NB1-es TIPPMIX🔸8. forduló

Ezzel a fordulóval teljesítjük az őszre tervezett meccsek felét, ezután 3 hét bajnoki pihenő következik majd. Nem mindegy milyen eredményekkel vonulnak a csapatok a szünetre, de a tippjátékosok is szeretnének javítani összesített pozíciójukon.

Nagyon régen játékostársunk már mostani tippmagyarázónk, akinek elég jól sikerült az előző forduló. Lássuk Robeard milyen végeredményeket vár a nyolcadik fordulóban

Paks – Debrecen
A Paks legutóbb, ha nem is megsemmisítő, de mindenképpen fájó vereséget
szenvedett nálunk, nem igazán lehetett rájönni, hogy a csapat milyen
elképzeléssel ment ki a pályára, ezt alátámasztotta Waltner mester nyilatkozata is, innen kellene felállni az edzőváltás után talán erőre kapó Loki ellen. Érzek annyit a hazaiakban, hogy túl tudják magukat tenni az elmúlt 2 meccsen, Debrecenben szerintem még várni kell a teljes feltámadásra. 🄷

Honvéd – Kecskemét
Háromesélyes találkozó lehet, ezt csak azért merem mondani, mert a Honvéd
múlt héten a forduló meglepetéseként legyőzte az akkor listavezető Kisvárdát. Ennek ellenére az eddigi produkciójuk nem meggyőző. Itt is azt érzem, hogy a feltámadás odébb lesz, mert a Szabó-legénység továbbra is szárnyal, hiába mondják, hogy elfogy a szufla, újra meg lesz cáfolva. 🅅

Fehérvár – Mezőkövesd
Szinte mondhatni, hogy országos 1-es, annak ellenére, hogy Supka Attilát a
napokban menesztették, sokak szerint nem ő volt ott a fék, hanem inkább a
játékosok, ez látszott a kövesdiek legutóbbi bajnokiján is (0-5). A Fehérvár is
pocsékul kezdett, de ott talán betudható a kettős terhelésnek, erre már náluk
nem lehet hivatkozni. Egész egyszerűen annyival jobb most a helyzet
Fehérváron, hogy meglepne, ha ezt nem húznák be. 🄷

ZTE – Puskás AFC
Na ezt tényleg nehéz megtippelni, de muszáj lesz. A negyedik fogadja, az
ötödiket, ezzel sem lett könnyebb. Akkor mégis mi segíthet? Talán az, hogy ha
megnézzük az egymás elleni meccsüket ebben a leosztásban. Az eddig 5
találkozóból a ZTE mindössze egyszer tudta legyőzni a felcsútiakat, a további
4 alkalmon 2 döntetlen és 2 vereség született. Ez alapján mondom azt, hogy
vagy döntetlen, vagy vendég. De mivel a Puskás már 4 meccsén is
osztozkodott, így 5. alkalommal talán nem fog. 🅅

Ferencváros – Kisvárda
Lehetne mondani, hogy az FTC megállíthatatlanul szárnyal, de nem szabad
elfelejteni, hogy ők csütörtökön Európa Liga mérkőzést játszanak, tehát
valószínűleg nem a legerősebb felállással fognak kiállni a jelenleg mögöttük
álló, eddig szépen muzsikáló Kisvárda ellen. Török Lászlóéknak extra
motivációt jelenthet az, hogy ők csíphetik meg először ez eddig 100%-os Fradit. De a Fradi kispadja is olyan erős, hogy ők ezt nem fogják hagyni. 🄷

Újpest – Vasas
A liláknál még várnak, ki tudja meddig, az angyalföldieknél már megunták a
sikertelenséget és edzőt váltottak. Sokat elmond, hogy a tabella 2 utolsó
helyezettje nyeretlenként csap össze, és annyira nem is tettek sokat az eddigi
mérkőzéseken azért, hogy ez megváltozzon. Az Újpestnek ráadásul a Fradi
elleni 0-6 után kellene felállni egy kiesési rangadón. Csodának tartanám, ha ez
most sikerülne. A Vasasnál Kondás Elemér érkezése hozhatja meg azt a
sokszor emlegetett “új impulzust”. Ez sokszor beválik, érzésem szerint most is
be fog. 🅅

-⚽-
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Az átlagpontszám a heti eredménytáblázatok jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát velünk játszottak legalább a fordulók felében. Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira. Őszi játékunk végén a legtöbb átlagpontszámmal rendelkező tippjátékos a klubtól egy sálat kap; a második helyezett egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomagot Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól; a harmadik helyezett egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítást Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től; a negyedik helyezett Peller és Társa Gépihímző vállalkozástól egy KTE címerrel hímzett téli sapkát.
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelőre a következő ajándékok várnak majd:
1. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
2. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az az ORGANO-tól,
3. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
4. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

A heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után két percen belül a poszt végére felkerül. Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtökönként délben keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként a tabella, a formamutatók, és az oddsok a következő fordulóra, a kép jobb szélén.

-⚽-

Tippelési határidő:  szombat 15:30

-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Paks – Debrecen
Honvéd – Kecskemét
Fehérvár – Mezőkövesd
ZTE – Puskás AFC
Ferencváros – Kisvárda
Újpest – Vasas

___________________________
A heti tippjáték végeredménye:



 

 

57 hozzászólás “NB1-es TIPPMIX🔸8. forduló” bejegyzéshez

  1. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda V
    Újpest – Vasas D

    1. Paks – Debrecen D
      Honvéd – Kecskemét V
      Fehérvár – Mezőkövesd H
      ZTE – Puskás AFC V
      Ferencváros – Kisvárda H
      Újpest – Vasas H

      1. Paks – Debrecen H
        Honvéd – Kecskemét D
        Fehérvár – Mezőkövesd H
        ZTE – Puskás AFC V
        Ferencváros – Kisvárda D
        Újpest – Vasas H

  2. Paks – Debrecen V
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

    1. Paks – Debrecen H
      Honvéd – Kecskemét D
      Fehérvár – Mezőkövesd H
      ZTE – Puskás AFC D
      Ferencváros – Kisvárda D
      Újpest – Vasas D

      1. Paks – Debrecen H
        Honvéd – Kecskemét D
        Fehérvár – Mezőkövesd H
        ZTE – Puskás AFCvD
        Ferencváros – Kisvárda H
        Újpest – Vasas H

        __________________________

  3. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  4. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd V
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda V
    Újpest – Vasas H

  5. Paks – Debrecen V
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  6. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas D

  7. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas H

  8. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  9. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  10. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  11. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  12. Paks – Debrecen V
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  13. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  14. Paks- DVSC D
    Honvéd- KTE V
    Vidi- Kövesd H
    ZTE- PAFC D
    FTC-Várda H
    UTE- Vasas D

  15. PingWin ajánlása Alexánál tökéletesen működött, gratulálok mindkettőtöknek, tovább emelkedik a ROI összege. Alexa tíz froncsival maradt le a dobogó tetejéről. Ami engem illet, a Paks elleni meccs időpontjában a boszorkányok városában évfolyam találkozón volt jelenésem. Gondoltam, az még sem lehetséges, hogy ne tekintsek bele az összecsapásba, a Kárász utca környékén találtam egy éttermet, ahol egy bekapcsolatlan tv árválkodott, kértem, helyezzék üzembe, mert éppen kedven csapatom püföli az ellenfelet. Megtették, így kerültem képbe. Ezen a hétvégén is hasonló a szitu,az ország másik szegletébe invitáltak disznó pöris – a legvadabb fajtából – hörpintésre, és helyi meccsnézésre. Természetesen mikor, máskor a Honvéd – KTE rangadó időpontjában lesz a vacsora feltálalva. Valahogy majd ezt is megoldom. Gyorsan kellett cselekednem, Hubi tippjeivel szaladtam a befizető helyre. Ezen a hétvégén vele folytatódik a biznisz. Jó szórakozást, nekem meglesz.
    Mondom a magamét.
    Paks – DVSC V Dombi Tibi meccsközben majd többször lefenyíti a játékvezetői stábot, és minden rendben lesz.
    Honvéd – KTE V Miközben én vígan falatázok, iszom hozzá a vörös nedűt, Banó Szabóék rugdossák a gólokat.
    Fehérvár – Mezőkövesd H A Kövesden már Pintér varázspálcája sem segítene. A Hertától kipenderített Dárdai szerződtetésében reménykedem. Ki tudná a Vidihez csalogatni, ha Salec nem.
    ZTE – Puskás H Ahogy korábban megpendítettem, a ZTE egy jó csapat.
    FTC – Kisvárda H Lacika, Lacika sok tippelőnek de nagy gondot okoztatok, a bünti, Fradi győzelem.
    Újpest – Vasas V A Vasas győzelemhez foggal körömmel ragaszkodom, mert én egy „idióta” drukker vagyok.

  16. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas H

  17. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  18. Paks- Debrecen H
    Hinvéd- Kecskemét V
    Fehérvár- Mezőkövesd H
    ZTE- Puskás AFC H
    Ferencváros- Kisvárda H
    Újpest- Vasas D

  19. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  20. Paks-Debrecen H
    Honvéd-Kecskemét V
    Fehérvár-Mezőkövesd H
    ZTE-Puskás D
    FTC-Kisvárda H
    Ujpest-Vasas H

  21. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas H

  22. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét H
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas D

  23. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  24. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét H
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  25. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét H
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  26. Paks – Debrecen: V
    Honvéd – Kecskemét: V
    Fehérvár – Mezőkövesd: H
    ZTE – Puskás AFC: H
    Ferencváros – Kisvárda: H
    Újpest – Vasas: D

  27. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas H

  28. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas V

  29. Paks – DebrecenV
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőköves H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda V
    Újpest – Vasas H

  30. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőköves H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas H

  31. Paks – Debrecen V
    Honvéd – Kecskemét H
    Fehérvár – Mezőköves D
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda V
    Újpest – Vasas D

  32. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  33. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  34. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas H

  35. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda D
    Újpest – Vasas D

  36. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC H
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas H

  37. Paks – Debrecen V
    Honvéd – Kecskemét H
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas D

  38. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas H

  39. Paks – Debrecen H
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  40. Paks – Debrecen. V
    Honvéd – Kecskemét. V
    Fehérvár – Mezőkövesd. H
    ZTE – Puskás AFC. H
    Ferencváros – Kisvárda. H
    Újpest – Vasas. V

  41. Paks-Debrecen D
    Honvéd-Kecskemét D
    Fehérvár-Mezőkövesd H
    ZTE-Puskás AFC V
    Ferencváros-Kisvárda H
    Újpest-Vasas V

  42. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét V
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC V
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

  43. Paks – Debrecen D
    Honvéd – Kecskemét D
    Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    FTC – Kisvárda V
    Újpest – Vasas H

  44. Fehérvár – Mezőkövesd H
    ZTE – Puskás AFC D
    Ferencváros – Kisvárda H
    Újpest – Vasas V

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.