TIPPMIX🔸23. forduló

Egyre többen vannak női játékosaink -minden hetedik tipp tőlük érkezik-, egyre jobban tippelnek, fontos tehát megkérdezni tőlük is mi lesz a forduló meccseinek végeredménye. Így tettünk most, ezúttal Marosán Ildikó véleményét olvashatjátok:

Debrecen – Mezőkövesd _ H
A Mezőkövesd érzésem szerint ki fog esni, Debrecen pedig otthon jól játszik. Tippem: H

Kisvárda – Zalaegerszeg _ V
A Kisvárda is rossz szériában van. Menekülnek a kieséstől, játékuk ezért kissé elkapkodott. A Zalaegerszeg 2 meccsen rúgott 7 gólt, ők most jó szériában vannak, valószínűnek tartom, behúzzák ezt a meccset, hogy távolodjanak a kiesőktől. Tippem: V

Diósgyőr – Felcsút _ H
Diósgyőr nyer, otthon bárkit meg tudnak szorongatni. Tippem: H

MTK – Paks _ V
Szívemnek mindkét csapat szimpatikus, de nem az érzelmekből lesz a gól. Az MTK-nak picit jobban szurkolok, de nagy valószínűséggel a Paks nyer. Nem verhetetlen csapat a Paks, de nagy eséllyel ők nyerik. Tippem: V

Fradi – Kecskemét _ D
Igen, hát KTE 💜, az érzelmek ismét. De nem tippelnék vendég győzelemre. Pláne, hogy a Fradi otthon. A KTE itthon jobb, idegenben néha elszáll a hitük, de nagy akarással egy döntetlent jó lenne kihozni. Tippem: D

Újpest – Fehérvár _ V
Érzésem szerint, a legutóbbi tapasztalat, és a jelenlegi változások is azt mutatják, az Újpest szétesett. Most ez nem az ő idényük semmilyen szinten. Ebbe a csatár hiány is közrejátszik. A Fehérvár idegenben nem annyira jó. Rapszodikus csapat, bárkit letud győzni, de bármikor vehetőek. Az Újpesti helyzetet kihasználva, szerintem nyerni fognak. Tippem: V

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd az év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira.
1. éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
2. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
3. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól,
4. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
5. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-
Tippelési segítségként nézzük a tabellát, a csapatok formamutatóit.
A kép jobb szélén a hétvégi forduló mérkőzéseihez társított odds-értékeket látjátok.

-⚽-
Tippelési határidő:  szombat 12:30
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Debrecen – Mezőkövesd
Kisvárda – Zalaegerszeg
Diósgyőr – Felcsút
MTK – Paks
Fradi – Kecskemét
Újpest – Fehérvár


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  ahhoz a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghirdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben: kte26060@gmail.com


A heti tippjáték végeredménye:

 

 

67 hozzászólás “TIPPMIX🔸23. forduló” bejegyzéshez

  1. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehervár V

  2. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D🤞
    Újpest – Fehérvár H

  3. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  4. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  5. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks H
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár V

  6. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  7. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár H

    1. Debrecen – Mezőkövesd H
      Kisvárda – Zalaegerszeg H
      Diósgyőr – Felcsút D
      MTK – Paks D
      Fradi – Kecskemét D
      Újpest – Fehérvár V

      1. Debrecen – Mezőkövesd H
        Kisvárda – Zalaegerszeg H
        Diósgyőr – Felcsút H
        MTK – Paks H
        Fradi – Kecskemét V
        Újpest – Fehérvár D

  8. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  9. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V (KTE ellen soha :))
    Újpest – Fehérvár D

  10. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  11. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár V

  12. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  13. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehervár D

  14. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár V

  15. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár H

  16. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár H

  17. Debrecen – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks H
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár D

  18. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár V

  19. DVSC- Mezőkövesd H
    Kisvárda-ZTE H
    Diósgyőr-Felcsut D
    MTK-Paks D
    FTC-KTE H
    Ujpest-Fehérvár D

  20. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  21. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár H

  22. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár H

  23. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks H
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár V

  24. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  25. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár V

  26. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  27. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár H

  28. Debrecen – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks H
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár V

  29. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  30. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár D

  31. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  32. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  33. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  34. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  35. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár D

  36. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár V

  37. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  38. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár H

    1. Debrecen – Mezőkövesd H
      Kisvárda – Zalaegerszeg V
      Diósgyőr – Felcsút D
      MTK – Paks V
      Fradi – Kecskemét H
      Újpest – Fehérvár D

  39. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár V

    1. Debrecen – Mezőkövesd H
      Kisvárda – Zalaegerszeg V
      Diósgyőr – Felcsút D
      MTK – Paks D
      Fradi – Kecskemét H
      Újpest – Fehérvár V

  40. Debrecen – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár H

  41. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks D
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  42. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút V
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár H

  43. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár H

  44. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Puskás D
    MTK – Paks V
    Ferencváros – Kecskemét D
    Újpest – Fehérvár D

    1. Debrecen – Mezőkövesd H
      Kisvárda – Zalaegerszeg D
      Diósgyőr – Felcsút H
      MTK – Paks V
      Fradi – Kecskemét H
      Újpest – Fehérvár H

      1. Debrecen – Mezőkövesd V
        Kisvárda – Zalaegerszeg D
        Diósgyőr – Felcsút V
        MTK – PaksH
        Fradi – Kecskemét V
        Újpest – Fehérvár D

  45. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks H
    Fradi – Kecskemét V
    Újpest – Fehérvár H

  46. Debrecen – Mezőkövesd/H
    Kisvárda – Zalaegerszeg/D
    Diósgyőr – Felcsút/H
    MTK – Paks/V
    Fradi – Kecskemét/D
    Újpest – Fehérvár/V

  47. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  48. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Felcsút D
    MTK – Paks V
    Fradi – Kecskemét H
    Újpest – Fehérvár D

  49. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – ZTE V
    DVTK – Puskás H
    MTK – Paks V
    FTC – KTE H
    UTE – Videoton V

  50. Debrecen – Mezőkövesd H
    Kisvárda – ZTE H
    Diósgyőr – Felcsút H
    MTK – Paks D
    Fradi – KTE H
    Újpest – Fehérvár H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.