Az ősz végére majdnem elfogytunk, de …

… így is sok borsot sikerült törnünk ellenfeleink orra alá.

23 fős kerettel vágtunk neki az ősznek.
Még az elején ‘legöregebb rókánk’, a védelemben bárhol bevethető Urbán Pali adta le a szerelést és hagyta abba az NB-s focit, később több játéklehetőség miatt Berta Csaba került át a KLC kapujába, Kerekes Krisztiántól pedig most, a szezon végén válunk meg.

Húszan maradtunk, ami azért kevés. Betegség, sérülés, eltiltás és máris odaérhetünk, mint ősszel, amikor kapusedzőnk is nevezve volt cserének. Ne kelljen már Farkas Pistát, vagy Gombos Zsoltot reaktiválni! 😉

A szakmai stáb a háttérben szorgalmasan dolgozik a hiányzó helyek pótlásán.

A képen a mostani keretet látjuk, a posztok és az igazolási infók a hlsz.hu oldalról valók.
A posztok nincsenek kőbe vésve, mert a taktika, a szükségszerűség felülírhatja azt.

Nincs könnyű helyzetben ellenfelünk, mert a csapatból szinte bárki szerezhet gólt. Két kapusunkon, két 18 éves védőnkön kívül egyedül Puskás Gábor nem szerzett még gólt.
/Fiúk adjatok már egy gólpasszt Gábornak is. 🙂 /

Ki ‘mikor’ és ‘honnan igazolt’ ide mezők között van egy oszlop. Az abban lévő szám azt jelzi ki hány félévet/szezont töltött eddig itt lila-fehérben. Ebből leolvasható, hogy a mostani keretnek több, mint fele csak fél éve van még itt, de szerencsére az ősz végére sikerült Gombos Zsoltnak őket is jól beépíteni a meglévő állományba és egységes csapattá kovácsolni a KTE-t.

Az igazolásokkal ne legyünk türelmetlenek.
Nem a tél az igazán legjobb időszak erre, nem vagyunk kényszerhelyzetben, mint sok más csapat, így érdemes kivárni türelmesen a legjobbra. Szerencsés esetben február végére sikerülhet egy olyan csapat kialakítása, amelyikkel magasabb célok sem tűnnének elérhetetlennek.

„… mert kell egy csapat!”