Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 30. forduló

Az utolsó forduló következik.
A lényegi dolgok már eldőltek. Első és harmadik a két szegedi csapat, második meglepetésre a Szentlőrinc. A kiesőhelyen, hátulról az első és harmadik helyen is Csongrád megyei csapatok végeztek. Egy évvel ezelőtt is ugyanitt volt a bajnokság lefújásakor a Vásárhely. Akkor a feltöltésnek köszönhetően a harmadosztályban folytathatták, most várhatóan nem lesz ilyen szerencséjük. Harmadik kieső az atomvárosi gárda lett.

Míg a tabellán már nagy mozgolódás nem várható a tippjáték összesített eredményének végső kialakulása az utolsó fordulótól függ, itt még izgalmas véghajrá várható.
Ezen a héten PKrisz szállította nekünk a tippmagyarázatot:

Iváncsa – SZEOL 1-2
A szegediek, ha nehézkesen is de behúzzák ezt a mérkőzést.

Paks II. – Taksony 0-2
Gyanítom az első csapat játékosai már pihenőn vannak, visszajátszó nem várható. A Taksonyt egy masszív középcsapatnak tartom.

Kecskemét – Rákosmente 3-0
Farkas Pista búcsúmeccse, hatalmas szerepe volt a feljutásban. Remélhetőleg a csapat is odateszi magát és Pistának egy emlékezetes meccse lesz.

Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-0
A ‘hódmező’ jó formában van, hazai sikerre tippelek.

Kozármisleny – Pécs 1-3
Helyi rangadó, pécsi sikert várok.

Dunaújváros – Makó 2-0
Eléggé rossz szériában van a Dunaújváros, de itt a lehetőség kilábalni belőle. A tippem

Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 4-0
Sima hazai győzelmet várok a bajnokcsapattól.

Dabas – Szentlőrinc 0-1
A Szentlőrincnek nagyon kellene a győzelem a második hely megszerzéséhez. Nem hinném, hogy a Dabas ebben meg tudná akadályozni.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként lássuk a csapatok tabella-sorrendjét és tavaszi eredményeit:



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Iváncsa – SZEOL
Paks II. – Taksony
Kecskemét – Rákosmente
Hódmezővásárhely – Szekszárd
Kozármisleny – Pécs
Dunaújváros – Makó
Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II.
Dabas – Szentlőrinc


A heti tippjáték végeredménye /a névsor az eredményesség sorrendje/
Az összesített verseny végeredménye

21 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 30. forduló” bejegyzéshez

  1. Iváncsa – SZEOL 1-0
    Paks II. – Taksony 1-2
    Kecskemét – Rákosmente 2-0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-0
    Kozármisleny – Pécs 1-1
    Dunaújváros – Makó 3-1
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 3-0
    Dabas – Szentlőrinc 1-2

  2. Iváncsa – SZEOL: 1-2
    Paks II. – Taksony: 2-0
    Kecskemét – Rákosmente: 3-1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd: 0-2
    Kozármisleny – Pécs: 1-1
    Dunaújváros – Makó: 3-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II.: 3-1
    Dabas – Szentlőrinc: 0-0

  3. Iváncsa – SZEOL 1-1
    Paks II. – Taksony 2-1
    Kecskemét – Rákosmente 3-0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 0-1
    Kozármisleny – Pécs 0-2
    Dunaújváros – Makó 3-1
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 3-0
    Dabas – Szentlőrinc 2-1

  4. Iváncsa – SZEOL 0:1
    Paks II. – Taksony 0:0
    Kecskemét – Rákosmente 1:1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1:1
    Kozármisleny – Pécs 1:1
    Dunaújváros – Makó 2:0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 1:0
    Dabas – Szentlőrinc 1:1

  5. Iváncsa-SZEOL 0-1
    Paks II. -Taksony 1-0
    KTE-RKSK 2-1
    Hódmezővásárhely- Szekszárd 1-0
    Kozármisleny- Pécs 1-2
    Dunaújváros- Makó 2-0
    Szeged-Grosics- Bp.Honvéd II. 3-0
    Dabas- Szentlőrinc 1-3

  6. Iváncsa – SZEOL 0:0
    Paks II. – Taksony 0:2
    Kecskemét – Rákosmente 2:1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1:1
    Kozármisleny – Pécs 2:2
    Dunaújváros – Makó 2:1
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2:0
    Dabas – Szentlőrinc 2:1

  7. Iváncsa – SZEOL 0-1
    Paks II. – Taksony 1-1
    Kecskemét – Rákosmente 1-0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1-1
    Kozármisleny – Pécs 0-1
    Dunaújváros – Makó 3-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2-0
    Dabas – Szentlőrinc 1-2

  8. Iváncsa- Szeol 0-0
    Paks II- Taksony 1-1
    Kecskemét-Rákosmente 2-1
    Hmvhely- Szekszárd 2-2
    Kozármisleny- Pécs 1-1
    Dunaujváros- Makó 5-1
    Szeged- Grosics-Honvéd II 2-0
    Dabas- Szentlőrinc 1-3

  9. Iváncsa – SZEOL 1-2
    Paks II. – Taksony 0-0
    Kecskemét – Rákosmente 0-1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1-0
    Kozármisleny – Pécs 1-1
    Dunaújváros – Makó 2-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2-0
    Dabas – Szentlőrinc 0-2

  10. Iváncsa – SZEOL 0-4
    Paks II. – Taksony 1-2
    Kecskemét – Rákosmente 1-2
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1-1
    Kozármisleny – Pécs 0-1
    Dunaújváros – Makó 5-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-1

  11. Iváncsa – SZEOL 2:0
    Paks II. – Taksony 1:1
    Kecskemét – Rákosmente 3:1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1:0
    Kozármisleny – Pécs 2:1
    Dunaújváros – Makó 3:0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II.4:1
    Dabas – Szentlőrinc 2:0

  12. Iváncsa – SZEOL 1-3
    Paks II. – Taksony 0-0
    Kecskemét – Rákosmente 3-1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-0
    Kozármisleny – Pécs 1-1
    Dunaújváros – Makó 2-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2-1
    Dabas – Szentlőrinc 3-3

  13. Iváncsa – SZEOL 1:2
    Paks II. – Taksony 1:1
    Kecskemét – Rákosmente 2:1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 1:1
    Kozármisleny – Pécs 1:1
    Dunaújváros – Makó 2:0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II.2:1
    Dabas – Szentlőrinc 1:0

  14. Iváncsa – SZEOL 2:1
    Paks II. – Taksony 1:2
    Kecskemét – Rákosmente 2:1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2:1
    Kozármisleny – Pécs 1:2
    Dunaújváros – Makó 3:1
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II.3:1
    Dabas – Szentlőrinc 1:2

  15. Iváncsa – SZEOL 1:3
    Paks II. – Taksony 0:1
    Kecskemét – Rákosmente 2:2
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 3:1
    Kozármisleny – Pécs 2:1
    Dunaújváros – Makó 2:0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 3:1
    Dabas – Szentlőrinc 1:3

  16. Iváncsa – SZEOL 1-2
    Paks II. – Taksony 1-1
    Kecskemét – Rákosmente 1-2
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-0
    Kozármisleny – Pécs 2-2
    Dunaújváros – Makó 4-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 2-1
    Dabas – Szentlőrinc 1-3

  17. Iváncsa – SZEOL:3-1
    Paks II. – Taksony:1-2
    Kecskemét – Rákosmente:1-1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd:2-0
    Kozármisleny – Pécs:2-2
    Dunaújváros – Makó:4-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II:3-1.
    Dabas – Szentlőrinc:1-2

  18. Iváncsa – SZEOL 0-1
    Paks II. – Taksony 1-1
    Kecskemét – Rákosmente 1-0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-1
    Kozármisleny – Pécs 0-2
    Dunaújváros – Makó 3-1
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 0-0
    Dabas – Szentlőrinc 1-1

  19. Iváncsa – SZEOL 1-2
    Paks II. – Taksony 1-0
    Kecskemét – Rákosmente 2-0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2-1
    Kozármisleny – Pécs 0-1
    Dunaújváros – Makó 4-0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 3-0
    Dabas – Szentlőrinc 1-1

  20. Iváncsa – SZEOL 1 : 0
    Paks II. – Taksony 2 : 1
    Kecskemét – Rákosmente 0 : 1
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2 : 0
    Kozármisleny – Pécs 2 : 2
    Dunaújváros – Makó 2 : 0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 1 : 0
    Dabas – Szentlőrinc 3 : 1

  21. Iváncsa – SZEOL 1:2
    Paks II. – Taksony 1:1
    Kecskemét – Rákosmente 2:0
    Hódmezővásárhely – Szekszárd 2:1
    Kozármisleny – Pécs 1:1
    Dunaújváros – Makó 3:0
    Szeged-Grosics – Bp.Honvéd II. 4:2
    Dabas – Szentlőrinc 1:3

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.