KTE – Siófok meccs lesz a hétvégén …

A siófokiak 6 ponttal, hat döntetlennel várják a vasárnapi összecsapást,
a KTE majdnem kétszer ennyi egységet kasszírozott eddig.

Tekintsünk kicsit vissza a két csapat meccstörténelmére, és vendégeink nyári csapatépítésére.

A két csapat bajnoki meccstörténelmében csak négy olyan év van, amikor azonos osztályban szerepeltek, 2008 és 2013 között a két csapat nyolcszor összemérte erejét egymással. A statisztika a KTE számára hízelgő, mivel két vereség mellett hat meccs KTE győzelemmel végződött.

Az első vereség okát mai napig nem értjük, mivel 2009 tavaszán egy jó sorozatban lévő KTE szenvedett vereséget a Balaton partján, de a 2011 májusában itthon elszenvedett vereség okát ismerjük. Ez az összecsapás pár nappal a 2011-es Magyar Kupa döntője előtt volt, és mivel a kiesés már nem veszélyeztette a csapatot ‘kicsit rápihentünk’ a kupadöntőre. Mint később kiderült jól tettük, talán ennek a trükknek is köszönhető, hogy megnyertük a kupát, habár az MTK emiatt háborgott sokáig, mivel talán emiatt a siófoki győzelem miatt estek ki az élvonalból, no de ez legyen az ő problémájuk.


forrás: https://www.nemzetisport.hu

Mint látjuk nem csak nálunk, de hétvégi ellenfelünknél is lesz olyan játékos a keretben, aki sokáig a paksi csapatot erősítette, nevezetesen Szakály Dénes. A játékosokon kívül a szakmai vezetésben is erősítés történt Siófokon, hiszen az előző évi iváncsai sikeredző-páros -Domján Attila és Bozai Attila- is a Balaton partjára tette át székhelyét a nyáron. Előző ősszel csak a meccs legvégén szerzett góllal sikerült csapatukat legyőznünk a Széktóiban a Domján Attila által vezetett Iváncsát, az utolsó fordulóban május végén pedig három gólos iváncsai vereségünkkel asszisztálhattunk nekik a bajnokavatáshoz.

Vasárnapi ellenfelünk eddig 1-1 pontot szerzett a Soroksártól, Ajkától, Diósgyőrtől, Csákvártól, Vasastól és Budafoktól, tehát nem lebecsülendő csapat. Domján Attiláék jól összeszedték az új igazolásokat -a Honvédból, Vasasból is igazoltak-, és a mi edzőnkhöz hasonlóan korábbi csapatuktól is hoztak játékosokat.

Nem lesz egyszerű meccs, mindkét gárda biztos jól felkészül a másikból, reméljük a mi csapatunk kerül majd ki győztesen az összecsapásból!

Hajrá lilák, hajrá KTE!