Ezen a héten is olyan játékostársunkat sikerült megkérnünk szöveges tippmagyarázatra, aki ebben a bajnoki évben nem írt még ilyet.

Nézzük Joó László hogyan látja a forduló meccseinek esélyeit:


FTC II. – Majos H
A két csapat eddigi eredményei alapján egyértelmű a hazai győzelem.

Paks II. – Újpest II. H
Közel azonos képességű csapatok mérkőzésén a hazai pálya előnye dönthet.

Kecskemét – Vác H
A csoport első számú bajnokesélyese hazai pályán magabiztosan gyűjti be a három pontot.

Hódmezővásárhely – Honvéd II. D
A kiesés ellen menekülő hazaiak az iváncsai döntetlen után most is jók lesznek legalább egy pontra.

Szekszárd – Iváncsa H
A forduló meglepetését várom. Indok: ” a remény hal meg utoljára ! ”

ESMTK – Rákosmente H
Mindkét csapat győzelemmel kezdett, a hazaiak esélyesebbnek tűnnek, Liza győzelmet várok.

Dabas-Gyón – Szegedi VSE H
Jobb csapat a hazai, mint a vendég. A Szegediekben szerintem nyomot hagy a nyitófordulóbeli hazai súlyos vereség. Sima hazai győzelem.

Körösladány – Dunaújváros D
Tipikus háromesélyes mérkőzés. Véleményem szerint döntetlennel végződik.

Taksony – Dabas V
A nyitó fordulóban öt gólt kapott Taksonytól a második helyen álló vendégek elviszik a három pontot.

Kozármisleny – Monor D
Mindkét csapat győzelemmel kezdte az idényt. A mostani mérkőzésen véleményem szerint nem tudnak egymás fölé kerekedni. Döntetlent várok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a tipp-poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként az első forduló eredményei és a tabella:


Ebben a fordulóban ezek a pontszámok szerezhetők
a csapatok győzelme esetén, döntetlennél az D alatti értéket kapjátok:



Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋: ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 11 ᴏ́ʀᴀ


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
FTC II. – Majos
Paks II. – Újpest II.
Kecskemét – Vác
Hódmezővásárhely – Honvéd II.
Szekszárd – Iváncsa
ESMTK – Rákosmente
Dabas-Gyón – Szegedi VSE
Körösladány – Dunaújváros
Taksony – Dabas
Kozármisleny – Monor


A heti játék végeredménye: