TIPPMIX🔸13. forduló

Következik a 13. forduló.
Nem vagyunk babonásak, tippelünk tovább szorgalmasan.
Ezúttal Hubi vállalta a tippmagyarázó szerepét, lássuk hogyan látja a fordulót:

MTK – Zalaegerszeg
Kiesési rangadó. Az MTK olyan régen nyert, hogy ezt most be kell húznia hazai pályán. Hazai.
-⚽-
Diósgyőr – Mezőkövesd
Borsodi rangadó, rossz formában fogadja a Diósgyőr a megtáltosodó Kövesdet. Hazai pályán meg fogják nyerni a meccset, de nem lesz könnyű dolguk. Hazai.
-⚽-
Újpest – Felcsút
Két dobogóesélyes csapat, jó formában vannak mindketten. Megosztoznak a pontokon. Döntetlen.
-⚽-
Kisvárda – Kecskemét
Sorozatban játssza hazai meccseit a Várda, de egyre jobban leszakadnak. Nem lesz könnyű dolgunk, szerintem ez is döntetlen lesz, így megmarad a 9 pont a csapatok között. Döntetlen.
-⚽-
Fradi – Fehérvár
Feltámadt a Fehérvár, egyre jobban játszanak, és most már nyernek is sorozatban. A Fradinak nem fér bele még egy botlás, de talán ez lesz a forduló meglepetése. Vendég.
-⚽-
Debrecen – Paks
Igazi 3 esélyes meccs. A Debrecent nem könnyű kiszámítani, a Paks pedig bárhol tud 2-3 gólt rúgni, ha elkapják a fonalat. Legyen ez is döntetlen.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira.
Őszi játékunk végén a legtöbb átlagpontszámmal rendelkező tippjátékos a klubtól egy KTE sálat kap; a második helyezett egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomagot Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól; a harmadik helyezett egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítást Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től; a negyedik helyezett Peller és Társa Gépihímző vállalkozástól egy KTE címerrel hímzett téli sapkát. Őszi ötödik helyezettünk egy nagy méretű  Savić képet kap, amin egy szurkolóval látható.
A bajnokság végén első öt helyen végzett tippelő nyereménye:
1. éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
2. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
3. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól,
4. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
5. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként nézzük a tabellát, a csapatok formamutatóit.
A kép jobb szélén a hétvégi forduló mérkőzéseihez társított odds-értékeket látjátok.


-⚽-
Tippelési határidő:  péntek 20:00
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
MTK – Zalaegerszeg
Diósgyőr – Mezőkövesd
Újpest – Felcsút
Kisvárda – Kecskemét
Fradi – Fehérvár
Debrecen – Paks


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  ahhoz a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghirdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben: kte26060@gmail.com


A tippjáték végeredménye:

 

61 hozzászólás “TIPPMIX🔸13. forduló” bejegyzéshez

  1. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd V
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  2. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  3. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút V
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  4. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  5. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút V
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  6. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  7. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút V
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár V
    Debrecen – Paks D

  8. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks V

  9. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks H

    1. MTK – Zalaegerszeg H
      Diósgyőr – Mezőkövesd H
      Újpest – Felcsút V
      Kisvárda – Kecskemét V
      Fradi – Fehérvár H
      Debrecen – Paks V

  10. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd V
    Újpest – Felcsút V
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  11. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks D

  12. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks D

  13. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  14. MTK – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  15. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  16. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  17. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár V
    Debrecen – Paks D

  18. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  19. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

    1. MTK – Zalaegerszeg H
      Diósgyőr – Mezőkövesd H
      Újpest – Felcsút H
      Kisvárda – Kecskemét D
      Fradi – Fehérvár H
      Debrecen – Paks V

  20. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  21. MTK – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  22. MTK-ZTE D
    DVTK- Kövesd H
    UTE- PAFC D
    Várda- KTE V
    FTC- Vidi H
    DVSC-PAKS D

  23. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks V

  24. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd V
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  25. MTK – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  26. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks V

  27. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  28. MTK-ZTE H
    DVTK-Mezőkövesd H
    Ujpest-Felcsút V
    Kisvárda-KTE V
    FTC-Fehérvár H
    DVSC-Paks D

  29. MTK – ZTE H
    DVTK – Mezőkövesd H
    Újpest – Puskás D
    Kisvárda – Kecskemét V
    FTC – Fehérvár H
    DVSC – Paks H

  30. MTK – ZTE V
    DVTK – Mezőkövesd D
    Újpest – Puskás H
    Kisvárda Kecskemét V
    FTC – Fehérvár V
    DVSC – Paks H

  31. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét H
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks D

  32. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  33. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  34. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

    1. MTK – Zalaegerszeg H
      Diósgyőr – Mezőkövesd H
      Újpest – Felcsút H
      Kisvárda – Kecskemét V
      Fradi – Fehérvár H
      Debrecen – Paks H

  35. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét H
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  36. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks D

  37. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  38. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár D
    Debrecen – Paks H

  39. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  40. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  41. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  42. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  43. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  44. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  45. MTK – ZTE H
    DVTK – Mezőkövesd H
    UTE – Puskás H
    Kisvárda – KTE V
    FTC – Videoton H
    Debrecen – Paks V

  46. MTK – Zalaegerszeg V
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks H

  47. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  48. MTK – Zalaegerszeg H
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks D

  49. MTK – Zalaegerszeg D
    Diósgyőr – Mezőkövesd D
    Újpest – Felcsút D
    Kisvárda – Kecskemét H
    Fradi – Fehérvár V
    Debrecen – Paks D

  50. MTK – Zalaegerszeg ——-
    Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  51. Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

  52. Diósgyőr – Mezőkövesd H
    Újpest – Felcsút V
    Kisvárda – Kecskemét V
    Fradi – Fehérvár H
    Debrecen – Paks V

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.