amellyel majd a Fradi és Újpest elleni meccseken találkoznak). Igyekezett profizmust teremteni Kecskeméten azzal, hogy rendszeres mérésekkel szerez információt a játékosok állapotáról, hogy a videózásra és az ellenfelek elemzésére nagy hangsúlyt fektet. Nem állítom, hogy ezek a munkamódszerek nem voltak jelen korábban a KTE-nél, de Szabó rendszeresen emlegeti a nyilatkozataiban őket, ebből lehet sejteni, hogy kiemelt jelentőségűnek tartja az alkalmazásukat.
A játékról való gondolkodása nagyon pragmatikus. Feljutó csapat edzőjeként tudja, hogy kénytelen alkalmazkodni az ellenfelekhez, de elmondta, hogy nem szereti az alkalmazkodó játékot, ezért ha a csapat megerősödik, lemondana róla. Szabó István nem szeret veszíteni, viszont tisztában van vele, hogy egy újonc csapat, ha minden meccsen szeretne esélyt látni a győzelemre, az nagy fókuszt, fegyelmet és alázatot igényel. Bár a Kecskemét a szezon elején kapott kritikákat a sokak szerint túlzottan védekező játéka miatt, határozottan reagált: szerinte nem szégyen jól védekezni. Egy korábbi interjújában ráadásul kiemelte azt is, hogy komolytalannak látja, ha egy edző támadófutballról beszél és közben a csapata nem védekezik jól.
„Én a magas presszingnek vagyok a híve, ezt tanultam Tomiszlav Szivicstől, Kecskeméten ezt a játékot játszottuk, de természetesen ez keretösszetétel-függő is”
A KTE vezetőedzője jó kapcsolatot ápol a szurkolókkal, fontosnak tartja, hogy a közönség mit szeret, őket szeretné kiszolgálni, olyan csapatot akar építeni, amire a közönség vevő. Szabó István pedig ismeri a kecskeméti közönséget, ezért olyan együttest épített, amely úgy jön le a pályáról, hogy meg lehet őket tapsolni, küzdenek, hajtanak. Ezt az elképzelést pedig a KTE-nél abszolút sikeresen ültette gyakorlatba. Csak azért nem mondom, hogy Kecskeméten futballáz van, mert a stadion fele lezárva, így ha egy hazai meccset néz meg valaki, azt hihetné, hogy megőrültem, hiszen a fél stadion üres. De igaz, hogy a szurkolók optimisták, támogatják a csapatot, lelkesednek a KTE-ért. Egy olyan városban, ahol Szivics a támadófutballjával maga volt az isten (talán még mindig az) és az általa játszatott játék azóta is viszonyítási pont a drukkerek szemében, ez nagyon nagy dolog. Szabó ráérzett a szurkolók igényeire, tudja, hogyan kell velük beszélni és az eredmények is igazolják őt. Bár a látványos támadójátékkal egyelőre adós a csapat, de ebben a helyzetben nem is realitás elvárni a KTE-től. Ugyanakkor mindig egyenes és tiszta kommunikációval ad magyarázatot arra, hogy csapata miért úgy játszik, ahogyan.
A fentieknek megfelelően az alkalmazott stratégiáján is látszik a kiegyensúlyozottság, a türelem és az állandóság. Kecskeméten letette a voksát egy háromvédős rendszer mellett, amely egyszerre stabil és rugalmas, és nem váltogatja a felállásokat és taktikákat akkor sem, ha olykor nem jön ki a lépés a KTE-nek. Amikor védekezésre kényszerül a csapat, akkor a két szárnyvédő visszahúzódásával ötfős védősorrá alakul a formáció, ugyanez a felállás viszont támadásban is alkalmas arra, hogy eredményt érjen el vele a csapat. A pálya középső részét abszolút képes uralni a Kecskemét, védekezésben sok párharcra kényszeríti az ellenfeleit, támadásban pedig számos háromszög alakul ki a pályán, amelyek lehetővé teszik, hogy a labdát földön tartva valósítsa meg a csapat az átmeneteket. A három védője (jellemzően Szabó Alex, Belényesi Csaba és Szalai Gábor) erős, magas és jó a levegőben, ráadásul ez a létszámbeli fölény azt is lehetővé teszi, hogy a védők egyike kilépjen a védelemből és kövessen egy csatárt, anélkül, hogy rést hagyna maga mögött. Ezt a formációt nemzetközi szinten láthattuk már jól megvalósítani, hasonló felállásban játszott Antonio Conte szinte minden csapata, Gareth Southgate angol válogatottja a 2018-as világbajnokságon vagy akár újonnan Marco Rossi Magyarországa a németek ellen. Természetesen Szabó 3-5-2-je (újonnan inkább 3-4-2-1-e) nem képes minőségben megközelíteni őket, de láthatóan alkalmas arra, hogy eredményeket érjen el.
A Kecskemét jelenleg az NB1 üde színfoltja, kíváncsian várjuk, hogy meddig lesz képes fenntartani ezt a teljesítményt. Amíg Szabó fő kihívása, hogy fenntartsa ezt a fókuszt és teljesítményt, és benntartsa a csapatot az élvonalban, addig a klubé az, hogy megtartsa a munkájával egyre több figyelmet magára irányító edzőjét. A jelenlegi KTE szempontjából ugyanis létkérdés a fontolva haladás. Egy olyan csapat, amely az elmúlt két szezonjában erőn felül teljesít, nem eshet abba a hibába, hogy kapkodni kezd. Kiszámítható működésre van szükség, ennek pedig része az is, hogy a megkezdett projektet folytassa a csapat. Ennek a projektnek pedig kulcseleme Szabó István. Kialakított egy olyan közeget a klub körül, ahol a játékosok örülnek, hogy Kecskeméten játszhatnak, ahol a nyugalom van és profizmus. A magyar klubfutball kiszámíthatatlan hullámzása közepette pedig ez az iránytű rendkívüli értékkel bír. Úgy tűnik, hogy ez a házasság mindenki számára gyümölcsöző, az edző, a csapat, a klub és a szurkolók egymásra találtak. Szabó István saját elmondása szerint jelenleg ott van, ahol mindig is lenni akart.