TIPPMIX🔸4. forduló

Két hete mostani tippmagyarázónk testvére írta indoklásait tippjei mellé, testvérharc lesz tehát a javából. 🙂 Igaz az a forduló ötmeccses volt, de átlagszámítással megnézzük majd melyik tippelőnek jöttek be jobban jóslatai. Nézzük Sanyi milyen eredményeket vár a hétvégén:

Még nem teljesen, de kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok.
Ez a forduló is elég kiegyenlítettnek tűnik, de ellene megyek és nem lesz a tippjeimben döntetlen!

Felcsút – Fehérvár
A hazaiak kb. a játék minden elemében jobbak a vendégeknél.
Ha esetleg menteni kell a „nagy testvért”, még nem most fogják megtenni. H

ZTE – DVTK
A Zete elég hullámzó teljesítményt nyújt. A Diósgyőr meccsen belül teszi ezt. Ebből a zalaiak jönnek ki jobban. H

MTK – KTE
Nem rossz csapat az MTK, de a lendület és a rutin is nálunk van! Hiába gondolkodtam, nem tudtam olyan érvet hozni, hogy ne így legyen: V

Paks – UTE
Formálódik a Paks új játékrendszere. Némi meglepetést szimatolok. H

Mezőkövesd – FTC
Kuttor vagy Máté fogja elhagyni hamarabb a saját kispadját? V

Kisvárda – DVSC
A valószínűleg lényegesen átalakított Várdának esélye sem lesz a Debrecen ellen. V

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira.
Őszi játékunk végén a legtöbb átlagpontszámmal rendelkező tippjátékos a klubtól egy KTE sálat kap; a második helyezett egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomagot Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól; a harmadik helyezett egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítást Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től; a negyedik helyezett Peller és Társa Gépihímző vállalkozástól egy KTE címerrel hímzett téli sapkát. Őszi ötödik helyezettünk egy nagy méretű  Savić képet kap, amin egy szurkolóval látható.
A bajnokság végén első öt helyen végzett tippelő nyereménye:
1. éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
2. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
3. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól,
4. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
5. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként nézzük a csapatok vesztett pontok szerinti sorrendjét, idei eredményeit. A kép jobb szélén a következő forduló mérkőzéseihez társított odds-értékeket látjátok.


-⚽-
Tippelési határidő:  péntek 18:00
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Felcsút – Fehérvár
Zalaegerszeg – DVTK
MTK – Kecskemét
Paks – Újpest
Mezőkövesd – Fradi
Kisvárda – Debrecen

𝙈𝙚𝙣𝙚𝙩 𝙠𝙤̈𝙯𝙗𝙚𝙣 𝙥𝙖́𝙡𝙮𝙖𝙫𝙖́𝙡𝙖𝙨𝙯𝙩𝙤́-𝙘𝙨𝙚𝙧𝙚 𝙩𝙤̈𝙧𝙩𝙚́𝙣𝙩 𝙖 𝙛𝙤𝙧𝙙𝙪𝙡𝙤́ 𝙪𝙩𝙤𝙡𝙨𝙤́ 𝙢𝙚𝙘𝙘𝙨𝙚́𝙣, 𝙙𝙚 𝙖 𝙠𝙚𝙫𝙚𝙧𝙚𝙙𝙚́𝙨𝙚𝙠 𝙚𝙡𝙠𝙚𝙧𝙪̈𝙡𝙚́𝙨 𝙢𝙞𝙖𝙩𝙩 𝙩𝙤𝙫𝙖́𝙗𝙗𝙧𝙖 𝙞𝙨 𝙆𝙞𝙨𝙫𝙖́𝙧𝙙𝙖-𝘿𝙚𝙗𝙧𝙚𝙘𝙚𝙣 𝙛𝙚𝙡𝙖́𝙡𝙡𝙖́𝙨𝙧𝙖 𝙩𝙞𝙥𝙥𝙚𝙡𝙟𝙚𝙩𝙚𝙠!


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  abba a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghírdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben:  ppt0564@gmail.com


A tippjáték végeredménye:

66 hozzászólás “TIPPMIX🔸4. forduló” bejegyzéshez

  1. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

    1. Felcsút – Fehérvár H
      Zalaegerszeg – DVTK D
      MTK – Kecskemét V
      Paks – Újpest D
      Mezőkövesd – Fradi V
      Kisvárda – Debrecen D

      1. Felcsút – Fehérvár D
        Zalaegerszeg – DVTK V
        MTK – Kecskemét V
        Paks – Újpest D
        Mezőkövesd – Fradi V
        Kisvárda – Debrecen D

  2. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  3. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

    1. Felcsút – Fehérvár D
      Zalaegerszeg – DVTK D
      MTK – Kecskemét V
      Paks – Újpest H
      Mezőkövesd – Fradi V
      Kisvárda – Debrecen V

  4. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  5. Felcsút – Fehérvár V
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  6. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  7. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  8. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  9. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  10. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  11. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  12. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi H
    Kisvárda – Debrecen D

  13. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  14. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  15. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi H
    Kisvárda – Debrecen D

  16. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

    1. Felcsút – Fehérvár H
      Zalaegerszeg – DVTK V
      MTK – Kecskemét V
      Paks – Újpest V
      Mezőkövesd – Fradi V
      Kisvárda – Debrecen D

    1. Felcsút – Fehérvár D
      Zalaegerszeg – DVTK D
      MTK – Kecskemét V
      Paks – Újpest H
      Mezőkövesd – Fradi D
      Kisvárda – Debrecen H

      1. Felcsút – Fehérvár V
        Zalaegerszeg – DVTK V
        MTK – Kecskemét V
        Paks – Újpest D
        Mezőkövesd – Fradi H
        Kisvárda – Debrecen D

  17. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét D
    Paks – Újpest. H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  18. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  19. Felcsút – Fehérvár/H
    Zalaegerszeg – DVTK/D
    MTK – Kecskemét/V
    Paks – Újpest/D
    Mezőkövesd – Fradi/D
    Kisvárda – Debrecen/V

  20. Felcsut – Fehérvárb D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

    HA valamilyen hiba

  21. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét D
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  22. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét D
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  23. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  24. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi D
    Kisvárda – Debrecen V

  25. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  26. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  27. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  28. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  29. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  30. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  31. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  32. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  33. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Kisvárda – Debrecen V

  34. Felcsút – Fehérvár V
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  35. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét H
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen D

  36. A tippmix ajánlóban DVSC – Kisvárda találkozót írnak. Vajon melyik a helyes? A tippelésnél meghatározó a különbség.
    Felcsút – Fehérvár V
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

    1. 𝙈𝙚𝙣𝙚𝙩 𝙠𝙤̈𝙯𝙗𝙚𝙣 𝙥𝙖́𝙡𝙮𝙖𝙫𝙖́𝙡𝙖𝙨𝙯𝙩𝙤́-𝙘𝙨𝙚𝙧𝙚 𝙩𝙤̈𝙧𝙩𝙚́𝙣𝙩 𝙖 𝙛𝙤𝙧𝙙𝙪𝙡𝙤́ 𝙪𝙩𝙤𝙡𝙨𝙤́ 𝙢𝙚𝙘𝙘𝙨𝙚́𝙣, 𝙙𝙚 𝙖 𝙠𝙚𝙫𝙚𝙧𝙚𝙙𝙚́𝙨𝙚𝙠 𝙚𝙡𝙠𝙚𝙧𝙪̈𝙡𝙚́𝙨 𝙢𝙞𝙖𝙩𝙩 𝙩𝙤𝙫𝙖́𝙗𝙗𝙧𝙖 𝙞𝙨 𝙆𝙞𝙨𝙫𝙖́𝙧𝙙𝙖-𝘿𝙚𝙗𝙧𝙚𝙘𝙚𝙣 𝙛𝙚𝙡𝙖́𝙡𝙡𝙖́𝙨𝙧𝙖 𝙩𝙞𝙥𝙥𝙚𝙡𝙟𝙚𝙩𝙚𝙠!

  37. DVSC- Kisvárda H
    PAFC- VIDI D
    ZTE- DVTK V
    MTK- KTE V
    Paks- UTE D
    Kövesd- FTC V

  38. Puskás AFC – Fehérvár D
    ZTE – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – UTE D
    Kisvárda – Debrecen V

  39. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  40. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  41. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  42. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  43. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi H
    Kisvárda – Debrecen H

  44. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét D
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  45. Felcsút – Fehérvár V
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét H
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi H
    Kisvárda – Debrecen H

  46. Felcsút – Fehérvár V
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi D
    Kisvárda – Debrecen H

  47. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  48. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét D
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  49. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  50. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  51. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen V

  52. Felcsút – Fehérvár H
    Zalaegerszeg – DVTK D
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest V
    Mezőkövesd – Fradi V (elhalasztva, ha jól tudom)
    Kisvárda – Debrecen V (Debrecen nyer, Debrecenben)

  53. Felcsút – Fehérvár D
    Zalaegerszeg – DVTK H
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest D
    Mezőkövesd – Fradi V
    Kisvárda – Debrecen H

  54. Felcsút – Fehérvár már elkezdődött azt hittem 8-kor lesz
    Zalaegerszeg – DVTK V
    MTK – Kecskemét V
    Paks – Újpest H
    Mezőkövesd – Fradi D
    Kisvárda – Debrecen – Debrecen nyer Debrecenben

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.