Töretlen ledülettel, mindig 90-es látszám fölött játszunk.
Csak így tovább!
Már négyen vannak a hét találatosok, kinek lesz telitalálata?
Szerző: PingWin
Formatabella
A klasszikus tabella olyan, mint a statisztika (vagy, mint a bikini): sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja, nem engedi látni. Összesített pillanatképet kapunk az eddig elért eredményekről olyan mélységig részletesen vizsgálva, mintha minden forduló végén zárulna a bajnokság, pedig menet közben még azonos pontszám esetén teljesen mindegy több, vagy kevesebb győzelemből jött össze, és a gólkülönbség sem mérvadó menet közben. Ezekre majd csak az utolsó pár fordulóban kell odafigyelni. Egy versenyről ad célfotót minden forduló után a tabella, de közben nem figyeli a csapatok formáját, és nem mutatja meg részarányosan hogyan állnak a két legfontosabb dologgal: kiesés elkerülése, feljutás.
TIPPMIX ⚞⚽⚟ 7. forduló
NB2-es erősorrend 2025-2026 #1
Bűnös módon elmulasztottuk a végső tabellahelyezések latolgatását a bajnokság előtt, de most belevágunk, és öt fordulónként megtippeljük hova várjuk a csapatokat a tabellán a bajnokság végére. A Lila Köd adminjain kívül beiktatjuk a közvélemény-kutatásban résztvevők véleményét is az eredményszámításba.
TIPPMIX ⚞⚽⚟ 6. forduló
TIPPMIX ⚞⚽⚟ 5. forduló
Tabella helyett …
Ezen a kis képen látható tabellaforma amit mindenhol használnak. Ennek számítási alapja a bajnokság végének megfelelő kiértékelési szabály szerinti sorrend a több pontszám, több győzelem, jobb gólkülönbség sorrendezéssel, ha az előbbi szempont azonos. Ez a módszer mutat ugyan valamiféle képet a csapatok erősségéről, de nem az igazi. Az általában 5 meccsig visszanézhető meccsenkénti formamutató ugyan egy kis előrelépés, de ez lehetne jobb.