Tippverseny #30.- VÉGE

kte_boom2008.05.17  KTE – Vác
„Írjatok történelmet” – szólt a biztatás a fiúknak és írtak! 7 év 210 élvonalbeli bajnoki meccs! Ennyi!
Köszönjük mindenkinek aki bármit is tett azért, hogy az álom valóra váljon, és köszönjük, hogy hét évig az élvonal tagjai lehettünk! Most VÉGE!
Azt mondják hét évente változás kell. Nem kell, de most így alakult. Valaki, vagy valakik nem tettek meg valamit azért, hogy a KTE a következő szezont is az élvonalban kezdhesse. Mindenki mást okol, de ez értelmetlenség. Nulla valós infóval ez csak vádaskodás, aminek semmi értelme nincs. Szép volt, reméljük mihamarabb visszajutunk. A csapat szétszéled és újra alakul. Mert „kell egy csapat„, és akkor lesz szponzor, aki újra a legmagasabb osztályba segíti a város csapatát! Forever KTE!

Tippjátékunk 2011 őszén kezdődött.
2012 augusztusa óta vendégszerzők, a tippelők írják a tippverseny-posztot.
Akkor a harmadik fordulóban PingWin kezdte, most is ő zárná ezt a sorozatot.
DE . . .
Mint ahogyan a KTE sem szűnik meg, mert nem szűnhet meg (!) a tippjátékot is folytatjuk. Mint ahogy a csapat után is elmegyünk bármelyik osztályban is játszik, a játékot is folytatjuk ősszel.

 

Pécs – Nyíregyháza, P.19.00 (MTVA)
Két olyan csapat, amelyik a pályán kivívta az élvonalban maradást, de a fehér asztal mellett kitették őket az élvonalból. Sose fogjuk megtudni ebben a nagy titkolózó világban, hogy mi volt az igazi ok ami a két csapat ‘menesztését’ okozta. Hallani pletykákat Matyi-gondokról így erősen gyanítható, hogy anyagi nehézségek akadhattak a hazaiaknál. A sajtóhírek alapján meglepő Mátyusék kizuhanása, mert állításuk szerint, csak félreértésről lehet szó náluk. Ki tudja? Ebben az országban nem szokás a tisztességes és korrekt tájékoztatás. Ennek tükrében két nagyon csalódott gárda meccsét láthatja a várhatóan szépszámú közönség Pécsen péntek este, ahol most díjtalan a belépés a meccsre. Tippem: 2:2

 

Újpest – Kecskemét, Szo.14.00 (Sport TV)
Egy éve még nagy bajban volt az UTE, de a megszűnéstől erős kezek megmentették. A licencjogot tulajdonosátvállalással, a kiesési vonal fölé kerüléshez szükséges pontokat az utolsó előtti fordulóban (!) a Kecskemét ellen szerezték meg furcsa körülmények között.
Most nagy bajban volt a KTE, de nem menti meg senki! . . .  No comment!
Hatszor voltunk eddig az Megyeri úton bajnoki meccsen, hatszor kaptunk ki. Ebből háromszor erős bírói segédlettel. Egyik eset az, amelytől datálódik Szivics magas vérnyomása. Ha most a bíró nem nyúl bele egy jó meccs is kikerekedhet belőle ebben a számunkra fagyos és szomorú hangulatban. Tippem: 1:1

 

forrás: harleysvillesoccer.org
forrás: harleysvillesoccer.org

 

Ferencváros – Videoton, Szo.16.30 (MTVA)
Két nyugis csapat presztizs-harca lenne, ha megint nem verték volna a bajnokság vége előtt szét a bajnokcsapatot, mint tették ezt éppen négy éve Fehérváron. Lehetett volna egy visszavágó az MK döntőért a bajnokság két legeredményesebb csapata között, de ez így egy egyoldalú Fradi-fieszta lesz. Nem is bánom, hogy nem látom a meccset még tévén keresztül se, ugyanis akkor jövünk haza Újpestről, ahol elbúcsúztatjuk a csapatot az élvonaltól.  Tippem: 2:0

 

Paks – Dunaújváros, Szo.19.00
A hazaiak győzelmük esetén még odaérhetnek az Európa Liga indulást érő negyedik helyre egy erős gólarányjavító végeredménnyel. Kérdés, hogy valóban akarják-e? A paksiak főszponzora az atomerőmű lelépett, és kérdés, hogy az új szponzoruk olyan mértéken meg tudná-e erősíteni a csapatot, amivel méltó módon helytállhatnának a nemzetközi kupában?
Az újvárosiak életükért, a bent maradásért küzdenek. A fentebb említett szponzor éppen ide érkezett és talán a szükségesnél pár fordulóval később szerződtettek Artner mestert és kizuhan a csapat? Több góllal jobb a Paks, és ezzel a győzelemmel a másodosztályba löki Sztálinváros csapatát. Tippem: 3:0

 

Honvéd – Pápa, Szo.19.00 (MTVA)
Rossiéknak most ér csak igazán sokat az, hogy három hete a kedveszegett Kecskemétet megvertek, akik talán már akkor tudták azt, amit mi csak az MLSZ Fellebbviteli Licencadó Bizottságának határozatának megismerése óta tudunk. A Kispest az életéért küzd, mert ha nyer a Hali és az Újváros akkor vereség esetén kiesnek. No de ki ellen lenne nagyobb esélyük győzelemre, mint a Pápa ellen, akiknek már minden mindegy hiszen a hetekkel ezelőtt tudott volt, hogy nem lesznek a következő szezontól élvonalbeliek, ezt az előző fordulóban matematikailag is bebizonyították, ők már biztosan kiestek. Habár a magyar fociban minden (és annak ellenkezője is) lehetséges. Egy évvel ezelőtt és utolsó fordulójában az a Honvéd érkezett a bajnoki címet ünnepelni szándékozó Lokihoz vendégségbe, amelyik az utolsó nyolc meccsét elveszítette. Nyertek a vendégek, és ezzel alaposan ‘belerondítottak’ az ünneplésbe, és csak szerencsével (gólkülönbséggel) lett így bajnok a Debrecen. A Honvéd most azt a Pápát fogadja, amelyik az utolsó kilenc meccsén mindössze egy pontot szerezett …  Tippem: 2:0

 

forrás: fxcovers.com
forrás: fxcovers.com

 

Haladás – Puskás Akadémia, Szo.19.00 (Sport TV)
Haladásnak kell a győzelem a biztos bent maradáshoz, de ellenfele sem adja könnyen magát. Habár a vendégek talán jobb játékerőt képviselnek olyan gyenge minőségű pályán életükben nem játszottak, mint amilyen Szombathelyen vár rájuk, így a golfpályatalajhoz szokott felcsútiak csak szenvedni fognak szombaton. Tippem: 1:1

 

DVTK – MTK, Budapest, V.16.30 (MTVA)
A két csapat számára nem sok jelentősége van az utolsó fordulónak, hiszen a megnyugodott hazai csapatnak már nem kell szégyenkeznie a tavaszi összteljesítményük miatt, a vendégek pedig hátradőlhetnek, mert meg van a bronzérem. Küzdős, hajtós kis meccset várok két góllal. Tippem: 1:1

 

Debrecen – Győr, V.18.30 (Sport TV)
Ez a meccs ugyan a dobogóról vagy a kiesésről nem dönt, de mivel ez a meccs EL helyről dönt egy időben kellett volna rendezni a Paks és az Újpest meccsével! Ha ugyanis nyer a Paks, és/vagy (feltéve, de nem megengedve!) nyer az Újpest lázas gólkülönbség-számolgatásba kellene kezdeni egy Loki vereség esetén, hogy azonos pontszámmal és győzelemmel ki lesz negyedik helyezettként EL induló. Így viszont vasárnap este a Nagyerdőben a Loki kényelmesen focizva olyan eredményt kreál majd ami a negyedik helyéhez szükségeltetik. Tippem: 2:1

 

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

 cats

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.
Az a táblázat kicsit több információt tartalmaz, mint a heti játék végeredményét mutató kép, mert ha a táblázatban az alsó (vízszintes) görgetősávot balra húzod láthatóvá válnak az előző hetek végeredményei, ha a játékosok neveit tartalmazó sorokat kijelölöd, ráklikkelsz a kijelölt részre jobb gombbal a ‘Felfedés’-t választod azokat a játékosokat is megláthatod akik csak ritkán tippelnek, ezen kívül a játékosok nevei alatt sok hasznos linket is találhatsz.

 

 

Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:
Pécs – Nyíregyháza
Újpest – Kecskemét
Ferencváros – Videoton
Paks – Dunaújváros
Honvéd – Pápa
Haladás – Puskás
Diósgyőr – MTK
Debrecen – Győr

 

A heti tippjáték végeredménye:
tipp_2014-2015_30

 

 

Összesített végeredmény, gratulálunk a dobogósoknak, idén zsolyiloki a bajnok!

tipp_2014-2015_summ

22 hozzászólás “Tippverseny #30.- VÉGE” bejegyzéshez

  1. Pécs – Nyíregyháza 2-2
    Újpest – Kecskemét 2-3
    Ferencváros – Videoton3-2
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 0-0
    Haladás – Puskás1-3
    Diósgyőr – MTK 2-2
    Debrecen – Győr 2-1

  2. Pécs – Nyíregyháza 1:2
    Újpest – Kecskemét 0:9
    Ferencváros – Videoton 1:1 (levajazva)
    Paks – Dunaújváros 3:1
    Honvéd – Pápa 2:2
    Haladás – Felcsút 1:1
    Diósgyőr – MTK 2:3
    Debrecen – Győr 2:0

  3. Pécs – Nyíregyháza 8-8
    Újpest – Kecskemét 16-14
    Ferencváros – Videoton 21-19
    Paks – Dunaújváros 20-21
    Honvéd – Pápa 31-27
    Haladás – Puskás 21-22
    Diósgyőr – MTK 32-29
    Debrecen – Győr 7-5

  4. Pécs – Nyíregyháza 3-1
    Újpest – Kecskemét 3-0
    Ferencváros – Videoton 2-0
    Paks – Dunaújváros 3-0
    Honvéd – Pápa 3-1
    Haladás – Puskás 2-2
    Diósgyőr – MTK 2-2
    Debrecen – Győr 2-2

  5. Pécs – Nyíregyháza: 5-4
    Újpest – Kecskemét: 0-2
    Ferencváros – Videoton: 2-1
    Paks – Dunaújváros: 1-2
    Honvéd – Pápa: 2-0
    Haladás – Puskás: 1-1
    Diósgyőr – MTK: 2-1
    Debrecen – Győr: 2-2

  6. Pécs – Nyíregyháza 3-2
    Újpest – Kecskemét 1-2
    Ferencváros – Videoton 2-1
    Paks – Dunaújváros 2-1
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 1-2
    Diósgyőr – MTK 2-2
    Debrecen – Győr 3-1

  7. Pécs – Nyíregyháza 1-2
    Újpest – Kecskemét 2-0
    Ferencváros – Videoton 2-0
    Paks – Dunaújváros 1-0
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 1-1
    Diósgyőr – MTK 2-1
    Debrecen – Győr 3-1

  8. Namégeccerutójára.

    Pécs – Nyíregyháza 13:13 (Bohócligában bohóckodni szokás…)
    Újpest – Kecskemét 0:1 (Csakazértismutassátokmeg!)
    Ferencváros – Videoton 0:2 (Tipszmikszűtévazze’?)
    Paks – Dunaújváros 4:0 (Nehogymánomárelégazakettőfejérbe.)
    Honvéd – Pápa 0:0 (Nikszugribugri.)
    Haladás – Puskás 2:0 (Üzsdazorbántamigmozogaztaku…)
    Diósgyőr – MTK 3:1 (Mertazokahazaiszurkolók! Na, hát ők megérdemlik!)
    Debrecen – Győr 2:1 (Röffff…)

  9. zsigeri tippelés következik (egy tipp=1 másodperc)

    Pécs – Nyíregyháza 2-1
    Újpest – Kecskemét 0-1
    Ferencváros – Videoton 1-1
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 1-0
    Haladás – Puskás 2-1
    Diósgyőr – MTK 1-1
    Debrecen – Győr 3-1

    Ezúton szeretném megköszönönni a csapatnak és az edzöknek az egész évi munkát, illetve kitartást minden KTE-alkalmazottnak illetve a többi szurkolónak. Kívánom, hogy mihamarabb ismét elsö osztályú csapatunk legyen.
    Üdv
    SirPub

  10. Pécs – Nyíregyháza 6-6
    Újpest – Kecskemét 0-3
    Ferencváros – Videoton 1-1
    Paks – Dunaújváros 1-2
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 1-2
    Diósgyőr – MTK 1-1
    Debrecen – Győr 2-0

  11. bocsánat, a pécs-nyíregy találkozóra a tippem, hogy levonulnak a pályáról tiltakozásul

  12. Pécs – Nyíregyháza 0-0
    Újpest – Kecskemét 1- 0 bocsánat de a diktatúra elleni harcba nem bízok !
    Ferencváros – Videoton 2.1
    Paks – Dunaújváros 1-1
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 1-1
    Diósgyőr – MTK 2-1
    Debrecen – Győr 3-1

  13. gremo tippjei:


    Pécs – Nyíregyháza 2:1
    Újpest – Kecskemét 1:1
    Ferencváros – Videoton 2:1
    Paks – Dunaújváros 3:0
    Honvéd – Pápa 3:0
    Haladás – Puskás 1:1
    Diósgyőr – MTK 2:2
    Debrecen – Győr 3:1

  14. Pécs – Nyíregyháza 0-0
    Újpest – Kecskemét 1-1
    Ferencváros – Videoton 2-1
    Paks – Dunaújváros 2-2
    Honvéd – Pápa 1-1
    Haladás – Puskás 2-2
    Diósgyőr – MTK 2-1
    Debrecen – Győr 0-0

  15. Pécs – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Kecskemét 3-1
    Ferencváros – Videoton 2-1
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 2-1
    Haladás – Puskás 1-1
    Diósgyőr – MTK 2-1
    Debrecen – Győr 2-1

  16. Pécs – Nyíregyháza 1-1
    Újpest – Kecskemét 1-1
    Ferencváros – Videoton 2-1
    Paks – Dunaújváros 2-1
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 0-2
    Diósgyőr – MTK 1-1
    Debrecen – Győr 2-0

    Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a játékban,de a héten történtek után nem érdekel a fidesz bajnokság történése.Nem tudom, hogy a tippjáték melyik bajnoksággal folytatódik tovább, de egyenlőre nem hiszem, hogy részt veszek a jövő évi küzdelmekben.Köszönöm még egyszer!

  17. nancylány tippjei:

    Pécs – Nyíregyháza 1-0
    Újpest – Kecskemét 2-0
    Ferencváros – Videoton 1-1
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 1-0
    Haladás – Puskás 0-1
    Diósgyőr – MTK 0-0
    Debrecen – Győr 2-0

  18. Pécs – Nyíregyháza 2-0
    Újpest – Kecskemét 3-0
    Ferencváros – Videoton 3-0
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 3-1
    Haladás – Puskás 1-0
    Diósgyőr – MTK 1-2
    Debrecen – Győr 2-1

  19. Pécs – Nyíregyháza 1-0
    Újpest – Kecskemét 0-1
    Ferencváros – Videoton 1-0
    Paks – Dunaújváros 1-1
    Honvéd – Pápa 0-1
    Haladás – Puskás 3-2
    Diósgyőr – MTK 1-2
    Debrecen – Győr 2-0

  20. Pécs-Nyíregyháza 1-0 Újpest_Kecskemét 1-0 Ferencváros-Videoton 3-0 Paks-Dunaújváros 3-0 Honvéd-Pápa 1-0 Haladás-Puskás 1-1 Diósgyőr-MTK 0-2 Debrecen-Győr 2-0

  21. Újpest – Kecskemét 2-0
    Ferencváros – Videoton 1-0
    Paks – Dunaújváros 2-0
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 2-1
    Diósgyőr – MTK 1-1
    Debrecen – Győr 2-0

  22. Újpest – Kecskemét 1-1
    Ferencváros – Videoton 2-0
    Paks – Dunaújváros 0-1
    Honvéd – Pápa 2-0
    Haladás – Puskás 1-1
    Diósgyőr – MTK 1-0
    Debrecen – Győr 4-0

    Kis késéssel.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.