Kieső-matek

12 évvel ezelőtt Sisa Tibor kaposvári edzőként mondogatta sokáig, hogy csak legyen meg a bentmaradás.
A harmadik helyen voltak a téli szünetben a tabellán, a bajnokság végére befutottak a hetedik pozícióra.
Sokan megmosolyogták, pedig biztos igaza volt, mert ő tudott valamit. Talán tudta azt saját csapatáról, amit négy évvel ezelőtt az MTK-sok nem, mert ők negyedikek voltak 14 pont előnnyel a kiesőhely fölött 17. forduló után, a bajnokság végén mégis kiestek.


Szabó István is tisztában van azzal, hogy kevés élvonalbeli rutinnal rendelkező újonccsapata számára mindaddig csak a bentmaradás a cél, amíg az matematikailag nem teljesül. A többi csapat gyenge szereplésére nem lehet alapozni, arra nem szabad számítani, hogy nem kapják össze magukat. Majd ha meglesz a bentmaradás föntebb szabad tenni a lécet, ki lehet tűzni magasabb célt.

Eddig csak a ‘szokásjog’ alapján emlegettük a még éppen bentmaradó 10. tabellapozíciót. Korábban hét év volt, mikor 12 csapatos volt az élvonal és 3 pontot ért a győzelem. Volt olyan év, amikor 32 ponttal még bent lehetett maradni (2016-ban a Vasasnak sikerült), de olyan is volt, mikor 39 ponttal 2020-ban kiesett a DVSC. Most várhatóan a kettő között lesz a kiesőhatár, úgy tűnik a kisebb értékhez közelebb.

Annyi mindenképpen látható már most is, hogy az eddigi átlagos év végi ponttabellához képest az várható, hogy amellett, hogy a bajnok a mezőnyből az átlagostól több ponttal nyeri az aranyérmet a többi csapat viszont úgy tűnik több ponttal el fog maradni az előző évek átlagától. Ez azért van, mert a korábbi éveknél sokkal kiegyensúlyozottabb a bajnokság, kimagaslóan sok a döntetlen, és így „elveszik” meccsenként egy pont.

A következő képen -amit frissítünk és rendszeresen megmutatunk- a 16. fordulótól kezdődően megnézhetjük az adott helyezésen álló csapatoknak hány pontja lenne egész évre felszorozva, vagyis az egyes fordulókban az adott helyezések pontszámát osztjuk a fordulók számával és szorozzuk 33-mal. Az eredmények alakulásával ezek a várható értékek természetesen hullámzanak, de úgy látszik beáll 33-36 közötti értékre, de nem kizárt, hogy ennél kevesebb is elég lehet a tizedik helyhez. Nagy értéke van a döntetlennek az elől lévők szempontjából a pozíciómegtartásához, de az életükért/bentmaradásért küzdőknek csak a mielőbbi győzelmi sorozat jelenthetne megnyugvást.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

….. folyt. köv. pár hét múlva …..