NB1-es TIPPMIX🔸32. forduló

Utolsó előtti forduló következik. Most egy régi játékostársunk írja le mit vár a hétvégi forduló meccsein. Neki az előző forduló elég jól sikerült, reméljük sikerült átmenteni formáját erre a hétre is. Nézzük peter65 tippjeit:

Paks – Puskás AFC
A dobogóért való küzdelemben a Paks nem várt nagy pofonba szaladt bele az előző fordulóban. Ennek ellenére esélyesek szerintem a harmadik helyre. Ehhez kellene 3 pont. A felcsútiak újra megmutatták, hogy ott helyük az első ötben, a dobogóra úgy néz ki már nem érnek fel. H

Kisvárda – Vasas
A Kisvárdának pontok kellenek a középmezőnyhöz, a már kiesett Vasas nem fog tudni ellenállni. H

Fehérvár – Zalaegerszeg
A hazaiak nagyon mélyre süllyedtek. Szükségük van minden pontra, ha bent akarnak maradni az első osztályban. A ZTE már biztos nem esik ki, helyének megerősítésért fog a pontért küzdeni. D

Ferencváros – Debrecen
A Fradi az előző fordulóban megtapasztalhatta, hogy a zöld sas tollait is meg lehet tépázni. A Debrecen továbbra is a dobogóra jutásért harcol, ezért mindent meg fognak tenni, hogy az előző fordulóban elvesztett pontokat pótolják. D

Honvéd – Mezőkövesd
A kispestieknek a biztos bentmaradáshoz kell a győzelem, és ezért mindent meg fognak tenni. Ezt már az előző fordulókban is megtették. A kövesdiek előző fordulós csodagyőzelmüket nem tudják megismételni, a pontok nekik is nagyon kellenének, de most pont nélkül maradnak. H

Újpest – Kecskemét
Újra lila rangadó, a szezonban már harmadszor. Az első két meccsen az újpestiek csak egy pontot szereztek, legutóbb Kecskeméten hiába vezettek, a KTE döntetlenre hozta a meccset. A lila párharcban a KTE vezet egy győzelemmel és egy döntetlennel. A kecskeméti liláknak már csak egy pont kell az ezüstéremhez, ezt most meg is szerzik. Ahogy ősszel, most is legyőzik az Újpestet a Megyeri úton. V

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira. 
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelőre a következő ajándékok várnak majd:
1. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
2. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az az ORGANO-tól,
3. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
4. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

A heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után két percen belül a poszt végére felkerül, kivéve, ha a forduló zárómeccsét a Széktóiban rendezik, mert akkor kell fél óra a hazaérkezéshez és az eredmény-összesítéshez. Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtökönként reggel keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délelőtt igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként a tabella, a formamutatók,
és az oddsok a következő fordulóra, a kép jobb szélén.


-⚽-
Tippelési határidő:  péntek 18:15
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Paks – Puskás AFC
Kisvárda – Vasas
Fehérvár – Zalaegerszeg
Ferencváros – Debrecen
Honvéd – Mezőkövesd
Újpest – Kecskemét


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  abba a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghírdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben:  ppt0564@gmail.com


A tippjáték végeredménye:

 

66 hozzászólás “NB1-es TIPPMIX🔸32. forduló” bejegyzéshez

  1. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

    1. Paks – Puskás AFC D
      Kisvárda – Vasas H
      Fehérvár – Zalaegerszeg H
      Ferencváros – Debrecen H
      Honvéd – Mezőkövesd D
      Újpest – Kecskemét V

    2. Paks – Puskás AFC D
      Kisvárda – Vasas H
      Fehérvár – Zalaegerszeg V
      Ferencváros – Debrecen H
      Honvéd – Mezőkövesd D
      Újpest – Kecskemét D

  2. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  3. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét V

  4. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  5. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  6. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  7. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  8. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  9. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  10. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  11. Lassan csattan az ostor, és még mindig pozitív tartományban ékeskedünk.
    Nézzük a medvét.
    Paks – Puskás H A dobogó a tét. Engem nem téveszt meg, hogy Gyuri bá’-ék az előző fordulóban nagyot betliztek. Szerintem a zöld fehérek nem őrülnek meg érte, hogy kilépjenek a nemzetközi színtérre, már megtapasztalták, mivel jár ott vitézkedni. Ennek ellenére bízom feltámadásukban. Mint ahogy Varga, Böde páros góllövő tudományában.
    Kisvárda – Vasas H Bár mindkét csapatnál sok a probléma, tudom elképzelni, hogy langyos döntetlent játszanak. A kisvárdai főnököt megütné a guta. Lehet, hogy még Radó is feltámad?
    Fehérvár – Zalaegerszeg H Salec csendben építgeti az amúgy sem rossz csapatot, de a Fehérvárnak létszükséglet a három pont. Kodro most nem hibáz.
    Ferencváros – Debrecen V Kíváncsian várom a bajnokcsapat mesterének vereség utáni reakcióját.
    Honvéd – Mezőkövesd V Korábban leírtam, az én statisztikám szerint a Honvéd int búcsút az első osztálynak /sajnos/, most már tartom magam ehhez a verzióhoz. Ha nem jön be, hát kisnyúl.
    Újpest – Kecskemét H M…..papa úgy gondolja, az Újpest majd visszafogottan küzd, én másként véleményezek. Na jó, vereségünket az évad során jól bevált babonára alapozom. Természetese Tóték góllövő tudományára ezúttal is számítok. A találkozó után majd csendesen ünnepelek. Lehet, hogy már előbb is…

    PingWin, te következel.

  12. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  13. Paks – Puskás D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  14. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  15. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  16. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  17. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  18. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  19. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét D

  20. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  21. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét V

  22. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  23. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalargerszeg D
    Ferecváro- Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  24. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét D

  25. Paks- PAFC H
    Várda- Vasas D
    Vidi- ZTE V
    FTC- DVSC D
    Honvéd- Kövesd H
    UTE- KTE D

  26. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  27. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét D

  28. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  29. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  30. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  31. Paks – Puskás Akadémia H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  32. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  33. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét D

  34. Paks – Puskás AFC/V
    Kisvárda – Vasas/D
    Fehérvár – Zalaegerszeg/D
    Ferencváros – Debrecen/H
    Honvéd – Mezőkövesd/H
    Újpest – Kecskemét/V

  35. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen V
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  36. Paks-Puskás AFC H
    Kisvárda-Vasas H
    Fehérvár-Zalaegerszeg H
    Ferencváros-Debrecen D
    Honvéd-Mezőkövesd D
    Újpest-Kecskemét D

  37. Paks-Puskás D
    Kisvárda-Vasas H
    Fehérvár-ZTE H
    FTC-DVSC D
    Honvéd-Mezőkövesd H
    Ujpest-Kecskemét D

  38. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  39. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét D

  40. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  41. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét D

  42. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét V

  43. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  44. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  45. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  46. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  47. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét V

  48. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

  49. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen V
    Honvéd – Mezőkövesd D
    Újpest – Kecskemét D

  50. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét D

  51. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg V
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét V

  52. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét V

  53. Paks – Puskás AFC H
    Kisvárda – Vasas H
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd V
    Újpest – Kecskemét D

  54. Paks – Puskás AFC D
    Kisvárda – Vasas V
    Fehérvár – Zalaegerszeg H
    Ferencváros – Debrecen D
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét D

  55. Paks – Puskás AFC V
    Kisvárda – Vasas D
    Fehérvár – Zalaegerszeg D
    Ferencváros – Debrecen H
    Honvéd – Mezőkövesd H
    Újpest – Kecskemét V

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.