Hiába sütött a nap, hiába volt kellemes idő, a Felcsút elleni mérkőzés élménye messze volt attól, amit jónak lehetne nevezni. Ennek pedig csak részben volt oka a vereség.
Hogy már az elején tisztázzuk, hogy mi minden volt akadálya a jó meccsélménynek. Először is a vereség. Nyilván ahhoz, hogy az ember kifejezetten elégedetten tudjon hazamenni a meccs után, nem árt a három pont. Emellett kifejezetten szerencsétlen helyválasztásom volt a meccsen, mert kettővel mögöttem egy olyan fiatalember ült, aki csoda, hogy túlélte a meccset, mert a 90 perc alatt levegővétellel sem nagyon élt, gondolom nem akarta feleslegesen megszakítani azt a végtelennek tűnő szitokáradatot, amivel felváltva illette az ellenfelet, a sajátjainkat, a vezetőséget, a bírót és ezek mindenféle kombinációját, ráadásul olyan ordenáré szóhasználattal (pedig én nem kifejezetten vagyok válogatós ilyen helyzetben, tudom, hogy a stadion nem a líra és lant hazája), hogy jobb híján a körülötte ülők pirultak el. De persze ez összességében az én magánjellegű problémám, ami nem befolyásolta mindenki meccsélményét. Na de a bíró… De erről majd kicsit később.
Bár vasárnap még bőven PTSD-s voltam a hétközi események miatt (nem hiába, Szabó István leváltására abszolút nem számítottam és minden korábbi „vitában” úgy érveltem, hogy nagy hiba lenne a menesztése), azért Gera Zoltán debütálását kíváncsian vártam annak ellenére is, hogy tudtam, hogy épp ez lesz az a meccs, amiből túl sok következtetést nem lehet majd levonnunk. Mindössze négy nap alatt elképzelésem sincs, hogy mit lehet a saját ötletekből úgy átadni, hogy azt viszont is lásd a pályán, a meccs után pedig még továbbra sem tudom teljes bizonyossággal (ez megint az edzőváltás nagyon meredek időzítését húzza alá). Gera tehát nagy forradalmat nem csinált, a kezdője például centire ugyanaz volt, mint Szabó utolsó csapata az MTK ellen, de ez a fentiek miatt nem okozhatott meglepetést, nem lehetett mindent felforgatni négy nap után úgy, hogy még igazán nem is ismeri a keretet. A kezdő tehát ennek megfelelően a Varga – Szabó, Belényesi, Katona L. – Nagy, Nikitscher, Vágó, Zsótér, Zeke – Katona B., Lukács volt, a jelenlegi keretből egyébként sem lehet ennél jelentősen jobbat összerakni. A felfogásban azonban volt változás. Szabó István egy olyan játékra próbált átállni erre a szezonra, amelyben a KTE kicsit dominánsabb szeretett volna lenni, mint korábban, de Pista a távozását követően beismerte, hogy ez is lehetett az eredmények oka, mert könnyen lehet, hogy a keretnek sokkal jobban áll a kontrajáték. Gera ehhez kezdett el visszagravitálni, kevésbé ragaszkodtunk a labdához, mint korábban, kevesebb presszinggel próbálkoztunk, láthatóan az ellentámadásokra igyekeztünk építeni. Ez a kiindulópont nem tűnt rossz ötletnek, de a megvalósítással akadtak problémáink, jellemzően a jobb oldali védekezésünk terén.
A Felcsút az első félidőben minden helyzetét innen indította, ilyenkor pedig azért rendszerszintű problémára is gyanakszom. Látható volt, hogy Colleyval főképp Belényesi küzd, Nagy Krisztián pedig egészen magasan helyezkedik és a labdát többször felvevő Favorovval/Nissilävel találkozott, így viszont Szabó Alex találta magát szemben a felcsúti balszélen helyezkedő Nagy Zsolttal, ami egy meglehetősen egyenlőtlen párharcnak bizonyult. A magyar válogatott egyik (ha nem a) legjobb formában levő játékosával kellett találkoznia Alexnek, ami úgy vált kifejezetten veszélyessé, hogy helyezkedési hibákat is láttunk tőle. Persze az is látványos volt, hogy Szolnoki Roland nagyjából háromszor tudta zavartalanul Nagy Zsolt elé rúgni a labdát a középpályáról, nem volt, aki megtámadta volna (a visszajátszások alapján úgy tűnt, hogy ez Katona Bálint feladata lehetett volna). Bár az első két ilyen Nagy Zsolt megindulás nem hozott gólt (köszönhetően például Varga Bencének), ugyanerről az oldalról érkezett a beadás Colley gólja előtt és a büntetőt is egy baloldali felcsúti kombinálás előzte meg, így kifejezetten meglepett, hogy ebbe Gera menet közben nem nyúlt bele valamilyen módon. Colley gólja egyébként egy fájóan könnyen bekapott gól volt, mind a beadás, mind a fejes tekintetében, a büntetőt pedig még visszajátszások után sem volt számomra egyértelmű, ugyanúgy lehetett láb, mint labda (a VAR egyébként úgy tűnt, hogy nem vizsgálta az esetet, legalábbis nem kellett percekig néznünk a fülét fogó Berkét). Még mindezek ellenére sem kellett volna nagyon sok ahhoz, hogy máshogy alakuljon a félidő: Lukács kétszer is nagyon ígéretesen indult meg, de egyszer Zsótér passzolt pontatlanul, egyszer pedig Stronati mentett előle hatalmasat, de a kapuig is eljutottunk a félidő végére. Előbb Katona Bálint találta el a gólvonalon Golla lábát/kezét, amiért előbb büntető és kiállítás, majd a videózás után semmi sem járt, nem sokkal később pedig Zsótér és Nikitscher szerzett labdát veszélyes helyen, amivel utóbbi szinte a kapuig gyalogolhatott, de ziccerben eltalálta Pécsi lábát.
A félidőben aztán Gera nem a védekezéshez nyúlt hozzá (persze kétgólos hátrányban minek), hanem Zsótér helyére dobta be Pálinkást, ebben a játékrészben pedig sokkal aktívabbak is lettünk. Zoli ezt úgy fogalmazta meg, hogy a kétgólos hátrány felszabadulttá tette a csapatot, szerintem szerencsésebb azt mondani, hogy úgy éreztük, hogy már minden mindegy, így hajlandók voltunk nagyobb kockázatot vállalni. Ez pedig az előnyben elkényelmesedő vendégcsapat ellen több esetben működött is, az 57. percben például Zeke szépen nyerte meg a párharcát a szélen és a beadása is pontos volt, a megérkező Nagy Krisztián viszont melléspiccelte a ziccert. Ebben a játékrészben harciasabbak voltunk, több jó momentuma is volt a csapatnak, de a támadóharmadban továbbra is borzasztóan rossz döntéseket hoztunk, amikor lőni lehetett volna, passzoltunk és fordítva. Aztán a félidő közepén Nikitschert lerántották az ellenfél tizenhatosa előtt, ahelyett azonban, hogy jó szögből és távból szabadot rúghattunk volna, Berke vállat vont, a Felcsút elment a kontrával és lezárta a meccset, sőt 5 perccel később Vargának kellett bravúrt bemutatni a sokadik ugyanolyan Nagy Zsolt helyzetnél. Én azt hittem, hogy ezen a ponton végleg elengedjük a meccset, de még ezután is voltak helyzeteink, előbb Lukács húzott fel egy kötényt Stronátira, hogy aztán nagy helyzetben a bevetődő Gollába lőjön, majd az időközben pályára lépő Berki is megtalálta rést és kényszerítette védésre Pécsit, a végén pedig Vattay passzából Pálinkás lőtt a blokkról mellé, az azt követő szögletet meg Rjaskó fejelte centikkel fölé. Sima vereséget szenvedtünk egy olyan csapattól, akik alapállapotban is jobbak nálunk, egy ilyen passzban levő KTE-nél pedig pláne erősebbek. Ugyanakkor ha csak a nagy helyzeteinket használjuk ki, ez a meccs kifejezetten szoros lehetett volna, és akkor nem mondtam nagyot.
A bejegyzés végére pedig bírózzunk egyet. Berke Balázs az NB1 egyik legjobbnak tartott játékvezetője, éppen ezért meglepő az, ami a meccsen történt. Látványosan máshol húzta meg a falthatárt a két csapatnál, de néhány konkrét példát is felírtam magamnak:
- Bár mezhúzásért Zsótér nagyon hamar megkapta a sárgalapját, Nagy Zsolt nem kapott lapot azért, hogy Katona Bálintot a nyakánál fogva rántotta le.
- Lukács Dániel nagyon határon mozgó „lerántását” megfújta, azt viszont nem, amikor Vágót teljesen egyértelműen rántották le.
- Colley szándékos ütése Vágó ellen csak sárga lapot ért, holott a szabálykönyv szerint a „erőszakos cselekedetért” egyből piros jár, bár való igaz, hogy nem részletezik az erőszakos cselekedet fogalmát.
- Pálinkás sárga lapja érthetetlen, mert amikor összecsúszik az ellenféllel, nála marad a labda, így ha Páleszt szabálytalannak ítéljük, nem lehet előnyszabályt ítélni, ennek ellenére PAFC-kontra következett, ami után utólag kapott lapot Gergő. De ha Pálinkás szabálytalanul szerzett labdát, akkor miért nem fújt egyből Berke?
- A harmadik gól előtti jelenetnél szerintem egyértelmű, hogy Nikitschert lerántják, mégsem vizsgálta a VAR, hogy miből indult a gólhoz vezető támadás.
A végül visszavont büntetőt és kiállítást nem is említem, mert ott a jelenlegi szabályok alapján indokolható Berke döntése, ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem jó az a szabály, ami megengedi, hogy egy lábról felperdülő labdát, amely potenciális gólhelyzetben van akkor, amikor elhagyja a védő lábát, ugyanennek a védőnek a karja kiüsse a gólhelyzetből, egészen az ötösön kívülre. Nem arról van szó, hogy felperdült a labda a kézre, amit érint. Arról van szó, hogy a felperdülő labdát a védő nem szándékosan bár, de elüti a veszélyes területről. A jelenlegi szabályok szerint úgy tűnik, hogy ez nem büntető, ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy itt van valamiféle vakfolt a szabályozásban.
Gera első meccse tehát vereséggel ért véget, de erre azért lehetett számítani. Persze remélhettünk egy jobb eredményt (én is reméltem), de számítani nem nagyon lehetett rá négy nap közös munka után. Egyelőre nyilván nem lehet egyértelműen látni, hogy milyen irányba szeretne mozdulni Zoli a taktikát tekintve, nem egyértelmű, hogy a defenzívebb felfogás csak az erősebb ellenfélnek szólt vagy elkezdünk visszatérni a kontrafutballhoz hosszútávon is. Korábban már többször említettem, hogy a váltás időzítését nem tartom szerencsésnek és amiatt is így van, mert a csapat jelen pillanatban rossz passzban van, de idő sincs arra, hogy Gera kialakítsa a saját játékát (a következő egy hétben például három tétmeccset játszunk), az ellenfelek pedig a kifejezetten kellemetlen kategóriából érkeznek. A riválisok többsége szintén botlott, ami miatt nem állunk rosszabbul, mint egy hete, de pont az ilyen fordulókban lehetne előre lépni, amikor az körülöttünk levők is gyengélkednek.
Mivel a bejegyzés hosszúra sikerült, ezért csak távirati stílusban az osztályzatok:
Varga B. (5) – Szabó A. (4), Belényesi (5), Katona L. (3) – Nagy K. (5), Vágó (7), Nikitscher (7), Zsótér (5), Zeke (6) – Katona B. (4), Lukács (5)
Cserék: Pálinkás (5), Rjaskó (6), Montiel (4), Vattay (6), Berki (6)
Zárásképp egy kis statisztika: a két csapat közt a végére már nagyon kevés volt a különbség, a számok alapján ez bőven egy ikszes meccs volt. a lövések száma 14-17, a nagy helyzetek száma 3-5, 11-szer (!) próbálkoztunk a tizenhatoson belülről (a Felcsút 9-szer), a támadóharmadon belül 65%-kal passzoltunk, míg az ellenfél 60%-kal. Azt viszont, hogy ez az eredmény ellenére is egy meglehetősen kiegyenlített meccs volt a várható gólok száma is jól mutatja. A footystats számai alapján azt írtam fel magamnak, hogy 1.7-es xg-t értünk el a meccsen, míg a Felcsút 1.62-t, de ezt fenntartásokkal kell kezelni, mert amikor visszamentem az oldalra, akkor már nem voltak fent ezek a statisztikák, úgyhogy nem tudom visszaellenőrizni. Mindenesetre, ha így van, akkor magasabb várható gólszámot produkáltunk, mint a büntetőt is lövő vendégcsapat, ez pedig csak egy dolgot mutat meg megint: a helyzetkihasználásunk továbbra is botrányos.
Nagyon jól összefoglaltad.
Csak egy adalék a meg nem adott 11-hez.
Én úgy láttam,hogy a védő lábán felpördülő labda a háló felé tartott amikor tényleg nem szándékosan, de könnyekkel,gyakorlatilag védett.
Szerintem ez mostani szabályoknál is 11-es és sárga lap.
Igen, az én társaságomban is az volt a vélemény, hogy a pirosat vissza lehetett vonni, de a büntetőt nem nagyon. Kár, hogy így alakult, mert ha a félidő végén visszajövünk, abból még lehetett volna egy jó meccs.
– Igen, folyamatosan visszatérő kérdések: Miért most, miért ilyen módon kellett váltani? Mindenki tisztában van vele, jöhet ide a világ legjobb mesterembere, egy két meccs alatt nem tud csodát tenni. A Gong rádióban nyilatkozó sportigazgató szavait jól értelmezem, az edzőváltásnál a játékosok és a szakmai stáb véleménye nyomot legtöbbet a latban? „Úgy éreztük, a játékosokkal és a stábbal való kommunikációban, hogy mégis váltanunk kell.”- hangzott el az illetékestől.
– Az új mesti nemcsak az összeállítást, hanem a cserék szerepeltetését is koppintotta. Innen el lehet indulni, a folytatást majd megtapasztaljuk.
– Eredményesség? Szerintem, a Katona B., Lukács, Pálinkás góllövő trióval csodát lehetne tenni. Ehhez viszont szemléletet kell váltani, a gólhelyzetbe kerülő, remegő lábú játékosnak a lasztit tovább kellene passzolnia. A támadást kísérő hátha könnyebben hálót tud rezegtetni. Ezt a variációt kéretik, egy szurkoló okoskodásaként kezelni.
GERZSON, mindent bele. A Paks ellen elő a farbával!
Az nekem is megütötte a szememet, hogy a váltás kapcsán a játékosokat és a szakmai stábot emlegette Tóth Ákos, de nehezemre esik elhinni, hogy ők amellett lettek volna, hogy Pista távozzon. Pláne, hogy Szabó nyilatkozata a búcsúzáskor könnyes szemű játékosokról számolt be. Ez a kettő nekem nem nagyon jön össze, de lehet, hogy Tóth Ákos nem erre gondolt, hanem csak arra, hogy esetleg hitevesztettnek érezték a csapatot és ezen akartak változtatni.
Zsótér a pálya közepén 36% os passz pontossggal melózott.
Ez a statisztika elkerülte a figyelmemet. Ez nagyon kemény, olyannyira, hogy nem csak a cseréjét indokolja, de valószínűleg az osztályzatán is változtatok, mert ez az ő posztján borzasztóan alacsony szám.
Megint sokkot kaptam kire szavaztak a szurker társak a meccs legjobbja címre,pedig megfogattam nem szavazok és nem is követem ezt a sorozatot. Azt csak én láttam milyen ziccert hagyott ki az első félidő végén ez ugyanakkora hiba mint a Katona Levi 11ese. Mert 2:1-el megyünk be az öltözőbe akkor biztos vagyok benne nemkapunk ki. Erre megszavazzák a meccs legjobbjának ez uraim egy vicc
Nyilván senkinek nem célja, hogy lerombolja Szabó Pista valóban megérdemelt nimbuszát, de a szerencsétlen időpontban végrehajtott edzőcsere oka valószínűleg ott keresendő, hogy a kudarcsorozat végletesen megmérgezte az öltözői és klubházon belüli kapcsolatokat, és erre a tatabányai zakó tett pontot. Nem tudhatjuk, ki mit vágott a másik fejéhez, ez nem is tartozik a lelelátó népére, de ez kevésbé szakmai, sokkal inkább emberi okokra visszavezethető döntésnek tűnik. Az egészen biztosan nem véletlen, hogy az Ákossal készített interjú címe a klubhonlapon az a mondata lett, hogy „a sikerben és a sikertelenségben is mindenkinek része van”. Nagyon kellemetlen volt látni és hallani a kulturálatlan nézőtéri megnyilvánulásokat a témával kapcsolatban.