Tippverseny ~ 20. forduló

Túl vagyunk a Jánoshalma elleni meccsen, nyertünk a fő riválisunk ellen. Nyertünk, de közel sem olyan nagy gólkülönbséggel, mint amit a legtöbb tippelő remélt. Az előtte lévő két fordulóban húsz gólt rúgtak a lilák, hozzászoktunk a sok gólhoz.  🙂
Elég csapadékos idő alakult ki az első félidő végére, amit a játékosokon kívül a ‘napos oldal’ szurkolói is alaposan megéreztek. Eláztunk. Sajnos nem belsőleg, hanem külsőleg.  😉
Mondogattuk mi, hogy távoli átlövésekkel is próbálkozzanak a fiúk a jól tömörülő védelemmel szemben, de ezt ugye a lelátóról könnyű mondani, a megvalósítás már nehezebb.

Heti tippmagyarázónk egy évvel ezelőtt dobogós volt az összesítésben. Most ugyan nem megy neki annyira a tippelés, de talán ez a forduló javít eredményén.
Nézzük Kajtár Szabolcs hogyan látja a meccsek esélyeit:

 

Soltvadkert – Kiskunhalas
Bár a Soltvadkertnek nagyon kellenének a pontok, hogy stabilan elkerüljék a kieső zónát, én mégis inkább vendég győzelmet tippelek. 0-1

 

Kiskunfélegyháza – Kecel
A két csapat között komoly harc alakult ki a dobogós helyezésért, küzdelmes mérkőzésen szoros eredményt és hazai győzelmet tippelek. 2-1

 

Kiskőrös – Kecskemét
Mindenféleképpen vendég győzelmet várok, bár a Kiskőrösnek minden pontra szüksége lenne a kiesés elkerüléséért vívott harcban, nem hiszem, hogy pont Ők fognak pontot lopni a Kecskeméttől. 0-6

 

Harta – Akasztó
Igazi kiesési rangadó. Nehezen tippelhető eredmény, azonban ha a lejátszott meccsek számát, gólarányt nézem talán kicsit itt is vendég csapatot érzem esélyesebbnek. Tippem tehát 0-2.

 

Bácsalmás – Kalocsa
A három azonos ponttal rendelkező csapat közül, mivel a Lajosmizse pihenős bármelyik is nyerne, kicsit előrébb tudna kerülni a tabellán. Úgy gondolom, a két mérkőző csapat ezzel nem fog tudni élni. Kiélezett mérkőzésen a tippem. 1-1

 

Jánoshalma – Kunszállás
A két csapat tabellán elfoglalt helyezése illetve a Jánoshalma előző heti mérkőzése alapján, mindenképpen nagy különbségű hazai győzelmet várok. Tippem: 5-0

 

Köszönöm a lehetőséget. Jó tippelést kívánok a többi Vetélytársnak.

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
⊂⚽⊃

.

Az előző forduló eredményei, kereszttáblázat (benne az eddigi eredmények,
kiemelve a hétvégi forduló meccsei és a szabadnapos csapat), tabella:

 


 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Soltvadkert – Kiskunhalas
Kiskunfélegyháza – Kecel
Kiskőrös – Kecskemét
Harta – Akasztó
Bácsalmás – Kalocsa
Jánoshalma – Kunszállás

 

A heti játék végeredménye:

24 hozzászólás “Tippverseny ~ 20. forduló” bejegyzéshez

  1. Soltvadkert – Kiskunhalas 2-0
    Kiskunfélegyháza – Kecel 1-1
    Kiskőrös – Kecskemét 0-5
    Harta – Akasztó 1-0
    Bácsalmás – Kalocsa 3-1
    Jánoshalma – Kunszállás 6-1

  2. Soltvadkert – Kiskunhalas 2-2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2-2
    Kiskőrös – Kecskemét 0-7
    Harta – Akasztó 2-1
    Bácsalmás – Kalocsa 1-3
    Jánoshalma – Kunszállás 5-1

  3. Soltvadkert – Kiskunhalas 2:2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:4
    Harta – Akasztó 1:2
    Bácsalmás – Kalocsa 1:1
    Jánoshalma – Kunszállás 3:1

  4. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:0
    Kiskőrös – Kecskemét 0:4
    Harta – Akasztó1:3
    Bácsalmás – Kalocsa 1:2
    Jánoshalma – Kunszállás 6:1

  5. Soltvadkert – Kiskunhalas 2:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 1:2
    Kiskőrös – Kecskemét 0:5
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 1:1
    Jánoshalma – Kunszállás 4:0

  6. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 0:2
    Kiskőrös – Kecskemét 0:9
    Harta – Akasztó 3:0
    Bácsalmás – Kalocsa 1:2
    Jánoshalma – Kunszállás 6:0

  7. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:5
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 0:0
    Jánoshalma – Kunszállás 5:0

  8. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:2
    Kiskőrös – Kecskemét 0:6
    Harta – Akasztó 1:1
    Bácsalmás – Kalocsa 3:2
    Jánoshalma – Kunszállás 5:0

  9. Soltvadkert – Kiskunhalas1-0
    Kiskunfélegyháza – Kecel2-1
    Kiskőrös – Kecskemét0-5
    Harta – Akasztó1-0
    Bácsalmás – Kalocsa2-1
    Jánoshalma – Kunszállás3-0

  10. Soltvadkert – Kiskunhalas 2-1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2-2
    Kiskőrös – Kecskemét 0-10
    Harta – Akasztó 3-2
    Bácsalmás – Kalocsa 3-1
    Jánoshalma – Kunszállás 3-0

  11. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 3:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:5
    Harta – Akasztó 1:2
    Bácsalmás – Kalocsa 1:2
    Jánoshalma – Kunszállás 3:0

  12. Soltvadkert – Kiskunhalas 1-3
    Kiskunfélegyháza – Kecel 3-1
    Kiskőrös – Kecskemét 0-5
    Harta – Akasztó 1-2
    Bácsalmás – Kalocsa 3-3
    Jánoshalma – Kunszállás 3-0

  13. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:7
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 2:1
    Jánoshalma – Kunszállás 5:1

  14. Soltvadkert – Kiskunhalas 0-1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2-0
    Kiskőrös – Kecskemét 0-6
    Harta – Akasztó 2-1
    Bácsalmás – Kalocsa 1-1
    Jánoshalma – Kunszállás 3-0

  15. Soltvadkert – Kiskunhalas 1:3
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:7
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 1:1
    Jánoshalma – Kunszállás 3:0

  16. :
    Soltvadkert – Kiskunhalas 1:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét. 1:5
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa. 1:2
    Jánoshalma – Kunszállás 3:1

  17. Soltvadkert – Kiskunhalas 2-1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2-0
    Kiskőrös – Kecskemét 0-7
    Harta – Akasztó 1-0
    Bácsalmás – Kalocsa 1-1
    Jánoshalma – Kunszállás 3-0

  18. Kovi tippjei:

    Soltvadkert – Kiskunhalas 2:1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:5
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 2:1
    Jánoshalma – Kunszállás 2:1

  19. Soltvadkert – Kiskunhalas 1-0
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2-1
    Kiskőrös – Kecskemét 0-5
    Harta – Akasztó 1-2
    Bácsalmás – Kalocsa 1-1
    Jánoshalma – Kunszállás 3-0

  20. Soltvadkert – Kiskunhalas 0:2
    Kiskunfélegyháza – Kecel 2:1
    Kiskőrös – Kecskemét 0:5
    Harta – Akasztó 2:1
    Bácsalmás – Kalocsa 1:0
    Jánoshalma – Kunszállás 4:0

  21. Visszajelzés: writeaessay
  22. Visszajelzés: Generic cialis
  23. Visszajelzés: Cialis 5 mg
  24. Visszajelzés: Cialis prices

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.