TIPPMIX🔸20. forduló

Csütörtök este tíz után értünk haza a forduló zárómeccséről és máris indul a következő forduló tippelése, hiszen alig másfél nap van a következő forduló kezdetéig. Hétközi fordulót zárni, újat nyitni tippmagyarázattal, ehhez most egy könnyen mobilizálható megmondóember kell, így aki mindig kéznél van ezúttal PingWin írja a következő forduló szöveges tippindoklását:

Kisvárda – Felcsút _ V
Égetően kellenének a hazaiaknak a pontok, de nem hiszem, hogy a felcsútiak ellen sikerül ezeket megszerezni. Habár Hornyákék nem a legjobban startoltak tavasszal, de keretük alapján a legjobb négy közé esélyesek. Nem hinném, hogy különösebb veszély fenyegetné a vendéggyőzelmet az egyik kiesőjelölttel szemben.

MTK – Fehérvár _ D
Az újonc meglepően jól tartja magát, a Vidi erőn felüli ősz után nehezen indítja a tavaszt. Kiegyenlítődnek az erőviszonyok, döntetlent várok ezen a meccsen.

Debrecen – Fradi _ V
A Loki bár első két tavaszi meccsén 2-2 gólt szerzett számomra nem nyújtott meggyőző teljesítményt, ezt a meccset szerintem a Fradi behúzza. A Lokiban nincs meg a győzelemhez szükséges erő, a Fradi elég erős kerettel rendelkezik ahhoz, hogy azt a meccset megnyerje.

Paks – Kecskemét _ D
A lila köd azt mondatja velem ezen a meccsen a vendégek nyernek, az óvatos duhaj azt, hogy döntetlen lesz. Legyen a tipp döntetlen, azután én örülök majd legjobban ha vendégsiker lesz és emiatt nem szerzek pontot.

Diósgyőr – Újpest _ H
Nem ez lesz az a meccs, amelyiken a fővárosi csapat magára talál, a borsodiak hozzák a kötelező 3 pontot ezen a meccsen, és tapadnak a Kecskeméthez.

Zalaegerszeg – Mezőkövesd _ H
A kiesési rangadónak már nem nevethetjük ezt a meccset, mert a hazaiak remekül indítva a tavaszt már az újpestieket is megelőzve kilencedik helyen állnak hat ponttal a kiesővonal fölött. Kuttorékban nem érzem az erőt, hogy meg tudnák nehezíteni a Zete dolgát.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd az év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira.
1. éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
2. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
3. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól,
4. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
5. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-
Tippelési segítségként nézzük a tabellát, a csapatok formamutatóit.
A kép jobb szélén a hétvégi forduló mérkőzéseihez társított odds-értékeket látjátok.

-⚽-
Tippelési határidő:  szombat 12:30
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kisvárda – Felcsút
MTK – Fehérvár
Debrecen – Fradi
Paks – Kecskemét
Diósgyőr – Újpest
Zalaegerszeg – Mezőkövesd


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  ahhoz a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghirdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben: kte26060@gmail.com


A heti tippjáték végeredménye:

66 hozzászólás “TIPPMIX🔸20. forduló” bejegyzéshez

  1. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

    1. Kisvárda – Felcsút D
      MTK – Fehérvár H
      Debrecen – Fradi V
      Paks – Kecskemét H
      Diósgyőr – Újpest H
      Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  2. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  3. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  4. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  5. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  6. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd V

  7. Kisvárda-Felcsút H
    MTK-Fehérvár H
    Debrecen-FTC V
    Paks-KTE D
    Diósgyőr-Ujpest H
    ZTE-Mezőkövesd H

  8. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  9. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  10. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest V
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

      1. Kisvárda – Felcsút V
        MTK – Fehérvár V
        Debrecen – Fradi V
        Paks – Kecskemét D
        Diósgyőr – Újpest D
        Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  11. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  12. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  13. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  14. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  15. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  16. Kisvárda-Felcsút D
    MTK-Fehérvár D
    DVSC- FTC V
    Paks- Kecskemét D
    Diósgyőr- Ujpest H
    ZTE- Mezőkövesd H

  17. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  18. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  19. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

    1. Kisvárda – Felcsút D
      MTK – Fehérvár H
      Debrecen – Fradi V
      Paks – Kecskemét V
      Diósgyőr – Újpest D
      Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  20. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  21. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  22. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  23. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  24. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  25. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  26. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  27. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  28. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  29. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  30. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  31. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  32. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  33. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  34. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  35. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  36. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest V
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  37. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  38. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  39. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  40. Kisvárda – Puskás D
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Ferencváros V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest V
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  41. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi D
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

    1. Kisvárda – Felcsút H
      MTK – Fehérvár H
      Debrecen – Fradi H
      Paks – Kecskemét H
      Diósgyőr – Újpest V
      Zalaegerszeg – Mezőkövesd V

  42. Kisvárda – Felcsút/V
    MTK – Fehérvár/D
    Debrecen – Fradi/V
    Paks – Kecskemét/D
    Diósgyőr – Újpest/H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd/H

  43. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

    1. Kisvárda – Felcsút V
      MTK – Fehérvár V
      Debrecen – Fradi D
      Paks – Kecskemét D
      Diósgyőr – Újpest H
      Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  44. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest D
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  45. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  46. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét V
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd V

  47. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest V
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  48. Kisvárda – Felcsút H
    MTK – Fehérvár H
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    ZTE – Mezőkövesd H

  49. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár V
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    ZTE – Mezőkövesd D

  50. Kisvárda – Felcsút D
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi H
    Paks – Kecskemét H
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  51. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest H
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd H

  52. Kisvárda – Felcsút V
    MTK – Fehérvár D
    Debrecen – Fradi V
    Paks – Kecskemét D
    Diósgyőr – Újpest V
    Zalaegerszeg – Mezőkövesd D

  53. Kisvárda – Puskás H
    MTK – Videoton H
    Debrecen – FTC V
    Paks – KTE H
    DVTK – Újpest H
    ZTE – Mezőkövesd H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.