A téli edzőmeccsekről …

Az edzőmeccsekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert ez az edzőknek, a szakmai stábnak ad visszajelzést játékosokról, játékrendszerekről. Ennek ellenére ejtsünk néhány szót az elmúlt másfél hónap meccseiről.

Január legvégére terveztük első edzőmeccsünket, de a Tiszakécske kérésére január közepén elutaztunk Kécskére. Vendéglátónk ekkor már a felkészülési időszak közepén járt, mi pár napja kezdtük az edzést, új edzőnk kb. harmadszor találkozott a csapattal. Ennek ellenére az első félidőben jól szerepeltünk, az ellenfél csak egy gólos előnyre tett szert. A második félidőben 6-7 fiatal kapott lehetőséget, akik derekasan helyt álltak. Ennek ellenére, hogy a kécskeiek akkor öt góllal megterhelték hálónkat. Semmi baj, legalább Gombos Zsolt láthatta, hogy tud majd a fiatalokra is számítani.

Ezután az előre eltervezett időrendben, heti két edzőmeccsel, felváltva nálunk alacsonyabb osztályban és NB3-as magasabb tabella-pozíciójú ellenfelekkel játszottunk.

A látottak alapján az őszinél összeszedettebb, fantáziadúsabb, szervezettebb csapatunk. A védelem úgy tűnik rendben lesz, mert ezen a hét meccsen akciógólt nem kaptunk. Mindegyik meccset sikerült kapott gól nélkül lehozni, csak a Jászberény tudott két szerencsés gólt szerezni ellenünk. Aki látta a meccset tudja, hogy majdnem irreális időjárási (szél)viszonyok mellett ezeket a gólokat nem a védők hozták össze, hanem két szerencsétlen baki miatt kaptuk a gólokat. Elsőt egy ártatlan beadás után, ami kicsúszott kapusunk kezéből, ezt bepofozta egy szemfüles csatár; második egy távoli szabadrúgás után született, amibe a szél a kapus előtt pár méterrel belekapott és ezzel irányt váltott a labda.

Alakul a csapat …
Hatan távoztak, négy tavasszal bevethető erősítés érkezett. Kapusok meg voltak, ezen kívül minden játékrészbe érkezett erősítés, akik valóban erősítésnek látszódnak. Sajnos ötödik friss igazolásunk a makói edzőmeccsen olyan sérülést szenvedett, hogy több hónapot ki kell hagynia.
A 26 lőtt gól ellenére a csapatjátékon van még javítanivaló. Jobban össze kell csiszolódni, érezni egymás gondolatait. Az edzőváltás jókor történt, mert így nyárig kialakulhat a csapat gerince, akikhez csatlakozhatnak majd azok a nyári átigazolási szezonban akikkel egy igazán ütőképes csapatot lehet kialakítani, amelyik nagyobb célokat is kitűzhet magának, mint az NB3 középmezőnye.

„Mert kell egy csapat …”



Hétfőn jön a következő poszt:

Hajrá Kécske! -⚽-
Mielőtt megköveznétek olvassátok majd el,
mert a cím ellenére nagyon is a KTE-ről szól majd!