Hogyan jött be a kötésben fogadás?

„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem,
a sors olykor nem tudja mit akar.”

A kockázatos tippek már csak ilyenek. A játékos fele élt a kötés lehetőségével: 13 tippelő öt meccset, 4 tippelő három meccset fogott csokorba a több pont reményében. Eredmény: 13 ötös kötésből csak 4 jött be, a többinél emiatt több meccspontot is buktak, a 4 hármas kötésből 3 bejött, tehát az első ilyen fordulóban az ötös kötések negyede bejött a tippelőknek, a hármaskötések háromnegyede sikerült.

Nézzük mekkora mozgolódást jelentett ez az összesített versenyben:

ez volt az összesítés a 30. forduló után
ez volt az összesítés a 31. forduló után

Négy tippelőnek nagyon bejött az ötös kötés. Közülük ketten (peter65 és Tatár Ferenc) a tabella első harmadából első két helyre ugrottak. Mahler László és ati az összesített tabella végéről lépett nagyot előre a sikeres tippeléssel. Aki mer, az nyer. Gratulálunk neki.

Törzsjátékosaink megtalálhatják magukat mindkét összesítésen, ezt összevetve el tudják majd dönteni hogyan tippelnek ezután.

Nagyot lehet nyerni és veszíteni is persze, de azért veszteni jóval kevesebbet. Amit nyerni lehet a plusz kétszeres pont öt meccsen = kettes átlagos odds-értékkel számolva ~ az 2×5×2≈20 nyerhető plusz pont, veszíteni pedig lehet max. 4 meccs átlagosan kettes odds-pontját, tehát 8 pontot lehet. Valóságos pénzbefektetése nélkül az izgalmas játék miatt van akinek megéri. 🙂

Persze ne kötelező, ez csak egy lehetőség. Aki élni kíván vele fogad kötésben, aki nem akar a korábbi módon tippel.


?
Ennyit a kötésekről, az összesített verseny állásáról.
Ebéd után itt az újabb tipp-poszt, mert szerdán újra bajnoki forduló lesz!