Ki marad, ki jön?

Év végén mindig ez foglalkoztatja a szurkolókat.
A klubvezetés lázasan dolgozik a kérdésen, mi meg találgatunk, tippelgetünk.

Az itt maradókat jobban meg tudjuk „érezni”, az érkezőket kevésbé.

Egy évvel ezelőtt megtudakoltuk a szurkolóktól kit tartanának meg a szakmai vezetés helyében, és aki 30 százalékbál több szavazatot kapott annak valóban szerződéshosszabbítást ajánlott a klub. Ketten sajnos akkor nem éltek ezzel a lehetőséggel, mert Károly Bálint Pécsre, Puskás Gábor Békéscsabára távozott.

Ebben az évben is tippelgetünk egy ideje arra ki marad majd a keretben. Közel százan vettek részt eddig ebben a vélemény-nyilvánításban, aminek eredményét ide klikkelve láthatod. Ebben az évben azért valószínű, hogy csak a lista első 10-14 játékosa marad, 30 százalék fölötti ‘szurkolói támogatottságú’ játékosok maradnak a klubnál.

Az érkezőket kisebb valószínűséggel találjuk el. Ennek oka, hogy a szurkoló úgy van ezzel, mint a kisgyerek karácsony előtt, mikor kívánságlistát ír, a szakmai vezetés viszont látja a realitásokat, a játékosok képességeit, látja mit lehet belőlük kihozni, érzik hogyan lehet majd beépíteni őket az elképzelt csapatba. Ennek ellenére mi csak szavazzunk tippelgessünk bátran, azután majd meglátjuk mekkora sikerrel tettük ezt.

Ötleteljünk hát! ~~~ TE kit igazolnál le a csapatba?
Klikk a linkre, az ‘Other’ után beírogathatod egyenként akit leigazolnál (ha még neve nem szerepel a listán), bepipálod aki szerinted erősítést jelenthet, és a ‘Vote’ gombra klikkelve elküldöd tippedet. Ezután a ‘Show results’-ot választva meglátod eddig kit és hányan választottak.
https://strawpoll.com/polls/e6Z2e1w6XgN

4 hozzászólás “Ki marad, ki jön?” bejegyzéshez

    1. Ez a kérdés még korai, előbb meg kell újítani a szerződéseket, el kell engedni azokat akikre nem számítunk. Ezután kerülhetnek képbe kik jöhetnek. DE! A fönti posztban is vannak szurkolói találgatások, de nagyon nem lenne jó, ha szerződés aláírása előtt esetlegesen érkező játékosok nevei komolyan felröppennének! A mi tárgyalási pozíciónkat rontaná, de olyan is előfordulhatna, hogy megállapodott valakivel a klub, aláírás előtt ennek híre ment, és gyorsan rácsapott másik csapat a játékosra. Mi voltunk szenvedő alanya ennek még NB1-ben. Szóval természetes a kíváncsiság, de ne akarjunk ártani a KTE-nek, várjuk meg a hivatalos bejelentést.

  1. Akkor kerdem ugy van-e hir tavozokrol? Gál jatekat kedvelem de rajta kivul a komplett kispadot kicserelnem.

    1. Nem a távozókról, hanem az itt maradókról lesz előbb hír. Miután ezeket közzé tették a klub honlapján felsorolják majd a távozókat is. A játékosok közül még csak egyről tudunk akivel szerződést hosszabbítottak: ő Vágó Levente, aki a DigiSporton a vele készült riportban árulta ezt el.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.