Mit várok idén Gera Zoltántól?

„Nem vágyok sokra, de egyet akarok:
Magyar nemzeti hip-hopot!”
– Belga : Magyar Nemzeti Hip-Hop

A kiesés után rengetegen fejezték ki felháborodottságukat, dühüket, nemtetszésüket és mindezek jelentős részének Gera Zoltán volt a célpontja. Zoli nem tudta benntartani a KTE-t az élvonalban, de a másodosztályban is megkapta a bizalmat, sőt, a vezetőség kijelölte a célt is: feljutás. Ez pedig egy nagyon más jellegű feladat, amely egészen más készségeket igényel, mint a bennmaradás. Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy ennek a kihívásnak hogyan fog megfelelni a Gera-féle KTE. Amit könnyebben meg tudok fogalmazni, hogy én mit várok Gera Zoltántól és a csapattól.

A legelején leszögezném, hogy szerintem hibás az a megközelítés, ha minden vezetőedzőt egy kalap alá veszünk. Teljesen más készségek szükségesek ahhoz, hogy egy kiemelkedő keretű csapatból valóban bajnokot faragj, hogy egy középcsapattal felülteljesítve érj el nagy sikert pl. a dobogó elérésével, vagy hogy egy kiscsapattal elkerüld a kiesést. Gerának ezek közül több sem sikerült eddigi edzői karrierje alatt, mégsem gondolom, hogy ez alapján ki lehetne jelenteni róla, hogy jó vagy rossz edző.

A Vasasnál egy kiemelkedő, egyértelműen bajnoki címre esélyes kerettel maradt le kevéssel a feljutásról. A harmadik helyen vette át az angyalföldieket és végül ott is végzett velük, tehát valójában végig tartotta a lépést a végül feljutó Szpari-ETO kettőssel, de felülmúlni nem tudta őket. Ennek fő oka az volt, hogy bár  szinte a teljes mezőny ellen veretlen maradt a Vasassal (ez 8 győzelmet és 2 döntetlent jelentett), akadt két kivétel: a két későbbi feljutó, mert a Szparitól és az ETO-tól is kikapott, ezen pedig elment a feljutás. A rangadókon nem szerepelt jól, de mindenki más ellen jó eredményeket hozott.

Amikor a KTE-t átvette Szabó Istvántól, a KTE 9 fordulót követően az utolsó helyen állt. Zoli végül ezen sem tudott változtatni, de azt nem mondhatjuk, hogy a mezőny tönkreverte volna a Gera-féle KTE-t. A Fehérvár elleni összeomlás (1-6) és a Fradi elleni sima vereség (0-4) kivételével Gera minden csapattal szemben meccsben volt, de való igaz, hogy kevés olyan találkozónk volt, amin a döntetleneket győzelmekre tudta volna fordítani. A szezon végére aztán a hitét vesztett csapat már lemaradt valamelyest a mezőnytől, de meccsekre lebontva ekkor sem mondhattuk azt, hogy Gerzson egyértelmű vereségeket szenvedett a ligautolsó padján, ha egyáltalán kikapott (hiszen sok volt a döntetlenje a csapatnak).

Arról van szó tehát, hogy míg vannak olyan típusú edzők, akik annak a specialistái, hogy benntartsanak csapatokat, vannak, akik címeket nyernek (legyen az bármely osztályban), vannak akik egyéb eredmények elérésében jók. Gera Zoltán esetében egyelőre csak annyit tudunk kijelenteni, hogy két csapat padján két nagyon különböző feladat esetén is abba a nehézségbe ütközött, hogy nem tudta átlépni az árnyékát. Meccsben van a mezőnnyel, nem könnyű legyőzni, ellenállást tanúsít, feladat elé állítja az ellenfeleket, de az utolsó lépést (legyen az a riválisok legyőzése a feljutás érdekében vagy a döntetlenek győzelemre fordítása a bennmaradás érdekében) nem tudta megugrani.

Ezeket csak azért írom le, mert ezzel magyarázom, hogy miért nem tekintek Gera Zoltánra bukott edzőként és miért nem a teljes elutasítást visszhangzom, sokaktól eltérően.

És akkor forduljunk rá az elvárásokra. A klubvezetés megnevezte az elvárást: azonnali visszajutás. Az én véleményem szerint ez egy meglehetősen ambiciózus bemondás volt, még akkor is, ha a kieső csapatok általában arról álmodnak, hogy egyből fel is jutnak. Amikor először ki lett jelentve, hogy a visszajutás a cél, akkor még azt jelentette be Tóth Ákos, hogy a keret adott a másodosztályra. Azzal a kerettel, amivel kiestünk ez bőven elvárható lett volna, de ahhoz képest volt felfordulás: 14 játékos távozott és 11 érkezett, ami a csapat harmadának/felének kicserélődését jelenti. Ez egyébként nem drámai változás egy kieső csapathoz mérten, de ahhoz viszont elég, hogy nehéz legyen megjósolni a szereplést. A feljutási cél ennyire direkt kimondása tehát nem biztos, hogy jó döntés volt, pláne, hogy elég komoly iszapbirkózás várható az első két helyért, mert a mindig esélyes Vasason és a szintén elsőosztályba vágyó Honvédon kívül, a tavasszal már elég mutatós Mezőkövesd, a tavaly végig a dobogó környékén szereplő Kozármisleny és az általában a feljutás irányába sündörgő Szeged is ott lehet az élmezőnyben. A klub tehát saját magára, a jelentősen megfiatalodó csapatra és Gera Zoltánra is nyomást helyezett a célkitűzéssel, az pedig majd kiderül, hogy ez kifizetődő lesz-e.

• Ennyi felvezetés után akkor le is fektetem, hogy az én elvárásaim között nem szerepel a feljutás. Baromira boldog lennék tőle, a szívem mélyén szeretném, de nem az alapján fogom megítélni Gerát, hogy sikerül-e. Egész egyszerűen azért, mert szerintem nem vagyunk benne a két feljutásra legesélyesebb csapatban, ők szerintem a Vasas és a Honvéd. A feljutás az én szememben cél, de nem elvárás. Molnár Erik, a magyar vízilabda válogatott akkor 20 éves fiatalja mondta két évvel ezelőtt, amikor a görögök elleni vb-döntőre készült, hogy „Amúgy is csak vízilabdázni kell, nem megváltani a világot”. Na valahol ezt érzem én is. Legyen futball, legyen élvezhető foci, ami nagyrészt eredményeket is hoz. Ha ebből lesz egy visszajutás, az nagyon szuper. Ha nem, én akkor is tudom majd szeretni ezt a csapatot.
• Ugyanakkor azt mindenképpen várom a csapattól és Gerától is, hogy legyen egy világosan felismerhető elképzelésünk arról, hogy mi milyen csapat is vagyunk, mit is akarunk játszani. A tavaly tavaszi szezonban ezt időnként hiányoltam. Annál is inkább szeretném, ha ebből valami megmutatkozna, mert itt most már nem arról van szó, hogy Gera átvett egy csapatot, amit valahogyan menedzselni kell. Ez most már csapatépítés, ez a keret remélhetőleg már Zoli elképzeléseit tükrözi, ez már az ő csapata (legalább nagyjából, de árnyalni kell annyival, hogy egy háromtagú bizottság dönt az átigazolásokról: tulaj-sportigazgató-vezetőedző). Tavasszal még ezt nem mondhattuk el annak ellenére sem, hogy a téli transzferablak alatt már Gerzson volt a vezetőedző. Hiába érkezett Lopez, Camaj és kifejezetten Gera kérésére Botka és Pászka, az az időszak nem csapatépítés volt, hanem tűzoltás. Ezt a csapatot azonban már nem tudom úgy kezelni, mint örökölt keretet. Ez Zolié, emiatt látni akarom rajta az ő elképzeléseit is.
• Jó és érvelhető cseréket. Több esetben is a világból ki tudott kergetni az az élmény, hogy nem értettem, hogy bizonyos játékost miért vagy miért nem cserélt le Zoli. Ez önmagában még nem probléma, ha végül a meccs és az eredmény őt igazolja, de volt rá példa, hogy ennek az ellenkezője volt igaz: a cserék után tört meg valami. Ezen a téren tehát nagyon szeretnék javulást látni.

• Stabil védekezést. Tudom, hogy jelen helyzetünkben ez valamelyest képlékeny, hiszen a védelmünk egyik legjobb tagjáról (Katona Leventéről) jelenleg nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsa, de ennek ellenére is azt szeretném, ha a védekezésünket nehéz lenne kibillenteni az egyensúlyi állapotból. Ez az NB2-ben kulcskérdés, ha eredményt akarsz elérni.
• Valamilyen ötletet felállt védelem ellen. Mivel mi az NB1-ből érkezünk, lesz olyan csapat, amely arra fogja helyezni a hangsúlyt ellenünk, hogy szépen beseggel a kapuja elé, aztán vár a kontrákra. Ezzel pedig az elmúlt években látványosan nem tudtunk mit kezdeni, sem Szabó István, sem Gera Zoltán alatt. Többször is előfordult, hogy egy piros lap az ellenfélnél valójában minket hátráltatott, mert a visszahúzódó védelemmel szemben csak kínlódtunk. Nem azt várom, hogy innentől mi legyünk a liga alfahímei, akik bárkit ledominálnak és puszta kézzel tépik fel a védelmeket. Nem zavar, ha direkt futballt, gyors átmeneteket, pontos kontrákat próbálunk megvalósítani. De azt szeretném, hogy ha olyan ellenféllel találkozunk, aki mély blokkban védekezik ellenünk, akkor a mindenhonnan középre csapkodott céltalan beadásokon kívül legyen valamilyen ötletünk arra, hogy hogyan akarjuk megnyitni őket (ebben persze komoly segítséget jelenthet majd Banó-Szabó, amennyiben utoléri magát).

• A szélső támadójátékunk és védekezésünk minősége kapcsán is van elvárásom. Mivel a csapatkialakítás tekintetében fentebb már említettem, hogy az ideit már nagyrészt Gera csapatának tekintem, ezért ha sarkos döntés születik, akkor azt szeretném, ha az a döntés később igazolva lenne. Ilyen sarkos döntésnek érzem a két oldalon, de főleg a bal szélen a szárnyvédőket. Egy teljes szezonra legalább 4 (2-2) ember kell erre a két posztra, amiből a távozók (Nagy K., Májer, Zeke) miatt csak Berki volt adott a szezon előtt. Érkezett Eördögh, Bolgár és Győrfi. Az összetételt tekintve azt láthatjuk, hogy meglehetősen támadó szellemű szárnyvédőink vannak (Berki és Győrfi ráadásul eredetileg nem is ezen a poszton játszanak). Ez nem feltétlen probléma, lehet ez egy elképzelés, egy big picture része, hogy a játékunk arra van felépítve, hogy ezek a srácok sok időt töltenek az ellenfél térfelén, hogy támadásban hangsúlyosan építünk rájuk és a készségeikre. Ugyanakkor rejt magában kockázatot, hogy nem a védekezés az erősségük a szárnyvédőinknek. Ezt azonban nem lehetetlen jól kezelni. Kotula elengedése számomra azt üzente, hogy ezt a kockázatot hajlandók vagyunk vállalni és reményeim szerint tudjuk kezelni. Ha már meghoztuk ezt a döntést, akkor azt várom, hogy ne menjenek el rajta meccsek.
• A csapat jelentősen megfiatalodott és legalább felerészben kicserélődött. Ilyen helyzetben nem könnyű átvinni azt a gondolatot az egész keretbe, hogy mi egy NB1-ből érkező csapat vagyunk, mert sokan nem élték meg velünk az NB1-et. Mégis azt várom, hogy az a mentalitás legyen benne a csapatban, hogy annak dacára, hogy nem a KTE a bajnokság topfavoritja, mégis egy elsőosztályból érkező csapat vagyunk, amely az NB2 erős csapatai közé tartozik, egy élcsapat ebben a mezőnyben. Erre azért van szükség, hogy a tulajdonos által megfogalmazott cél ne nyomja össze a játékosokat. Ha elhiszik és magukévá teszik a gondolatot, hogy ez a keret képes, alkalmas a feljutásra, hogy ez a klub itt és most egy nagyobb csapatnak számít, akkor tudom elképzelni azt, hogy visszajutunk. Tudom, hogy ez az általános kecskeméti szemlélettel szemben áll. Az elmúlt 20 évben nagyon kevés olyan alkalom volt, amikor a KTE topcsapatnak számított a saját osztályában, jellemzően mi voltunk Dávid, aki odavert a Góliátoknak. Vagy Góliát vert oda nekünk, de a lényeg, hogy a Kecskemét többnyire egy outsider pozícióból létezett az elmúlt időszakban. Idén viszont nem mondhatjuk azt, hogy mi vagyunk az esélytelen kiscsapat, akik majd meglepetést okoznak. Egyike vagyunk az esélyeseknek, bár szerintem nem vagyunk egyike azoknak, akiknek papírforma szerint fel kell jutniuk. De hogy esélyünk van rá, az biztos. Ezzel pedig már ott vagyunk abban a 4-5 csapatot számláló csoportban, akik élcsapatként tekinthetnek magukra a szezon előtt. Aztán, hogy a szezon végén ki, hol helyezkedik el, azt meglátjuk.