Tímár még mindig veretlen, de nem tudtunk közelebb férkőzni a dobogóhoz

Botlottunk a Csákvár ellen. Botlottunk? A döntetlen a forduló előttig remeklő ellenfél ellen botlás? Ha az is, nincs okunk arra, hogy elkeseredjünk, még akkor sem, ha ezen a meccsen nyilvánvaló hiányosságok is felszínre kerültek.

Mire számíthattunk a meccs előtt a Csákvártól? Elsősorban stabilitásra. Tóth Balázs csapata sokkal keményebb ellenfél ebben az idényben, mint azt előzetesen hittük volna. A KTE elleni meccs előtt csak a Honvédtól kaptak ki (a Vasast például egyenesen kiütötték), ez a remek teljesítmény pedig elsősorban a védekezésüknek volt köszönhető. A meccs előtt a Csákvár mindössze 4 gólt kapott, ami a ligában a legkevesebb volt, ebből hármat a Honvéd elleni vereség alkalmával. 8 tétmeccsükből hatszor nem kaptak gólt. Ennek a védelemnek a feltörésére kellett Tímárnak valamilyen ötletet elővarázsolnia. Krisztián pedig azt a döntést hozta, hogy ejti az „egy magas, erős csatárt támogat hátulról két mozgékony kreatív támadó” szisztémát, mert magas, erős csatárnak éppen híján voltunk, mivel Bolyki mellett Pálinkás is sérült volt, egyedül Farkas Balázs maradt ebben a kategóriában bevethető. Tímár tehát változtatott és három mozgékony támadószellemű játékost tett a kezdőbe. Emellett a bal oldali szárnyvédő posztot Eördögh kapta meg, akinek a beadások tekintetében hátrány volt, hogy jobblábasként kellett a baloldalon szerepelnie, ugyanakkor a passzjátékban való részvételben kifejezetten előny volt, hogy az erősebb lába van a pálya közepe felé. A harmadik változtatás az előző meccshez képest Haris bekerülése volt Bocskay helyére. Ezzel a csapattal kezdtünk tehát a Csákvár ellen:

Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Győrfi, Haris, Derekas, Eördögh – Banó-Szabó, Merényi – Beke

Az egyik bekerülő Merényi Ádám volt (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A meccsen azonban nagyon érződött Pálinkás hiánya. Én nem akarom azt állítani, hogy Pálesz pótolhatatlan a csapatban, mert ez nem igaz, de a Csákvár ellen nyomott hagyott a távolléte a csapaton. A labdakihozatalaink megváltoztak. Amikor Pálinkás a pályán van, akkor Varga Bence sokszor keresi őt hosszú labdával, ez azonban a Csákvár ellen nem volt opció, így jellemzően Belényesi kapta labdát és tőle kezdtünk el építkezni. Szintén Pálesz hiányára vezethető vissza, hogy nem volt igazi jelenlétünk a boxon belül, hiába jöttek a beadások többször is, nem volt rájuk érkező, így elsősorban átlövésekből voltunk képesek veszélyeztetni. Az egyik ilyen alkalmával Merényi a kapufát is eltalálta, de Haris, Banó-Szabó és Eördögh is próbálkoztak, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Csákvárnál még ennyit sem lehetett feljegyezni, a meccs elején Bányai tesztelte, hogy Varga figyel-e és egy szöglet Umathum fejéről fölépattant, de a két csapat azért nem riogatta egymást. Mindezek ellenére mezőnyben viszonylag élvezhető játék zajlott, amit olykor Hanyecz Bence, játékvezető sokszor ad hoc döntései szabdaltak. Csak hát a helyzetbe kerülés nem annyira sikerült az első félidőben. A fent említett Merényi kapufa alkalmával érezhettük először, hogy közel járunk a gólhoz, ez a 36. percben történt, de őszintén szólva nem nevezhettük kidolgozott helyzetnek, bár annyiban tudatos volt, hogy egy visszatérően alkalmazott játékelemből alakult ki. Tímár érkezése óta szembetűnő, hogy az olyan helyzetekben, amikor Varga Bence zavartalanul tudja kirúgni a labdát, akkor az elől levő Beke (a második félidőben Czékus is) egyből megindul a védők vonala mögé, Benyó pedig egyből indítja őt, ez a Merényi lövés is egy ilyen helyzetből adódott. Rögtön ezt követően egy Belényesi által elpasszolt labdával támadott vissza a Csákvár, Mondovics befelé cselezett, de Szabó és Győrfi is erélytelen volt vele szemben, hálából szépen ki is lőtte a hosszú felsőt. Kettő percig engedtük örülni a vendégeket, Szabó Alex indításával Győrfi húzott befelé, a beadását pedig másodjára Derekas behúzta a léc alá. Ezután élénkültünk meg igazán, a Csákváron pedig azt lehetett érezni, hogy inkább pörgetnék az órát, nem feltétlenül rossz nekik a kecskeméti iksz.

Győrfi Milán okozott gondot a csákvári védőknek, Derekasnak pedig gólpasszt is adott (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A második félidőt a vendégek kezdték jobban. Előbb Szabó Bence lövését blokkolta Belényesi, amit így Vargának bravúrral kellett védenie, majd egy szögletet követően Bányai bólintott a kapuba nagyjából 3-4 méterről. Többszöri visszanézésre nekem úgy tűnt, hogy Beke volt, aki nem követte az embert a kapu elé, de ilyen távolságnál Varga is takaríthatott volna. Ami azonban ennél a szituációnál is eszembe jutott: Pálinkás az ilyen helyzetekben is számtalanszor tisztázott a saját kapunk előtt és úgy tűnik, hogy most is nagy szükség lett volna rá. Tímár emlegette, hogy készültek az ilyen helyzetekre, amit remélek is, mert ez egy pontrúgás, amire illik is készülni, most mégis úgy tűnt, hogy nem egyértelmű, hogy kinek mi a feladata a szögletnél. Szerencsére ez csak egyszeri kisiklás volt, mert a vendégek többi szögletéből komoly veszély nem alakult ki, de egy gólt kapni is sok ilyen helyzetből. Ha valamit viszont dicsérhetünk, az mindenképp a csapat tartása, mert egyik kapott gólt követően sem volt érezhető egy percig sem, hogy csökkent volna a fókusz vagy elkeseredett volna a KTE. A második kapott gól után előbb Győrfi beadását nem tudta a kapu felé irányítani Beke, aztán Banó-Szabó szögletét terelte a kapuba Derekas. A meccs fordulópontja a 73. perc lehetett volna: ekkor Czékus tűnt el a védők mellett, amiért büntetőt lőhettünk (bár az én véleményem, hogy ez nem volt tizenegyes). Beke sajnos a keresztlécre lőtt, ami miatt sok kritikát kapott, de összességében nekem még úgy is imponál, hogy nem az egyszerű megoldást választotta, hanem fel akarta verni a léc alá a labdát, hogy egy büntető esetében mégiscsak az lenne a legfontosabb, hogy gól legyen belőle. A meccs végén a Csákvár azzal nyerhetett volna, ha Magyar nem vág fölé kétszer is lecsorgó labdát, mi pedig Derekas labdaszerzésekor, majd Beke átlövésénél reménykedhettünk a gólban, de előbbi rosszul passzolt nagy helyzetben, utóbbi meg a kapus kezébe emelt.

Czékus Ádám büntetőt harcolt ki (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Szögezzük le : ez a döntetlen nem jelent nagy drámát. Akkor sem jelent problémát, ha egy győzelemmel már ott toporoghatnánk a dobogó mögött. A győzelem pedig ott lógott a levegőben, volt helyzetünk rá, elég csak a büntetőt említeni. De tegyük a szívünkre a kezünket: ha az akkor utolsó Budafok elleni vereséget követően valaki azt mondja, hogy a következő 4 tétmeccsen nem kapunk ki, ráadásul hármat megnyerünk belőle úgy, hogy az ellenfelek között ott van az NB1 második legértékesebb keretével rendelkező Újpest, a közízlés által az NB2 legnagyobb esélyesének tartott Honvéd és a repülőrajtot vevő Csákvár, akkor azt hiszem nagyon sokan aláírtunk volna a papír alján. Tímár érkezése ezzel a döntetlennel együtt is olyan, mintha kinyitottuk volna az ablakot egy dohos szobában. Látszik elképzelés a csapaton, vannak visszatérő játékelemek, körvonalazódik egy felismerhető mentalitás és játékstílus. Ezen a meccsen is volt tartása a csapatnak, kétszer is egyenlítettünk, ráadásul nagyon hamar: összesen 8 percet voltunk hátrányban a meccsen, pedig a Csákvár kétszer is vezetett. Ugyanakkor láthatóan megoldást kell találni arra, ha az alapjáték fontos építőkockáiból kiesik valaki. Pálinkás hiányát nem kezeltük kifejezetten jól, még akkor sem, ha a rendelkezésre álló helyzeteinkből meg lehetett volna nyerni a meccset. Ez pedig felveti a kérdést, hogy mi van, ha esetleg kiesik mondjuk Belényesi vagy Banó-Szabó? Nagyjából ők tekinthetők azoknak a játékosoknak, akiknek a hiánya esetén változtatni kell az addigi játékunkon, ezekre a lehetőségekre pedig fel kell készülnünk.

Értékelések (tízes skálán osztályozunk, az osztályzás alapja itt található): 

Varga Bence: Bár a második gólnál felmerülhet a felelőssége, összességében jó meccset tudhat maga mögött. Fontos védéseket mutatott be, egyszer bravúrra is szüksége volt, ráadásul szerintem az ő hosszú labdái voltak a legpontosabbak. Az meg, hogy a bírót is megfegyelmezte, engem külön megmosolyogtatott. 6

 

 

Szabó Alex: Az első gólnál szerintem hibázott, de rögtön utána az egyenlítésben fontos szerepe is volt. Egyebekben védekezésben szerintem jól teljesített, de a hosszú labdái nagyrészt nem ültek. 5

 

 

 

Belényesi Csaba: Az első kapott gól előtt hibázott, de ezt leszámítva uralta a védelmet, volt egy elképesztően fontos blokkja, emellett pedig jöttek a szerelések, megnyert fejpárbajok is. 6

 

 

 

Szojma András: Nagyon tetszik, amit tőle látok. Ahhoz képest, amire a szezon előtt számítottam tőle, sokkal többet kapunk tőle. A meccs végén volt egy nagy hibája, ezek pedig egyelőre még benne vannak a játékában, de korát meghazudtolóan érett dolgokat látunk tőle. Ezen a meccsen nem volt nagyon jó, de sokat várok tőle. 5

 

 

Győrfi Milán: Hullámzónak éreztem a játékát, a számai viszont meggyőzőek. A gólpassza mellett adott kulcspasszt, sok beadás érkezett tőle, kiemelkedően a legtöbb párharcot vállalta a földön, amikből sokat meg is nyert, ráadásul 7-ből 6 sikeres csele volt. Ez egy jó teljesítmény volt tőle. 6

 

 

Haris Attila: Nem volt látványos a játéka, de nagyon hasznosan és stabilan futballozott. Labdákat szerzett, ütközött, fejpárbajokat nyert, és amit talán nem tőle vártunk, lőtt. Igaz nem túl eredményesen. 6

 

 

 

Derekas Zoltán: Nem lehet kérdés, hogy a meccs embere. Középpályásként két gól egyébként is extra, de nála a mezőnymunka is nagyon rendben volt a meccsen. Kulcsembernek jött vissza és egyelőre úgy néz ki, hogy tartja a szavát. 8 (MVP)

 

 

Eördögh András: Jól megállta a helyét egy számára idegen poszton is, nem lógott ki egyáltalán. Főleg az első félideje sikerült jól, akkor támadásban is több veszélyt hordozott, a második félidőben aztán inkább a védekezésben voltak jó dolgai. 6

 

 

Banó-Szabó Bence: Láthatóan bosszantotta, hogy a bíró nem sürgette a Csákvárt, többször is vitázott a sporival. Az első félidőben kicsit szürkébb volt, de a másodikban a gólpassza mellett is több veszélyes támadásban vett részt, kiharcolt egy sárga lapot is és volt egy fontos blokkja is. 6

 

 

Merényi Ádám: Egyelőre nem tudja igazán átlépni az árnyékát, mert bár minden megmozdulásán látszik, hogy benne van, hogy ennek a csapatnak fontos tagja legyen, egyelőre nem villantott még igazán nagyot. Az Újpest ellen kifejezetten jó volt és lehet, hogy csak egy gól hiányzik neki ahhoz, hogy állandósítsa a formáját. Ezúttal nagyon közel volt hozzá. 5

 

Beke Péter: Sokan a kihagyott büntetője alapján ítélik meg a játékát, de szerintem annak nincs akkora súlya. Nyilván nagy hiba, mert akár nyerhettünk is volna vele, de az benne van a fociban, hogy egy egyébként nem rosszul lőtt büntetőből nem lesz gól. Azonban ezen kívül is szürke volt az első félidőben, a másodikban pedig sokszor döntött rosszul. Nagyon jól kezdett a KTE-ben, de ez most nem volt jó meccse. 4

 

Cserék:

Czékus Ádám: Nagy lendülettel és akarással érkezett, kiharcolt egy véleményes büntetőt és volt pár ígéretes megindulása is. Ugyanakkor egy egész kontra alkalmával feldobta magát és helyzet helyett sárgát kapott és voltak bosszantó elvesztett labdái is. 5

 

 

Bocskay Bertalan: Kevés időt kapott, talán a labdával sem találkozott. 5

 

 

 

 

Farkas Balázs: Nem tudott már hatással lenni a meccsre, kevés időt kapott ő is. 5

 

 

 

 

A Lila Köd szerint a három legjobb KTE-játékos a meccsen:

I. Derekas Zoltán
II. Banó-Szabó Bence
III. Győrfi Milán

 

NB2, 8. forduló
2025.09.28. 19:00

Kecskeméti TE 2-2 Aqvital FC Csákvár
(HT: 1-1)

Széktói Stadion (Kecskemét)
Nézőszám: 1549 fő
Vezette: Hanyecz Bence (László István Sándor, Vrbovszki Pál)

KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Győrfi, Derekas, Haris (Bocskay, 87.), Eördögh – Merényi (Czékus, 60.), Banó-Szabó (Farkas B., 87.) – Beke. Vezetőedző: Tímár Krisztián

Csákvár: Lehoczki – Lorentz, Pál, Umathum, Tifán-Péter (Helembai, 68.) – Dencinger (Simon A., 74.), Farkas A. – Szabó B. (Fejős, 68.), Magyar, Mondovics (Szalai 90.) – Bányai (Baracskai 90.). Vezetőedző: Tóth Balázs

Gól: Derekas (40., 62.), ill. Mondovics (38.), Bányai (56.)

Sárga lapok: Győrfi (19.), Beke (46.), Czékus (79.) ill. Dencinger (29.), Farkas A. (49.), Magyar (70.), Pál B. (73.)

 

Az eddigi játékpercek:

Játékpercek 2025/2026

Beautiful, easy data visualization and storytelling

4 hozzászólás “Tímár még mindig veretlen, de nem tudtunk közelebb férkőzni a dobogóhoz” bejegyzéshez

  1. Ezúttal vitatkoznék az értékelésekkel, mégpedig a két Bence kapcsán. Érzésem szerint Banó indiszponáltabb volt a szokottnál, most nem tudott igazi motor lenni (vagy sikeresen vették ki a játékból, és erre bizony készülni kell ezután). Ezzel szemben Vargának többet köszönhetünk, mint hogy 6-ost kapjon, sokkal inkább őt tenném dobogóra Derekas és Győrfi mellé. A Csákvár nagyon jó csapat, látszott, teljes joggal vannak az élbolyban. A kimaradt 11-es ellenére elégedett vagyok a döntetlennel, és őszintén szólva én egyáltalán nem bántam, hogy húzták az időt. A hajrában szerintem alábecsülték az esélyeiket a győzelemre, de ezek szerint egy pontért jöttek, és nem kockáztattak.

    1. Igazad lehet. Még így is volt sanszuk a meccs megnyerésére két Magyar lövés esetén, hálistennek egyszer sem talált kaput.

      Elfogadom, amiket az értékelésről írsz, látom benne az igazságodat is. Bánónak a leírtak miatt nem adnék kevesebbet 6-osnál, de saját magához képest valóban kevesebbet mutatott. Varga esetében a 7-es is jogos lehetne valóban, csak egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, hogy a második gól mennyire közelről esett. Az az érzésem, hogy arra a beadásra nem csak jöhetett volna, de kellett is volna jönnie. De még ezzel együtt is inkább Beke góljának látom azt, mert bántóan egyedül hagyta Bányait

  2. jól összefoglaltad a meccset. de a 11-est nem derekas hagyta ki?

    3 észrevétel

    úgy érzem a végén azért jó volt ez az x is. bence 3 nagyot fogott összesen, ha abból egy bemegy…

    bszb nagyon elfáradt, korabban kellett volna lehozni. amugy is fejében nincs ott sokszor, gyakran ha szabálytalankodnak vele, agresszíven visszaüt, imádom a srácot meg kell is egy jó spiler oda a kp közepére, de minden meccsen potenciális piros lapos.

    támadó szabadrúgások (4-5 db biztos volt) nem működnek sokszor csak el lett rugdosva a labda

    Eordog is meg a Győrfi is nagyon jó.

    1. Beke kérte el a büntetőt, gondolom a Honvéd elleni gólja után bízott benne, hogy ez is meglesz. Azt hiszem akkor azt is nyilatkozta, hogy ő, Banó és Pálinkás vannak kijelölve a tizenegyesekre.

      Banó-Szabó esete tényleg speciális, mert ritka az ilyen képességű játékos ebben az osztályban, ezért jó esetben nagyon figyelnek, rossz esetben meg utaznak rá. Az látszik, hogy ezt nem is mindig tudja jól kezelni.

      Eördögh esetében nagyon nagy pozitívum a sokoldalúsága, amire láthatóan épít is Tímár, Győrfi pedig úgy vált veszélyes játékosunkká, hogy érzésem szerint még mindig messze van a csúcsformájától (és így is van már 2 gólpassza).

      A cserével kapcsolatban amúgy nekem Beke pályán hagyása szúrta kicsit a szemem, nem ment neki a játék, de értem, hogy az ő képességeiben benne van a villanás, ráadásul Pálinkás és Bolyki sérülése miatt a padon sem volt más csatár Farkason és a korábban beállt Czékuson kívül. Én igazából Kovácsot vártam volna a pályára, ez pedig végülis egybe is vág azzal, amit te mondasz, simán jöhetett volna a 70. perc környékén Banó helyére.

Hozzászólás a(z) Ribizli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük