NB3 Közép TIPPMIX ~ 2. forduló

Elindult a bajnokság a csapatok és a tippelő játékosok számára is sok nem várt eredménnyel. Mindkét brigádnak van még 37 fordulója arra, hogy javítson eddigi teljesítményén, aki pedig sikeresen vette az első akadályt annak ügyelni kell a jó forma átmentésére.

Szűz kéz szerencsét hoz, legalábbis reméljük. Olyan valaki írja heti tippmagyarázatunkat, aki eddig még nem vállalkozott ilyenre. A nyitófordulóban a meccsek felét eltalálta, és reméljük ezt meg tudja ismételni ezen a héten is. Feltételezzük, hogy a tippek fele jó, de annak eldöntése, hogy melyik fele az, azt már neked kell kitalálni. 🙂

Lássuk PJózsi tippjeit:


Újpest II. – Kozármisleny ___ D
Igaz, hogy az Újpest II győzelemmel kezdett, de a Kozármislenyt képesnek érzem, hogy elvigyen 1 pontot idegenből.

Paks II. – FTC II. ___ V
Ha a „kis”Fradi tudja hozni azt a fegyelmezett játékát, amit a Kecskemét ellen láttunk, akkor valószínű, hogy 3 ponttal távozik Paksról.

Iváncsa – Vác ___ H
Úgy tűnik az Iváncsa ebben az évben is az élmezőnyben lesz. Hazai győzelmet várok.

Rákosmente – Hódmezővásárhely ___ H
Mindkét csapat győzelemmel kezdte az évet. Érzésem szerint a Rákosmente otthon tartja a 3 pontot.

Szegedi VSE – Szekszárd ___ V
Az újonc csapat otthonából a vendégek győzelemmel távoznak.

Dunaújváros – ESMTK ___ D
Mindkét csapat vereséggel kezdett. Szerintem még várniuk kell az első győzelemre. Tippem döntetlen.

Dabas – Dabas-Gyón ___ H
A városi rangadón az első fordulóban jobban rajtoló hazaiak otthon tartják a 3 pontot.

Monor – Kőrösladány ___ H
Nagy arányú győzelemmel kezdett a Körösladány, de a Monor van olyan erős csapat, hogy hazai pályán megállítsa a vendégeket.

Majos – Taksony ___ D
Nagy veréssel kezdett az újonc Majos, de most hazai pályán begyűjtik az első pontjukat.

Kecskemét – Honvéd II. ___ H
A Kecskemét a hagyományos idényeleji rossz kezdés után nagy csatában legyűri a tehetséges fiatalokból álló Honvéd II-t.

-⚽-
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a tipp-poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként még csak az előző forduló eredményeit és az első forduló utáni tabellasorrendet tudjuk adni, amin láthatók a csapatok további ellenfelei is.


Ebben a fordulóban ezek a pontszámok szerezhetők
a csapatok győzelme esetén, döntetlennél az X alatti értéket kapjátok:



Ezen a héten a tippelési határidő: vasárnap 11:00


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Újpest II. – Kozármisleny
Paks II. – FTC II.
Iváncsa – Vác
Rákosmente – Hódmezővásárhely
Szegedi VSE – Szekszárd
Dunaújváros – ESMTK
Dabas – Dabas-Gyón
Monor – Kőrösladány
Majos – Taksony
Kecskemét – Honvéd II.


A forduló eredményhirdetése:

36 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 2. forduló” bejegyzéshez

  1. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác D
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK D
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány V
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. V

  2. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  3. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK V
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  4. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK V
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  5. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely D
    Szegedi VSE – Szekszárd H
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány V
    Majos – Taksony H
    Kecskemét – Honvéd II. H

  6. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  7. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác D
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. D

  8. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK D
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

    1. Újpest II. – Kozármisleny H
      Paks II. – FTC II. V
      Iváncsa – VÁC H
      Rákosmente – Hódmezővásárhely D
      Szegedi VSE – Szekszárd D
      Dunaújváros – ESMTK H
      Dabas – Dabas-Gyón D
      Monor – Kőrösladány H
      Majos – Taksony V
      Kecskemét – Honvéd II. D

  9. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. H

  10. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II.H

  11. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely D
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány D
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. D

  12. Ute-Misleny V
    Paks II – FTC 2 D
    Ivancsa- Vac H
    RKSK – Hodmezovasarhely H
    SZVSE-Szekszard D
    Dunaujvaros- ESMTK D
    DABAS- DabasGyon H
    Monor-Korosladany H
    Majos-Taksony D
    KTE- Honved2 H

  13. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II.H
    Iváncsa – Vác V
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón V
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. V

  14. Újpest II. – Kozármisleny: H
    Paks II. – FTC II.: D
    Iváncsa – Vác: H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely: H
    Szegedi VSE – Szekszárd: V
    Dunaújváros – ESMTK: V
    Dabas – Dabas-Gyón: H
    Monor – Kőrösladány: H
    Majos – Taksony: V
    Kecskemét – Honvéd II.: H

  15. ÚjpestII-Kozárm. V
    PaksII-FTC II D
    Iváncsa-Vác H
    Rákosmente- Hódmező. H
    SZVSE-Szekszárd D
    Dunaúj- ESMTK H
    Dabas-Dabas-Gyón D
    Monor-Kőrösl. H
    Majos-Taksony V
    KTE- HonvédII H

  16. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  17. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely D
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  18. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK V
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. D

  19. Újpest II. – Kozármisleny :V
    Paks II. – FTC II:V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány V
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  20. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II H.
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  21. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác D
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd H
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány D
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. H

  22. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác D
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. H

  23. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely V
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány V
    Majos – Taksony D
    Kecskemét – Honvéd II. D

  24. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely V
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány D
    Majos – Taksony H
    Kecskemét – Honvéd II. V

  25. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  26. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác D
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  27. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely D
    Szegedi VSE – Szekszárd D
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  28. Újpest II. – Kozármisleny D
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely D
    Szegedi VSE – Szekszárd H
    Dunaújváros – ESMTK V
    Dabas – Dabas-Gyón D
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony H
    Kecskemét – Honvéd II. H

  29. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely V
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK V
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony X
    Kecskemét – Honvéd II. H

  30. Újpest II. – Kozármisleny X
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely V
    Szegedi VSE – Szekszárd X
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony X
    Kecskemét – Honvéd II. H

  31. Újpest II. – Kozármisleny V
    Paks II. – FTC II. D
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd H
    Dunaújváros – ESMTK D
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. D

  32. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. V
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd H
    Dunaújváros – ESMTK D
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

  33. Újpest II. – Kozármisleny H
    Paks II. – FTC II. H
    Iváncsa – Vác H
    Rákosmente – Hódmezővásárhely H
    Szegedi VSE – Szekszárd V
    Dunaújváros – ESMTK H
    Dabas – Dabas-Gyón H
    Monor – Kőrösladány H
    Majos – Taksony V
    Kecskemét – Honvéd II. H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.