Sokan nem értik, mitől jó a KTE

Sokan nem értik hogyan tud olyan eredményesen szerepelni a KTE, miközben a csapatban nagyon kiugró egyéni teljesítményű játékos nincs, mégis most is és a korábbi élvonalbeli években is stabil középcsapat tudott lenni.

Mindig megmosolyogtat, mikor a KTE 5-6 gólos vereségét jósolják a „nagy hozzáértők”, miközben ha csak kicsit is utánanéznének csak az elmúlt két évnek láthatnák, hogy annak ellenére, hogy mindkét évben újoncként vágtunk bele a pontvadászatba mindkétszer nagyon kevés számú vereséget szenvedtünk, mindkét évben csak egyszer fordult elő, hogy egy gólnál többel kaptunk ki. Az NB2-ben Szegeden kaptunk ki 2-0-ra, legutóbb májusban Újpesten 3-0-ra, mikor már alig volt hadra fogható ember a csapatban. Azon a meccsen öt olyan játékos is játszott, akik már nincsenek is keretünkben.

Mitől tud stabil középcsapat lenni a KTE?
Legtöbb csapat klasszikus módon építkezik: kinyitja a pénztárcáját, megveszi a ‘téglát’ és egyéb hozzávalókat és a hagyományos módon felépíti a ‘házat’.
Kecskeméten korábban is, most is más a helyzet. Itt kevesebb pénzből kell megoldani az építkezést, itt nem tudunk összevásárolni szabványos ‘építőköveket’, hanem itt mindig volt egy „jó építőmester”, aki ki tudja válogatni a kőhalomból azokat az elemeket, akikből tud építkezni. Meglehet, hogy ezeknek a köveknek nem derékszögű lesz több helyen is az oldaltalálkozásuk, de ha jól válogatja össze egy jó építmény kerekedhet ki belőle. Sőt! Van olyan eset, mikor még erősebb, stabilabb is lehet az ilyen kövekből összerakott építmény, mint a szabványosokból épített. Erre itt egy példa:

Annak ellenére, hogy az érintkező oldalak élei nem derékszögűek ez az építmény még kötőanyag nélkül is jóval stabilabban áll, mint több szabványépület, ahol a téglákat malterral rögzítették egymáshoz.

 

A fönti boltív érintkező kövei nem derékszögűek. Egyes szögei (képességei) kisebbek a szabványosnál, mások viszont jobbak, és ügyes válogatással hiányosságok eltüntethetők, a pozitív tulajdonságok pedig felerősíthetik egymást. Kecskeméten szerencsére mindig volt olyan építőmester, aki a ‘nem szabványos elemekből’ is jól tudott építkezni. Közülük is kiemelkedett Szivics, majd Horváth Feri, később Bekő Balázs, most harmadik éve pedig Szabó István.
Itt sose voltak nagy nevek, csak fiatal, sikerre éhes tehetségek, akik jó szemmel lettek kiválogatva és beépítve. Előző élvonalbeli tagságunk elején is több tehetséges kölcsönjátékossal kezdtünk, mint most is, mert valahogy el kellett indulni. Ilyen fiatalok voltak például Lencse, Gyurcsó, vagy a debreceni Szécsi. Ezek azután természetesen visszamentek anyaegyesületükbe, de ez az élet rendje, szerencsére addigra sikerült beépíteni helyükre mást.
Itt sose voltak nagy nevek, írtam föntebb, ami nem teljesen igaz.
Volt itt egy Tököli Attila, aki azért húzónévnek számított a magyar fociban. Az ő története azonban egyedi: a Paks szemet vetett Montvai Tibire, mindenképpen meg akarták szerezni. Mi csak akkor engedtük el, ha adják helyette Tökölit.

Kölcsönjátékosaink visszamentek, Bence maradt. Krisztofer visszajött. Ha nem lesz már más érkező a mostani kerettel is bátran nekivághatunk a következő évnek. Új játékosok beépítésében Szabó Istvánéknak már nagy rutinjuk van, két éve többen érkeztek, mint most, akkor is sikeres volt a beilleszkedés. Bízunk/bízzunk benne, hogy most is jók leszünk.

Hajrá Kecskemét!

 

Egy gondolat “Sokan nem értik, mitől jó a KTE” bejegyzéshez

  1. Talált! Tapasztalatból mondom, Szabó Pistát nem lehet a fent említett szakemberekhez hasonlítani. Ő olyan dolgot vitt végbe, ami keveseknek adatik meg. Helyben nevelkedett szakemberről beszélünk, aki a szülői kispadtól verekedte fel magát a csúcs közelébe. Legmagasabb szintű edzői papír nélkül is oktatja az NB1-et. Tudod, hogy mekkora dolog ez? Aki pályafutását ismeri tudja, az x faktor már a kezdetektől kódolva volt benne. Az MLSZ-nek az ilyen szakembereket kellene időben kibányászni, megfelelően menedzselni. Korábban volt rá ingerencia. Nekünk a licenc iskolában azt szajkózták, egy edzőnek időben ki kell választania a megfelelő utódot, egyengetni pályafutását. Szóval, hazai „elesettekből” bajnoki ezüstérmest faragni….csinálja utána valaki. Értetlenkedni, mosolyogni, botlást várni könnyebb.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.