Tippverseny ~ osztályozó – első meccs

Ha van kedvetek tippeljetek az osztályozó meccseire.
Mi az amit tudunk a csapatokról:

Mindegyik csapat megnyerte megyéje bajnokságát, egymáshoz viszonyított erősségük ismeretlen, egyedüli támpont az lehet, hogy a megszerezhető pontok mennyi százalékát szerezték meg. Erről itt egy táblázat:

 

Algyőnek nincs licence,  Pécsvárad és Tolna visszalépett, így 3 csapat selejtező nélkül került be az Nb3-ba, ők Sényő, Taksony és Méhkerék. A többi csapatot hét párba sorsolták, ők oda-visszavágós osztályozómeccset játszanak, első meccset 06.09. szombaton fél hatkor, tehát a tippeknek addig be kellene érkezniük.

 

Mit tudunk még?
Az Nb3 foci facebook-csoportban meghirdették a játékot és pár perc alatt ilyen tippek jöttek össze (a végeredmény helyén a számok az adott csapattal a tippelők által „rúgatott” gólok átlaga):

 

Frissítve péntek este fél 11-kor:
Az eddigi tippek összesítése:
A végeredmények még csak kitaláltak, vagyis a tippelők által az adott csapatokkal „rúgatott” gólok száma, hogy számolgasson, dolgozzon a táblázatkezelő. Emiatt az eredményszámítás még nem lehet valós, így azt fedje szombat este nyolcig homály. 🙂
Szombaton fél hatkor kezdődnek a meccsek, addig lehet tippelni. Elég „csak” a végeredményeket leírni a képen látható meccs-sorrendben. /Nem csak itt, hanem az Nb3 foci face-csoportban is fut a játék, azért vannak ismeretlen nevek a táblázatban

 

 

Ezek után a kérdés adott:
mik lesznek a végeredmények holnap délután az osztályozómeccseken?

 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
REAC – Sárvár
Eger – Balatonfüred
Szajol – Sajóbábony
Komárom – Maroshegy
Nagykanizsa – Nagyatád
Kecskemét – Hajdúböszörmény
Ménfőcsanak – Salgótarján

 

A tippjáték végeredménye:
/máshol is ment a játék, ez összesítés/

10 hozzászólás “Tippverseny ~ osztályozó – első meccs” bejegyzéshez

  1. REAC – Sárvár 2-0
    Eger – Balatonfüred 3-0
    Szajol – Sajóbábony 1-0
    Komárom – Maroshegy 2-1
    Nagykanizsa – Nagyatád 3-1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 2-1
    Ménfőcsanak – Salgótarján 1-2

  2. REAC – Sárvár 3:1
    Eger – Balatonfüred 2:1
    Szajol – Sajóbábony 1:1
    Komárom – Maroshegy 3:0
    Nagykanizsa – Nagyatád 3:1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 3:0
    Ménfőcsanak – Salgótarján 2:2

  3. REAC – Sárvár 1 :0
    Eger – Balatonfüred 2 : 0
    Szajol – Sajóbábony 3 :0
    Komárom – Maroshegy 0 : 0
    Nagykanizsa – Nagyatád 4 : 0
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 4 : 1
    Ménfőcsanak – Salgótarján 1 : 0

  4. REAC – Sárvár 2:1
    Eger – Balatonfüred 3:0
    Szajol – Sajóbábony 3:1
    Komárom – Maroshegy 3:0
    Nagykanizsa – Nagyatád 1:2
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 3:1
    Ménfőcsanak – Salgótarján 2:2

    Most szinte teljesen vakon tippelünk! Nagyon kevés infó áll rendelkezésre! Bízok a hazai pálya előnyében! feltételezem,hogy hazai pálya előnyét minden csapat szeretné kihasználni !

  5. REAC – Sárvár 1:1
    Eger – Balatonfüred 2:0
    Szajol – Sajóbábony 1:1
    Komárom – Maroshegy 4:0
    Nagykanizsa – Nagyatád 2:1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 5;1
    Ménfőcsanak – Salgótarján 1:2

  6. REAC – Sárvár 2:1
    Eger – Balatonfüred 2:1
    Szajol – Sajóbábony 2:1
    Komárom – Maroshegy 3:0
    Nagykanizsa – Nagyatád 3:1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 4:0
    Ménfőcsanak – Salgótarján 2:1

  7. REAC – Sárvár 1-1
    Eger – Balatonfüred 2-1
    Szajol – Sajóbábony 1-3
    Komárom – Maroshegy 3-0
    Nagykanizsa – Nagyatád 2-1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 4-2
    Ménfőcsanak – Salgótarján 1-3

  8. REAC – Sárvár 2:1
    Eger – Balatonfüred 3:1
    Szajol – Sajóbábony 1:2
    Komárom – Maroshegy 2:0
    Nagykanizsa – Nagyatád 1:1
    Kecskemét – Hajdúböszörmény 3:1
    Ménfőcsanak – Salgótarján 1:3

  9. REAC – Sárvár: 3-1
    Eger – Balatonfüred: 1-0
    Szajol – Sajóbábony: 2-2
    Komárom – Maroshegy: 1-1
    Nagykanizsa – Nagyatád: 3-0
    Kecskemét – Hajdúböszörmény: 2-0
    Ménfőcsanak – Salgótarján: 1-2

  10. REAC – Sárvár: 2-0
    Eger – Balatonfüred: 1-0
    Szajol – Sajóbábony: 1-2
    Komárom – Maroshegy: 1-0
    Nagykanizsa – Nagyatád: 3-0
    Kecskemét – Hajdúböszörmény: 3-1
    Ménfőcsanak – Salgótarján: 0-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.