3 597 932

Tényleg egy szám most a cím? Bizony! A végén kiderül, hogy miért. Annyit megsúgok, hogy nem Andó-Szabó telefonszáma.

Mit csinál az ember két forduló között, ha nagy a tét? Vincze Miklós a Kis magyar fociláz című könyvében arról ír, hogy a 2007-08-as szezon vége felé szeretett volna “matracokra vonulni”, mint a Keresztapában, hogy úgy várja ki: feljutunk-e az NB I-be vagy sem?

Aki nem emlékezne: Akkor feljutottunk 😊

Momentán úgy áll a helyzet, hogy az aranyat én már gondolatban odaadom a kilencpontos előnnyel vezető Fradinak. Viszont hátravan még négy forduló, az ezüst-, és a bronzéremért négy csapat hajt, velünk együtt!

Ahogyan arra korábban utaltunk is, az NB I történelmében eddig négyszer állhatott dobogóra frissen felkerült csapat, legutóbb a Haladás (2008-09). Ami érdekesség, hogy ezek mind bronzérmek voltak, újonc eddig még soha nem szerzett ezüstöt.

De vissza a fősodorba: Mihez kezdjen az ember, akinek a mindennapjai legtöbbször a számok, táblázatok és programok körül forognak? Számoljunk! Csináljunk táblázatot és programozzunk!

Az alap kérdés, amit meg szeretnénk nézni: Mik a lehetőségek?

Négy forduló, négy érintett klub, szóval ez 4 x 4 = 16 meccs lenne, de ugyebár lesz közte Paks-DVSC és Paks-PAFC is, amit így kétszer számolnánk. Vagyis elég 14 mérkőzést vizsgálni, régi motoros totózók kedvéért: 13+1-et!

A következő meccsekről van szó:

Honvéd-KTE
Paks-DVSC
ZTE-PAFC
Mezőkövesd-Paks
DVSC-Honvéd
KTE-FTC
PAFC-Fehérvár
Újpest-KTE
FTC-DVSC
Paks-PAFC
DVSC-Újpest
KTE-Kisvárda
ZTE-Paks
PAFC-Honvéd

Most elég az alap három lehetőséget nézni: Hazai, Döntetlen, illetve Vendég. Ez három lehetséges kimenetel, mind a tizennégy mérkőzésen. Ilyenkor a matematikatanár megkérdi, hogy na gyermekeim, ez most permutáció, kombináció, vagy variáció? A válasz a harmadik, ráadásul az ismétléses fajtából.

A lehetőségek (variációk) száma 3 x 3 x 3 x … X 3 = 3 a tizennegyediken, azaz 4 782 969. Na de ebből mennyi lesz számunkra kedvező?

Így állunk 29 forduló után:

  • 2. KTE: 51 pont, 13 győzelem
  • 3. Paks: 47 pont, 14 győzelem
  • 4. DVSC: 46 pont, 13 győzelem
  • 5. PAFC: 44 pont, 11 győzelem

A versenykiírás szerint azonos pontszámnál a végén a több győzelem számít. Meg lehet nézni részletesen (épp elég száraz a mostani bejegyzés anélkül is), de olyan eset nem jöhet ki, hogy akármelyik csapat velünk azonos pontszámmal zár és nekünk lesz több győzelmünk. Néhány esetben lehet azonos pontszámunk és azonos számú győzelmünk, ekkor a kiírás szerint a gólkülönbség dönt. Ebben jól állunk egyelőre, de most konzervatív módon felteszem, hogy minden pontegyenlőség minket sorol hátrább.

Természetesen a majd’ ötmillió lehetséges eredménysort nem kézzel írtam le. Ahogyan kedvenc matektanárom mondta: Ha rövid az eszed, legyen noteszed! A helyzethez alkalmazkodva a notesz szerepét most a számítógép játszotta el. Dolgozott a gép, osztott, szorzott, megnézte, hogy melyik esetben mennyi ponttal zár a kérdéses négy csapat. Remélem nem haragudtok meg, de a közel ötmillió esetet most nem mutatom be egyesével. Így nézett ki egy részlete a dolognak:

Csak hogy csigázzam a kedélyeket, még alábontom a pénteki meccsünk lehetséges kimenetelei szerint.

Amennyiben a Honvéd-KTE hazai győzelemmel zárulna, akkor a további 13 meccs eredményei 1 594 323 különböző módon alakulhatnak. Ebből 978 187 jelentené azt, hogy megtartjuk a második helyünket, 469 167 pedig azt, hogy a bronzérem lesz a mienk. További 132 231 esetben épphogy lecsúsznánk a dobogóról, 14 738 esetben pedig “csak” az ötödik hely lenne meg.

Amennyiben pénteken ikszelnek a csapatok, mi 1 169 436 további esetben maradnánk ezüstérmesek a végén, 359 064 esetben lennénk harmadikok, 62 271 variáció jelentene 4. helyet, míg 3 552 esetben lennénk ötödikek.

Na de ha győzünk a Honvéd otthonában! Akkor az ezt követő 1 594 323 lehetséges kimenetelből már 1 450 309 azt jelentené, hogy véghezvittük a történelmi újoncezüstöt. Láthatunk 137 904 esetben bronzot, 6 060 esetben negyedik helyet, és mindössze 50 lehetséges módon zárhatnánk ötödikként egy pénteki diadal után.

Mit jelent ez összességében?

A tizennégy vizsgált meccs összesen 4 782 969 lehetséges kimeneteléből a KTE…

3 597 932 esetben lenne ezüstérmes (innen a cím!)

966 135 esetben lenne bronzérmes

200 562 esetben lenne 4.

18 340 esetben lenne 5.

Természetesen ezek nem oddsok. Mindenki tudja, hogy a való életben nem 33,3%, 33,3%, 33,3% az esélye a H/D/V eredményeknek, hanem ettől jelentősen eltérhet a játékerő, az aktuális forma, az eltiltottak száma, a Hold állása, a kabócák éneke, és még ki tudja mi függvényében. Szóval nem mondhatunk olyat, hogy 75% esély van megtartani az ezüstöt és 95% a dobogót, pedig hej de csábító lenne!

Inkább csak egy kis színesnek szántam ezt, a magam, illetve az esetleges érdeklődők szórakoztatására.

Egy gondolat “3 597 932” bejegyzéshez

  1. Én a tippmixnél azt is megtanultam, lehet bármilyen a statisztika mindig a pillanatnyi körülmények számítanak. Nekem tegnap például Salah, és meglepetésre Kudermetova hozta a napi harapni valót. Pedig ez utóbbi mérkőzés közben megsérült.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.