Zár(ó)számadás

Év végén vonalat szoktak húzni és értékelni valamilyen módon mi is történt az előző bajnoki évben. Tegyük meg ezt mi is a magunk módján:

 

Egy évvel ezelőtt végre megyénk bajnoka vállalta a nemzeti bajnokságban történő megmérettetést. Ez az előrelépés elég nagyra sikerült, mivel most, az NB3-as bajnokság végén megint egy osztállyal fentebb lépett a Tiszakécske. Gratulálunk nekik, sok sikert a másodosztályban. Jó lett volna szomszédvári rangadót játszani ellenük a következő évben, de talán majd 2-3 év múlva a másodosztályban. 😉

Megyénkben  a mostani bajnok is vállalná az NB3-at. Három évvel ezelőtt elég mostoha módon lett a Kecskemét a nemzeti bajnokság vérkeringéséből kipenderítve. Nem volt elég, a pályán elért eredmények alapján stabil bent maradást jelentő 9. pozíció, sajnos a csapatot működtető gazdasági társaság olyan mértékű adóssághalmazt hozott össze, ami lehetetlenné tette a licenc megszerzését, még a harmadosztályú indulást is.
Kellett három év, mire magára talált a város. Kellőképpen megerősödött és nemzeti bajnokságra éretté vált az 1992-ben alakult Kecskeméti LC, a legmagasabb osztályban szereplő kecskeméti csapat. Néhány egykori NB1-es játékossal, egy éve Kécskéről jött erősítésekkel, környékbeli tehetséges játékosokkal és helyi fiatalokkal megspékelve összejött egy csapat, amelyik reméljük sok örömet okoz még a következő években a kecskeméti focibarátoknak.

Tabella az év végén:


 

A tippjátékról:

Az NB1-ben évről évre növekedett a játékosok létszáma, a megyében visszaesett az érdeklődés, de azután újra egyre többen jöttek, és a tippeléssel tették maguknak érdekesebbé a hétvégi fordulót.

A mostani bajnoki év játékos-felfedezettje egyértelműen Flodurarak, aki 21 játék alatt hatszor (!) lett a forduló legjobbja, megnyerte az összesített versenyt is! Gratulálunk neki! Második helyre macsek futott be aki csak ősszel játszott, de akkor remek eredményekkel bebiztosította magának a virtuális ezüstérmet. Szoros versenyben Koppány futott be harmadiknak, közel tíz pontos átlageredménye neki is kimagasló, ha belegondolunk abba, hogy hétvégente mindig hat meccsre tippeltünk és a maximumpont fordulónként 30.

Lássuk rendszeres tippelőink végső sorrendjét:



 

A jövőről:

Csapatunk magabiztosan nyerte a bajnokságot, már csak az osztályozó elkerüléséért, vagy ha az nem megy akkor verhető osztályozós ellenfélért kell szorítanunk.
Nézzük a következő napokban, hetekben mi vár majd ránk:

 


 

A megyei bajnokságok nyerteseiről, osztályozóról, NB3-ról, stb …

a Lila Köd facebook oldalán rendszeresen friss infókat találhattok.

 

Hajrá lilák, hajrá Kecskemét!