A tippjátékról

12 éve tippeljük meg több-kevesebb sikerrel a város első számú csapatának és a vele azonos bajnokságban szereplő csapatok bajnoki meccseit. 10 évig góltotóztunk, két éve tippmixelünk. 327 fordulóban játszottunk eddig,  a tippelők évenkénti átlagos száma: (az NB1-ben) 15, 17, 20, 25, 27 (megyeI.-ben) 12, 16, 20 (az NB3-ban) 25, 28, 37 (az NB2-ben) 37.

Két héttel ezelőtt közvéleménykutatást indítottunk, ahol megkérdeztük melyik tippjáték-verzió tetszett jobban.

Pontosan kétszer annyian választották a tippmixet, mint ahányan a góltotóra tippeltek, így ősztől mixelünk tovább.

Reméljük a lendület és vállalkozókedv töretlen marad és nem csökken majd a játékosok száma.

 

Az utolsó nyolc fordulóban mindkét évben kötésben is lehetett fogadni, ennek összesítése fönt látható. Első évben népszerűbb volt, másodikban kevésbé. Sokkal többet lehet rajta bukni, mint amennyit hozhatott a konyhára pontszámban. Ezt a módszert valószínűleg kivezetjük a fogadási módok közül, a következő évben végig a hagyományos módon lehet majd tippelni.


A tippjáték nyertesei napokon belül megkapják jól megérdemelt jutalmukat, erről természetesen itt is és a facebookon is tájékoztatunk minden érdeklődőt.