Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 6. forduló

forrás: faraz-ronaldo.blogfa.com

Az ötödik fordulón túl vagyunk, ezzel magunk mögött hagytuk az őszi szezon harmad részét. A csapatok kezdenek belerázódni a bajnokságba, tippelők a játékba. Az előző hét végén is Széktóról kaptuk a tippeket, most is onnan érkeztek. Tippírónk a kezdetektől játszik velünk, de gyakran megfeledkezik a tippelésről. Ebben a bajnokságban kétszer tippelt, mindkétszer 14 pontot ért el. Ilyen átlaggal az összesített verseny élére kerülhetne, ha tippel legalább a fordulók felében. Most korábban elkértük Tőle a meccsértékelést, így most biztosan nem marad le a játékról, és van esélye bekerülni az összesített versenybe is. 🙂    Lássuk  Nitro  tippjeit:

 

Hódmezővásárhely – Szentlőrinc   0-2
A Szentlőrinc két vereség után úgy tűnik elkapta a fonalat, mindenképpen olyan csapatnak tartom őket, akik az élbolyban végezhetnek. A HFC senkinek sem lesz könnyen verhető csapat. Lelkesek, harcosak, de ez most kevés lesz.

 

Kecskemét – Kozármisleny   2-1
A saját csapatom ellen biztosan nem fogadok ?
A Misleny sokat erősödött nyáron a Pécs gyengülésével, ez látszik is az eredményeiken. Vízválasztó meccs lehet ez nekünk is, hiszen eddigi legnehezebb ellenfelünkkel fogunk találkozni. Annyit azért mindenképpen látni kell, mielőtt a 15. percben elkezdünk ébresztőzni – tisztelet persze a kivételnek – , hogy az idegenbeli meccseinken, ahol nem földdel és gyepszőnyeg darabokkal volt többféle módon toldozva a pálya, ott a játék is gördülékeny volt. A Széktói jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy látványos játékot várjunk el rajta, úgyhogy inkább támogassuk a csapatot, mint rögtön két rossz passz után a fejüket vegyük.

 

Paks II. – Dunaújváros   0-2
A Paks egy nagyon fiatal csapat, a Dunaújváros jó formában, tele rutinos játékossal várja a meccset. Országos kettesnek érzem.

 

Dabas – Szeged-Grosics   1-1
A Szeged-Grosics sem foghatatlan, ezt a Szekszárd már megmutatta, a Dabas pedig otthon képes lehet meglepetésre, persze mindennek ülnie kellene.

 

Taksony – Iváncsa   1-2
A Taksony a jó kezdés után kicsit kipukkadni látszik, míg az Iváncsa talán kezdi összeszedni magát. Kevésbé látványos meccsen, idegenbeli sikert szimatolok.

 

Rákosmente – SZEOL   0-0
A góllövéssel voltak gondjai a SZEOL-nak, ami most sem fog megoldódni, az RKSK egy pontra jó lehet otthon az egyik bajnokesélyes ellen.

 

Szekszárd – Bp. Honvéd II.   2-1
A Honvéd II. is összekapta magát, de a Szekszárd eddig nagyon stabilnak tűnik az élcsapatok ellen is. Sok múlik persze azon is, mennyi játékost kap vissza Pisont István, hiszen az NB1-ben szabad hétvége lesz a válogatott program miatt.

 

Pécs – Makó   2-0
A Pécs nagyon elegánsan küzd azok után, hogy szerényebb célokat kellett kitűzniük, a pocsék formában lévő Makó ellen nyerni is tudnak.

 

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés! ?

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

⊂⚽⊃

Tippelési segítségként itt az  előző forduló eredményei és az aktuális táblázat:

 

 


 

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Hódmezővásárhely – Szentlőrinc
Kecskemét – Kozármisleny
Paks II. – Dunaújváros
Dabas – Szeged-Grosics
Taksony – Iváncsa
Rákosmente – SZEOL
Szekszárd – Bp. Honvéd II.
Pécs – Makó

 

A heti tippjáték végeredménye, a névsor az eredményesség sorrendjét mutatja:

28 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 6. forduló” bejegyzéshez

  1. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-3
    Kecskemét – Kozármisleny 0-2
    Paks II. – Dunaújváros 0-1
    Dabas – Szeged-Grosics 1-4
    Taksony – Iváncsa 1-1
    Rákosmente – SZEOL 0-0
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 3-2
    Pécs – Makó 2-0

  2. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-1
    Kecskemét – Kozármisleny 3-2
    Paks II. – Dunaújváros 1-2
    Dabas – Szeged-Grosics 0-3
    Taksony – Iváncsa 2-2
    Rákosmente – SZEOL 0-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II.1-0
    Pécs – Makó 2-0

  3. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc1:2
    Kecskemét – Kozármisleny1:3
    Paks II. – Dunaújváros2:1
    Dabas – Szeged-Grosics1:3
    Taksony – Iváncsa1:2
    Rákosmente – SZEOL0:2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II.3:1
    Pécs – Makó2:1

  4. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0:3
    Kecskemét – Kozármisleny 1:2
    Paks II. – Dunaújváros 1:3
    Dabas – Szeged-Grosics 1:4
    Taksony – Iváncsa 2:2
    Rákosmente – SZEOL 2:3
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2:1
    Pécs – Makó2:1

  5. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1:3
    Kecskemét – Kozármisleny 2:1
    Paks II. – Dunaújváros 1:2
    Dabas – Szeged-Grosics 2:3
    Taksony – Iváncsa 2:2
    Rákosmente – SZEOL 1:2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 3:0
    Pécs – Makó 3:1

  6. Hódmezővásárhely- Szentlőrinc 0-2
    KTE- Kozármisleny 1-2
    Paks II. – Dunaújváros 0-2
    Dabas- Szeged-Grosics 0-2
    Taksony- Iváncsa 1-2
    Rákosmente- SZEOL 0-1
    Szekszád- Honvéd II. 1-1
    Pécs- Makó 2-1

  7. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1:3
    Kecskemét – Kozármisleny 2:0
    Paks II. – Dunaújváros 1:1
    Dabas – Szeged-Grosics 0:2
    Taksony – Iváncsa. 1:0
    Rákosmente – SZEOL 1:2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2:1
    Pécs – Makó 4:0

  8. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 3:1
    Kecskemét – Kozármisleny 1:1
    Paks II. – Dunaújváros 1:3
    Dabas – Szeged-Grosics 1:1
    Taksony – Iváncsa 1:0
    Rákosmente – SZEOL 1:3
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2:0
    Pécs – Makó 2:0

  9. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 2-0
    Kecskemét – Kozármisleny 1-2
    Paks II. – Dunaújváros 0-1
    Dabas – Szeged-Grosics 0-1
    Taksony – Iváncsa 0-2
    Rákosmente – SZEOL 0-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 1-0
    Pécs – Makó 1-0

  10. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-0
    Kecskemét – Kozármisleny 1-1
    Paks II. – Dunaújváros 1-0
    Dabas – Szeged-Grosics 1-3
    Taksony – Iváncsa 1-0
    Rákosmente – SZEOL 0-0
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2-0
    Pécs – Makó 1-0

  11. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0:2
    Kecskemét – Kozármisleny 1:4
    Paks II. – Dunaújváros 1:2
    Dabas – Szeged-Grosics 0:3
    Taksony – Iváncsa 0:2
    Rákosmente – SZEOL 1:2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 1:0
    Pécs – Makó 3:1

  12. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-3
    Kecskemét – Kozármisleny 0-3
    Paks II. – Dunaújváros 0-3
    Dabas – Szeged-Grosics 0-5
    Taksony – Iváncsa 1-1
    Rákosmente – SZEOL 1-2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2-0
    Pécs – Makó 3-0

  13. HMVHELY-sZENTLŐRINC 0:2
    kTE-kMISLENY 2:2
    pAKS- d.UJVÁROS 1.3
    DABAS-SZEGED GROSICS 0.2
    TAKSONY-IVÁNCSA 1.0
    RMENTE-SZEOL 0.:0
    Szekszárd-Honvéd 2:1
    Pécs-Makó 2:2

  14. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0-2
    Kecskemét – Kozármisleny 1-0
    Paks II. – Dunaújváros 0-2
    Dabas – Szeged-Grosics 0-3
    Taksony – Iváncsa 1-1
    Rákosmente – SZEOL 0-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2-1
    Pécs – Makó 2-0

  15. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0-2
    Kecskemét – Kozármisleny 1-1
    Paks II. – Dunaújváros 1-1
    Dabas – Szeged-Grosics 0-2
    Taksony – Iváncsa 2-2
    Rákosmente – SZEOL 1-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2-1
    Pécs – Makó 3-0

  16. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1:1
    Kecskemét – Kozármisleny 1:0
    Paks II. – Dunaújváros 1:2
    Dabas – Szeged-Grosics 0:2
    Taksony – Iváncsa 1:3
    Rákosmente – SZEOL 0:2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 3:0
    Pécs – Makó 4:1

  17. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1:2
    Kecskemét – Kozármisleny 2:1
    Paks II. – Dunaújváros 0:2
    Dabas – Szeged-Grosics 0:3
    Taksony – Iváncsa 2:2
    Rákosmente – SZEOL 2:1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II.1:0
    Pécs – Makó 3:1

  18. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-3
    Kecskemét – Kozármisleny 3-1
    Paks II. – Dunaújváros 0-3
    Dabas – Szeged-Grosics 0-4
    Taksony – Iváncsa 2-2
    Rákosmente – SZEOL 1-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II.1-0
    Pécs – Makó 3-2

  19. Kipróbálom a vaktippet:

    Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0:2
    Kecskemét – Kozármisleny 2:1
    Paks II. – Dunaújváros 2:2
    Dabas – Szeged-Grosics 1:3
    Taksony – Iváncsa 2:1
    Rákosmente – SZEOL 0:3
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2:0
    Pécs – Makó 1:2

  20. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-2
    Kecskemét – Kozármisleny 2-1
    Paks II. – Dunaújváros 1-3
    Dabas – Szeged-Grosics 1-1
    Taksony – Iváncsa 0-2
    Rákosmente – SZEOL 0-3
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 1-3
    Pécs – Makó 2-1

  21. ódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-3
    Kecskemét – Kozármisleny 1-0
    Paks II. – Dunaújváros 0-2
    Dabas – Szeged-Grosics 0-1
    Taksony – Iváncsa 0-0
    Rákosmente – SZEOL 1-2
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 1-1
    Pécs – Makó 2-0

  22. Hódmezővásárhely-Szentlőrinc:0-0
    Kecskemét-Kozármisleny:1-1
    Paks II-Dpase:1-0
    Dabas-Szeged:0-2
    Taksony-Iváncsa:1-3
    Rksk-Szeol:0-0
    Szekszárd-Honvéd II:1-2
    Pécs-Makó:1-1

  23. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-1
    Kecskemét – Kozármisleny 2-1
    Paks II. – Dunaújváros 1-1
    Dabas – Szeged-Grosics 1-3
    Taksony – Iváncsa 1-2
    Rákosmente – SZEOL 1-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2-1
    Pécs – Makó 3-1

  24. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-2
    Kecskemét – Kozármisleny 1:2
    Paks II. – Dunaújváros 0:3
    Dabas – Szeged-Grosics 0:4
    Taksony – Iváncsa 2:2
    Rákosmente – SZEOL 1:1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2:1
    Pécs – Makó 2:0

  25. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 1-0
    Kecskemét – Kozármisleny 2-1
    Paks II. – Dunaújváros 0-2
    Dabas – Szeged-Grosics 1-3
    Taksony – Iváncsa 1-1
    Rákosmente – SZEOL 1-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 1-0
    Pécs – Makó 2-0

  26. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0 : 0
    Kecskemét – Kozármisleny 0 : 0
    Paks II. – Dunaújváros 1 : 0
    Dabas – Szeged-Grosics 1 : 1
    Taksony – Iváncsa 1 : 1
    Rákosmente – SZEOL 1 : 1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 2 : 1
    Pécs – Makó 2 : 0

  27. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc: 1-1
    Kecskemét – Kozármisleny: 2-1
    Paks II. – Dunaújváros: 0-2
    Dabas – Szeged-Grosics: 0-2
    Taksony – Iváncsa: 2-1
    Rákosmente – SZEOL: 2-1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II.: 2-2
    Pécs – Makó: 3-2

  28. Hódmezővásárhely – Szentlőrinc 0:2
    Kecskemét – Kozármisleny 1:1
    Paks II. – Dunaújváros 0:1
    Dabas – Szeged-Grosics 0:3
    Taksony – Iváncsa 1:1
    Rákosmente – SZEOL 0:1
    Szekszárd – Bp. Honvéd II. 0:2
    Pécs – Makó 3:1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.