A forduló és a tippjáték közös értékelése ~ #4.

Nézzük hogyan sikerül a negyedik forduló a csapatoknak és a tippjátékosoknak:

Nézzük előbb a meccseket:
/zöld oszlopjelzéssel azok a meccsirányok, amik bejöttek/

Honvéd II. – Hódmezővásárhely
Bíztunk a vendégekben az eddig teljesítményük alapján, erre a hazai fiatalok meglepetésre 3 gólos győzelmet szereztek.

Újpest II. – Paks II.
Szoros meccset vártunk, az is lett, a többség hazai győzelmet, vagy döntetlent végeredményt remélt, ez végül is bejött, nyert a hazai tartalékcsapat.

Vác – Kecskemét
Az előző meccsen nyertek a lilák, itt nem. Mindenki vendégsikert várt, kettő nullra vezettek is, de valami történhetett, mert kaptak három gólt és a hazaiak ezzel megszerezték első győzelmüket.

Iváncsa – Szekszárd
Szoros meccset vártunk, sima hazai győzelemmel. Annyira nem volt ugyan sima, de otthon tartotta az Iváncsa a 3 pontot.

Rákosmente – ESMTK
A tabellán egymás mellett álló csapatok meccse volt, nyert a jobbik, a vendégcsapat, ezzel felléptek a dobogó harmadik fokára.

Szegedi VSE – Dabas-Gyón
Nagy nehezen kiharcolta első győzelmét a szegedi gárda, ez a tipp se jött be sokaknak, mert legtöbben a gyóniak sikerére fogadtak.

Dunaújváros – Körösladány
Már 4-1-re is vezettek a hazaiak, de a harcos ladányiak majdnem meglepetést szereztek és nem sok hiányzott ahhoz, hogy kiegyenlítsenek. Az újvárosiak 3 vereség után megszerezték első pontjukat, egyből hármat.

Dabas – Taksony
Korábbi években a hazaiak voltak a meccs esélyesei, de most jelentősen megerősödött a Taksony. Kiütötték a majosiakat, ikszeltek a Monor ellen, így talán nem is meglepő, hogy ezen a meccsen döntetlen lett a végeredmény.

Monor – Kozármisleny
Itt is borult a papírforma, hiszen a botladozó mislenyiek sikerére csak a játékosok 8-9 százaléka fogadott és nekik lett igazuk, mert 2:0-as győzelmet arattak a vendégek.

Majos – FTC II.
Ezen a meccsen az jött be amit sokan vártunk, nyertek a vendégek. Igaz egy hete a majosiak meglepték a mislenyieket és döntetlennel távoztak otthonukból, de úgy tűnik szokniuk kell még nekik ezt az osztályt. 3 gólos vendégsiker lett a meccs vége.


Az első fordulóban kettő, a 2. és 3. fordulóban 4-4 meccs irányát találta el a tippelők többsége, most csak hármat. Nem lehet, nem szabad kizárólag az előző hét formájára hagyatkozni, kicsit többet kell látni.


Az előző fordulóban már volt aki 7, sőt volt aki 8 meccs irányát eltalálta, most hat a legtöbb. Ketten állnak 6-6 meccstalálattal a heti verseny élén. Ők ketten mindig ott ülnek a pálya szélén, így talán több információhoz juthatnak a tippeléshez mint mi, átlagos tippelők. Gratulálunk eagle018 és Hubi teljesítményéhez.


Ennyit az elmúlt fordulóról, és bízva abban, hogy a csapatoknak és a tippelőknek is jobb lesz a következő várjuk az ötödik fordulót, és a tippjátékot itt csütörtök délután.