NB3 Közép TIPPMIX ~ 36. forduló

Nehéz dolog a tippelés, veszélyes dolog a kötésben fogadás. Legutóbb a tippelők harmadrésze kötésben fogadott, nem volt szerencsés nekik a 13-as szám (- mert ennyien fogadtak így -), mert közülük senkinek nem jött be a ‘csomagtippje’.
Érdekes eredmények alakulnak a végjátékban, az előző fordulóban a tippelőknek alig jutott pont. Talán majd most …

Ezúttal Fejér megyéből kapjuk a tippmagyarázatot, nézzük Péter60 tippjeit:
c

Honvéd II. – Dunaújváros >>> H
Az utóbbi hetek mutatott formája alapján a Honvéd II csapatát látom esélyesebbnek a 3 pont otthon tartására. Nem lesz azonban egy sétagalopp számukra a mérkőzés, mivel a Dunaújváros képes meglepetéseket okozni, mint ahogy ezt a legutóbb tette az Iváncsával szemben. Tippem hazai győzelem.

Körösladány – FTC II. >>> V
A papírforma vendég győzelmet mutat erre a mérkőzésre. A Körösladány azonban össze tudja magát szedni egy-két mérkőzésre, hiába állnak a kieső helyen. Könnyen nem fogják adni a bőrüket, de ennek ellenére vendég győzelemre tippelek ennél a párosításnál. Tippem: vendég győzelem.

Taksony – Kozármisleny >>> V
A mérkőzés eredménye sajnos borítékolható előre. A Taksony hazai pályán nem lesz képes a 3 pontot otthon tartani, annak ellenére sem, hogy a Misleny az utolsó két meccsét elvesztette, legutóbb a kieső Körösladány tudod elhozni 3 pontot a mislenyi arénából. Tippem: vendég győzelem.

Iváncsa – Szegedi VSE >>> H
Iváncsa – reményeim szerint – otthon tudja tartani a 3 pontot a kiesőhelyen lévő Szegedi VSE csapatával szemben. Jó és hajtós mérkőzést várok az Iváncsa csapatától, annak ellenére, hogy az ismert anyagi hátterük miatt felkerülni sajnos nem tudnak az NB2-be, de ennek ellenére bajnokként szeretnék zárni a jelenlegi idényt és büszkén, emelt fővel befejezni a bajnokságot. Tippem: hazai győzelem.

Vác – Dabas >>> D
A két csapat találkozóján szerintem döntetlen fog születni. Az utóbbi hetek eredményei alapján mindkét csapat döntetleneket ért el ellenfeleivel szemben, így egyikük sem lesz képes a másik fölé kerekedni. Tippen: döntetlen

Hódmezővásárhely – Monor >>> D
A hazai csapat jelenlegi formamutatói nagyon nagy eltéréseket mutatnak mérkőzésenként. Képesek meglepetéses győzelemre, de képesek vereséget is szenvedni a bajnokság utolsó helyezettjétől is. Hasonló mutatókkal rendelkezik a Monor csapata is, így a két csapat találkozóján minden eredmény lehetséges. Ennek ellenére kicsit a Monor csapata felé billen a mérleg nyelve, de nem lesznek képesek 3 pontot elhozni Hódmezővásárhelyről. Tippem: döntetlen.

Szekszárd – Majos >>> H
Ezen a találkozón a hazai csapatot érzem arra képesnek, hogy mind a három pontot otthon tartsa, annak ellenére, hogy a Majos otthon képes minden papírforma felborítására egy – egy mérkőzés erejéig. A Szekszárd egy újabb győzelemmel távolabb kerülne a kieső helyről, így nekik létfontosságú lenne győzelemmel zárni a Majos elleni találkozót. Tippem: hazai győzelem.

ESMTK – Újpest II. >>> V
A két csapat közül a vendégcsapatot érzem – az utóbbi hetek formamutatói alapján – esélyesnek az idegenbeli győzelemre. A hazai csapat – a tabellán lévő helyétől függetlenül – nagyon botladozik, náluk csak két lehetőség van: győzelem, vagy vereség. Az Újpest II. csapatát érzem idegenben győzelemre képesnek. Tippem: vendég győzelem.

Dabas-Gyón – Paks II. >>> H
A mutatott formák alapján a hazai csapat fogja otthon tartani a három pontot. A Paks II. hullámvölgyben van, ők több vereséget és döntetlen tudtak csak hozni az utolsó hetekben. Ezen a formán nem sokat változtat az előző fordulóban az ESMTK ellen megnyert hazai mérkőzés. Tippem: hazai győzelem.

Rákosmente – Kecskemét >>> V
A Rákosmente a tabella azon csapatai közé tartozik, mely csapat képes a papírformát felborítani egy-egy eredményével, pl. döntetlenre képesek a kieső Szegedi VSE otthonában. A mérkőzés papírforma alapján a vendégek oldalára billenti el a mérleg nyelvét. A Kecskemét szurkolóinak mindenképpen csak a győzelem az elfogadható eredmény függetlenül attól, hogy a feljutásuk már biztosított az NB2-be. A „feljutás” értékesebb, ha a mögött van teljesítmény, kimaxolt, megszerezhető pontok, mint úgy, hogy tudni: a riválisok nem jutnak fel licensz hiányában, jó nekünk a surranópályán való feljutás is. Tippem: vendég győzelem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az adatgyűjtéssel, az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tabella, a csapatok utolsó öt meccsének eredményei háttérszínjelzéssel (formamutatók),
a kép jobb szélén a következő forduló párosításai, ott a csapatnevek előtt a győztesre,
a D előtt a döntetlenre kapható pontszám a tippjátékban.


Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋: ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 11 ᴏ́ʀᴀ

Dupla vagy semmi, tripla vagy semmi.
Ha kockáztatással többet akarsz nyerni a tippjátékban, akkor 3, vagy 5 meccsnél a tippirány betűjele után
✚ jelet tegyél amelyiknél nagyon biztos vagy a végeredményben. Ha mind a 3 tipped bejön dupla pontszám a jutalom, ha ötöt tippelsz kötésben és mindet eltalálod akkor a jelzett pontok háromszorosát kapod. Ha a kötésből akár egy meccs nem jön be, akkor a kötésben lévő meccsek mindegyikére nulla pont jár. (Ha nem 3 vagy 5 meccset jelölsz azt úgy tekintjük, mintha egyet se jelöltél volna.)


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Honvéd II. – Dunaújváros
Körösladány – FTC II.
Taksony – Kozármisleny
Iváncsa – Szegedi VSE
Vác – Dabas
Hódmezővásárhely – Monor
Szekszárd – Majos
ESMTK – Újpest II.
Dabas-Gyón – Paks II.
Rákosmente – Kecskemét


A tippverseny végeredménye:

39 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 36. forduló” bejegyzéshez

  1. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V

  2. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  3. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. V
    Dabas-Gyón – Paks II. V
    Rákosmente – Kecskemét V

  4. ESMTK-Újpest II H

    Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H +
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos D
    Dabas-Gyón – Paks II. H+
    Rákosmente – Kecsemét V +

  5. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. D
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  6. Honved Dunauj H
    Ladany – FTC G
    Taksony-Misleny V
    Ivancsa- Szvse H
    Vac- Dabas V
    Hmvhely -Monor V
    Szekszard-Majos H
    ESMTK- UTE H
    Gyon – Paks H
    RKSK – KTE V

    1. Ladány -Ftc hez a tippet félrenyomta G betű , csak azért szólok nehogy elmenyjen a tippje ??

      1. Igen láttam, de nem tudtam már korábban se elérni a tippelőt.
        Hazainak írtam be, mert a H van legközelebb a G-hez a klaviatúrán.
        Milliókat reméljük nem bukik majd ezen az elütésen. 😉

        1. Igen valószínűleg ő is azt szerette volna ?

          1. Döntetlen lett az a meccs, így Eöregh mindegy, hogy a G betűhöz melyik közelebbi billentyűt tervezte leütni, mert se a H se a V nem lett volna nyerő.

  7. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V+
    Taksony – Kozármisleny V+
    Iváncsa – Szegedi VSE D
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H+
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V

  8. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II.V
    Taksony – Kozármisleny D
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. V
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  9. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. D
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét D

  10. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. D
    Dabas-Gyón – Paks II H
    Rákosmente – Kecskemét V

  11. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II.H
    Taksony – Kozármisleny D
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II.H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  12. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas H
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. D
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V

  13. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  14. Honvéd II. – Dunaújváros D
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. V
    Rákosmente – Kecskemét V

  15. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas H
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. V
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V

  16. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  17. Honvéd II. – Dunaújváros D
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos D
    ESMTK – Újpest II.H
    Dabas-Gyón – Paks II.H
    Rákosmente – Kecskemét H

  18. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VS HE
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest Ill D.
    Dabas-Gyón – Paks II. V
    Rákosmente – Kecskemét V

  19. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  20. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  21. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. V
    Rákosmente – Kecskemét V

  22. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  23. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE V
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos V
    ESMTK – Újpest II.H
    Dabas-Gyón – Paks II.H
    Rákosmente – Kecskemét H

  24. Honvéd II. – Dunaújváros D
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V+
    Iváncsa – Szegedi VSE H+
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H+
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét D

  25. Honvéd II – Dunaújváros H+
    Körösladány – FTC II D
    Taksony – Kozármisleny V+
    Iváncsa – Szegedi VSE H+
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H+
    ESMTK – Újpest II V
    Dabas-Gyón – Paks II H
    Rákosmente – Kecskemét V+

  26. Honvéd II. – Dunaújváros: V
    Körösladány – FTC II.: H
    Taksony – Kozármisleny: V
    Iváncsa – Szegedi VSE: H
    Vác – Dabas: D
    Hódmezővásárhely – Monor: H
    Szekszárd – Majos: H
    ESMTK – Újpest II.: H
    Dabas-Gyón – Paks II.: H
    Rákosmente – Kecskemét: V

  27. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. D
    Taksony – Kozármisleny V+
    Iváncsa – Szegedi VSE H+
    Vác – Dabas D+
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos D
    ESMTK – Újpest II. V+
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V+

  28. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas V
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  29. Honvéd II. – Dunaújváros V
    Körösladány – FTC II. V
    Taksony – Kozármisleny D
    Iváncsa – Szegedi VSE D
    Vác – Dabas H
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. V
    Dabas-Gyón – Paks II. D
    Rákosmente – Kecskemét V

  30. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V+
    Iváncsa – Szegedi VSE H+
    Vác – Dabas H
    Hódmezővásárhely – Monor H
    Szekszárd – Majos H+
    ESMTK – Újpest II.D
    Dabas-Gyón – Paks II H .
    Rákosmente – Kecskemét H

  31. Honvéd II. – Dunaújváros H
    Körösladány – FTC II. H
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE H
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor D
    Szekszárd – Majos H
    ESMTK – Újpest II. D
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V

  32. Honvéd II. – Dunaújváros –
    Körösladány – FTC II. V +
    Taksony – Kozármisleny V
    Iváncsa – Szegedi VSE D
    Vác – Dabas D
    Hódmezővásárhely – Monor V
    Szekszárd – Majos H +
    ESMTK – Újpest II. H
    Dabas-Gyón – Paks II. H
    Rákosmente – Kecskemét V +

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.