Lassan célegyenesbe fordulunk, már csak hat forduló van hátra (plusz a két elhalasztott koratavaszi) a bajnokságból. Eddig mindig más írta tippjátékunkat beharangozó meccsmagyarázatot, igyekszünk folytatni ezt a sorozatot és minden rendszeresen tippelőnek lehetőséget adni írói vénájának kipróbálására, tehát aki nem írt még szöveges tippmagyarázatot jobb ha felkészül erre. 🙂

Most eagle018  tippjeit olvashatjuk, aki régen velünk játszik már, rutinos tippelő, igaz mostanában nem megy neki a pontgyűjtés. Talán most javít! Lássuk hát:

 

Kiskunhalas – Harta
A Kiskunhalast jobb csapatnak tartom, hazai pályán sima győzelem várható. tipp: 3:0

 

Kecskemét – Soltvadkert
Bár a Soltvadkert egy masszív csapat,elég hullámzóan teljesít a Kecskemét győzelméhez kétség nem férhet, csupán a számszerű eredmény nehéz megtippelni. tipp: 6:0

 

Lajosmizse – Jánoshalma
Nem gondolom, hogy a Jánoshalmának nagy problémát jelent a hazai csapat ha a kisebb pályán játszanak nem lesz nagy gólkülönbség. Ott nagy küzdés lesz. tipp: 1:3

 

Kalocsa – Kiskunfélegyháza
Kalocsa nem fogja könnyen adni a meccset, jól kezdték a tavaszt kicsit az utóbbi pár fordulóban visszaestek, de hazai pályán mindig veszélyesek. Kiskunfélegyháza rutinos csapat pontosztozkodásra gondolok. tipp: 1:1

 

Akasztó – Bácsalmás
Akasztó tavasszal még nem szerzet pontot, a Bácsalmás legjobb góllövője már nem lép pályára a szezonban így a haza csapat győzelmét várom. tipp: 2:0

 

Kunszállás – Kiskőrös
Kunszállás nem fogja könnyen adni a meccset, mert akkor nagyon leszakad a mezőnytől, Kiskőrös rutinos csapat győzelemmel tér haza. Nekik is nagyon fontos ez a mérkőzés. tipp: 1:2

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
⊂⚽⊃

.

Az előző forduló eredményei, kereszttáblázat (benne az eddigi eredmények,
kiemelve a hétvégi forduló meccsei és a szabadnapos csapat), tabella:

..

.


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kiskunhalas – Harta
Kecskemét – Soltvadkert
Lajosmizse – Jánoshalma
Kalocsa – Kiskunfélegyháza
Akasztó – Bácsalmás
Kunszállás – Kiskőrös

 

A heti tippjáték végeredménye: