Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 27. forduló

Már csak négy forduló van hátra a KTE első NB3-as évadjából. Persze nem ez az első év, amikor a harmadosztályban szerepel a csapat (legutóbb éppen negyedszázada voltunk itt) de azokra az időkre már csak nagyon kevesen emlékeznek.

Szöveges eredmény-magyarázóink mindig a törzstippelők táborából kerül ki. Legtöbb játékosnak Péter a keresztneve, négy ilyen nevű biztos van. Kettő már írt tipp-posztot tavasszal, most a harmadik következik és a negyedik is elvállata már a következő heti eredményindoklást, tehát nem marad ki egyik se a szórásból.
Lássuk most peter65 hogyan látja a vasárnapi meccsek esélyeit, eredményeit:


Szentlőrinc – Szeged Grosics
Igazi felsőházi rangadó. Mind két csapatnak kell a 3 pont Grosicsnak a biztos első helyért, Szentlőrincnek a felzárkózásért. A Grosics múlt heti idegenbeli győzelme után itt is esélyes, ennek ellenére a tippem 1-1

Iváncsa – Dunaújváros
Dunaújváros nem tudta otthon tartani a 3 pontot. Iváncsának az előző forduló döntetlenje után otthon nyerni kellene . Tippem 2-1

SZEOL – Kozármisleny
A SZEOL-nak kapaszkodnia kell a felzárkózáshoz. Kozármisleny úgy néz ki, hogy megragadt a középmezőnyben. A hazaiak esélyesebbek, tippem 3-1

Bp. Honvéd 2, – Hódmezővásásrhely
A Honvéd egy szerencsétlen kapushiba miatt tudta csak megszerezni az 1 pontot Kecskeméten. A Hódmezővásárhely úgy néz ki már csak nehezen tud elszakadni az utolsó helyről. Tippem 2-0

Makó – KTE
Az előző fordulóban mind két csapat döntetlent játszott. A KTE-nek a középmezőnyben maradáshoz nagyon kell a 3 pont. Remélem kicsit jobban fognak játszani mint Honvéd ellen. Tippem 0-1

Pécs – Paks 2.
Az előző fordulóban a Pécs elhozta idegenből a 3 pontot. A Paksnak kapaszkodnia kell, hogy elkerülje a kiesést. Az előny a hazaiaknál van. Tippem 2-0

Szekszárd – Dabas
Szekszárd idegenben győzött Dabas otthon kapott ki . Szerintem gól nélküli döntetlen lesz. Tippem 0-0

Rákosmente – Taksony
Az legutóbbi vereségek után mindkét csapat győzni akar. Rákosmente csak győzelem esetén tudná megelőzni Taksonyt. Tippem 2-0

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként lássuk a csapatok tabella-sorrendjét és tavaszi eredményeit:



A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Szentlőrinc – Szeged-Grosics
Iváncsa – Dunaújváros
SZEOL – Kozármisleny
Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely
Makó – Kecskemét
Pécs – Paks II.
Szekszárd – Dabas
Rákosmente – Taksony





A heti tippjáték végeredménye /a névsor az eredményesség sorrendje/


Az összesített verseny állása

23 hozzászólás “Tippverseny -⚽- NB3 Közép csoport – 27. forduló” bejegyzéshez

  1. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-3
    Iváncsa – Dunaújváros 0-3
    SZEOL – Kozármisleny 3-1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-1
    Makó – Kecskemét 1-3
    Pécs – Paks II. 1-1
    Szekszárd – Dabas 2-1
    Rákosmente – Taksony 2-2

  2. Szentlőrinc- Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa-Dunaújváros 1-2
    SZEOL-Kozármisleny 1-1
    Bp.Honvéd II.- Hódmezővásárhely 2-1
    Makó-KTE 1-2
    Pécs- Paks II. 1-1
    Szekszárd- Dabas 2-0
    RKSK- Taksony 1-0

  3. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0:1
    Iváncsa – Dunaújváros 1:2
    SZEOL – Kozármisleny 2:1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3:0
    Makó – Kecskemét 1:3
    Pécs – Paks II. 0:2
    Szekszárd – Dabas 1:1
    Rákosmente – Taksony 1:1

  4. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0-1
    Iváncsa – Dunaújváros 2-0
    SZEOL – Kozármisleny 1-1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2-0
    Makó – Kecskemét 0-2
    Pécs – Paks II. 2-1
    Szekszárd – Dabas 1-0
    Rákosmente – Taksony 2-2

  5. Szentlőrinc- Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa- Dunaujváros 1-0
    Szeol- Kozármisleny 2-0
    HonvédII- Hódmvhely 3-0
    Makó- Kecskemét 2-3
    Pécs- Paks II 0-1
    Szekszárd- Dabas 1-0
    Rákosmente- Taksony 1-1

  6. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa – Dunaújváros 1-1
    SZEOL – Kozármisleny 2-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-1
    Makó – Kecskemét 2-2
    Pécs – Paks II. 3-0
    Szekszárd – Dabas 1-0
    Rákosmente – Taksony 2-2

  7. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa – Dunaújváros 1-1
    SZEOL – Kozármisleny 2-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-0
    Makó – Kecskemét 1-0
    Pécs – Paks II. 2-1
    Szekszárd – Dabas 1-0
    Rákosmente – Taksony 1-1

  8. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0-1
    Iváncsa – Dunaújváros 1-1
    SZEOL – Kozármisleny 1-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-0
    Makó – Kecskemét 1-2
    Pécs – Paks II. 2-1
    Szekszárd – Dabas 1-0
    Rákosmente – Taksony 1-1

  9. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 2:2
    Iváncsa – Dunaújváros 1:1
    SZEOL – Kozármisleny 2:0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely3:0
    Makó – Kecskemét1:3
    Pécs – Paks II.2:0
    Szekszárd – Dabas 1:2
    Rákosmente – Taksony 0:0

  10. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0:1
    Iváncsa – Dunaújváros 1:1
    SZEOL – Kozármisleny 2:0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 1:0
    Makó – Kecskemét 1:2
    Pécs – Paks II. 2:1
    Szekszárd – Dabas 1:1
    Rákosmente – Taksony 1:0

  11. Szentlőrinc – Szeged-Grosics1:2
    Iváncsa – Dunaújváros 1:1
    SZEOL – Kozármisleny 2:0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 4:0
    Makó – Kecskemét 0:3
    Pécs – Paks II. 2:1
    Szekszárd – Dabas 1:1
    Rákosmente – Taksony 0:1

  12. vSzentlőrinc – Szeged-Grosics 1-1
    Iváncsa – Dunaújváros 2-1
    SZEOL – Kozármisleny 3-1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2-0
    Makó – Kecskemét 0-1
    Pécs – Paks II. 2-0
    Szekszárd – Dabas 0-0
    Rákosmente – Taksony 2-0

  13. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa – Dunaújváros 0-2
    SZEOL – Kozármisleny 3-1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-0
    Makó – Kecskemét 1-2
    Pécs – Paks II. 1-0
    Szekszárd – Dabas 1-2
    Rákosmente – Taksony 2-0

  14. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1:1
    Iváncsa – Dunaújváros 2:2
    SZEOL – Kozármisleny 3:1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2:0
    Makó – Kecskemét 1:2
    Pécs – Paks II.2:1
    Szekszárd – Dabas 3:0
    Rákosmente – Taksony 1:1

  15. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0:1
    Iváncsa – Dunaújváros 2:1
    SZEOL – Kozármisleny 2:1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2:0
    Makó – Kecskemét 0:2
    Pécs – Paks II 2:1.
    Szekszárd – Dabas 0:3
    Rákosmente – Taksony 2:2

  16. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-2
    Iváncsa – Dunaújváros 1-1
    SZEOL – Kozármisleny 2-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 1-0
    Makó – Kecskemét 0-2
    Pécs – Paks II. 1-0
    Szekszárd – Dabas 1-2
    Rákosmente – Taksony 1-1

  17. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 2-2
    Iváncsa – Dunaújváros 1-2
    SZEOL – Kozármisleny 1-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 3-0
    Makó – Kecskemét 0-1
    Pécs – Paks II. 3-1
    Szekszárd – Dabas 1-3
    Rákosmente – Taksony 0-0

  18. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0:1
    Iváncsa – Dunaújváros 0:1
    SZEOL – Kozármisleny 3:1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2:0
    Makó – Kecskemét 1:2
    Pécs – Paks II. 2:1
    Szekszárd – Dabas 1:1
    Rákosmente – Taksony 2:1

  19. Szentlőrinc–Szeged-GA:1-2
    Iváncsa-Dunaújváros 3-2
    SZEOL SC–Kozármisleny:1-0
    Honvéd II.-Hódmezövásárhely:2-0
    Makó FC–Kecskeméti TE:0-1
    Pécsi MFC–Paksi FC II:1-2
    Szekszárdi UFC–FC Dabas:0-0
    RKSK-Taksony:1-1

  20. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-3
    Iváncsa – Dunaújváros 1-1
    SZEOL – Kozármisleny 2-0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2-0
    Makó – Kecskemét 1-2
    Pécs – Paks II. 1-1
    Szekszárd – Dabas 1-2
    Rákosmente – Taksony 0-0

  21. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 0-2
    Iváncsa – Dunaújváros 1-2
    SZEOL – Kozármisleny 2-1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2-0
    Makó – Kecskemét 1-3
    Pécs – Paks II. 2-1
    Szekszárd – Dabas 1-2
    Rákosmente – Taksony 1-1

  22. Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1 : 0
    Iváncsa – Dunaújváros 0 : 2
    SZEOL – Kozármisleny 1 : 0
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2 : 0
    Makó – Kecskemét 1 :0
    Pécs – Paks II. 3 : 1
    Szekszárd – Dabas 1 : 0
    Rákosmente – Taksony 1 : 0

  23. Kovi tippjei:

    Szentlőrinc – Szeged-Grosics 2:1
    Iváncsa – Dunaújváros 2:1
    SZEOL – Kozármisleny 2:1
    Bp.Honvéd II. – Hódmezővásárhely 2:1
    Makó – Kecskemét 1:2
    Pécs – Paks II. 2:1
    Szekszárd – Dabas 2:1
    Rákosmente – Taksony 2:1

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.