Ellenfél-nézőben ~~~ Dunaújváros

forrás: alibaba.com

 

Egy héttel ezelőtt eléggé borulátóan jeleztük előre a Kozármisleny elleni meccset, ennek ellenére végig egálban voltunk, kis szerencsével nyerhettünk is volna azon a meccsen.

 

Következő ellenfelünk is előkelő eddigi meccs-mutatókkal rendelkezik, talán most is ez fordul majd javunkra?  😉

 

A Pécs és a Szekszárd ellen győzelemmel indított a Dunaújváros, majd odahaza egy vereség a Rákosmente ellen. Ez biztos nem volt bekalkulálva náluk. Újabb két győzelem következett, ezúttal a Taksony és a Dabas ellen. Ekkor edzőváltásra került sor náluk. Zalaegerszegre csábították az NB2-be Dobos Barnát, így a Paks fiókcsapata ellen már Lőrinc Emil vezetésével tettek látogatást az atomvárosban, ahonnan gólgazdag 2:2-es döntetlennel távoztak.

Ők így a harmadik helyről vágnak neki a vasárnap esti meccsnek, mi a hetedik helyen állunk jelenleg a tabellán.

 

Vendéglátónk játékereje alapján dobogóra esélyes csapat, egy újonc csak a szerencsében és a dicső múltban elért eredmény megismétlésében reménykedhet náluk. A nem is olyan távoli múltban elért győzelmet szép lenne megismételni, amikor három és fél évvel ezelőtt éppen a kétszázadik NB1-es meccsünkön nyertünk Újvárosban. 🙂

 

Hajrá lilák, hajrá KTE!