Tesztüzem

Igen tesztüzem, mert ezzel a poszttal teszteljük, tesztelnénk, hogy működik-e rendesen ez a hely. Az év végén nem lehetett itt posztot létrehozni, poszthoz írni hozzászólást is csak korlátozottan, így arra bíztatok mindenkit szóljon hozzá, írja le a véleményét a csapatról, a tavaszról, reményeiről, esélyeinkről!

Alaposan átszervezett és megerősített csapattal vágtunk neki az ősznek és meggyőző teljesítménnyel végig (majdnem) hibátlanul meneteltünk.
Ez volt az őszi keret (a képeken a leggyakrabban használt mezszámok láthatók):


Ősszel egyetlen botlásunk éppen fő riválisunk elleni egy gólos hazai vereségünk, és éppen ennek köszönhető, hogy nem mi teleltünk a táblázat élén. Első félidőben 2-3 száz százalékos helyzetet kihagytunk és ez megbosszulta magát, hiszen ellenfelünk egy gyors ellentámadást gólra tudott váltani és ezzel nyert. Ennek a meccsnek összefoglalóját ide klikkelve lehet megnézni. Mindkét csapat nyerte minden meccsét, Kécskének egy döntetlen, nekünk az említett vereség ronthatja csak az összképet, tehát egy pont a hátrányunk. A többi csapat eléggé le van szakadva ettől a kettőstől, de azért a Bácsalmást és a Félegyházát se szabad leírni. Annál is inkább, mert előbbi jelenleg bronzérmes pozícióban áll a tabellán és ellenük indítjuk a tavaszi ‘hadjáratot’ a következő hét végén.

 

Tabella:

 

A bajnokság őszi eredményei:

 

A téli edzőmeccsek jól sikerültek. Nem is annyira a számszerű eredmény, hanem a mutatott játék miatt lehet bizakodó a szakmai stáb és a szurkoló egyaránt. Ne legyünk azért nagyon szerénytelenek, mert mi nem több osztállyal alacsonyabb csapatokkal meccseltünk, hanem előkelőbb osztályban játszó ellenfeleket sikerült legyőzni. A dabasi vereséget követően, zsinórban a Hódmezővásárhely, a Paks II.,  a Cegléd és a Szekszárd ellen is úgy tudtunk nyerni, hogy gólt sem kaptunk.

Aki még nem látta az idei edzőmeccsek összefoglalóit itt megnézheti
(klikk a meccsre és új ablakban indul az összefoglaló):

FC Dabas (NBIII) – Kecskeméti LC 3-1

Hódmezővásárhely (NBIII) – Kecskeméti LC 0-4

Paks II. (NBIII) – Kecskeméti LC 0-1

Kecskeméti LC – Ceglédi VSE (NBII) 2-0

Kecskeméti LC – Szekszárd (NBIII) 2-0

 

Nagy mozgás nem lesz a keretben.
Molnár Tamás Kiskőrösre igazolt, két új ember várható.
(Az átigazolási időszak éppen ma zárul.)

Pᴏɴᴄᴢᴏ́ᴋ Csᴀʙᴀ – támadó,  eddigi csapatai: MTK, Videoton, Puskás Akadémia, Jászberény, Vecsés, Szigetszentmiklós

Kᴏɴᴄᴢ Zsᴏʟᴛ – védő,  eddigi csapatai: Szentes, Orosháza, KTE, Cegléd, Szentes

Zsolti ismerős nekünk, hiszen 3 évig (2008 januárjában jött Orosházáról 2010 decemberében ment el a Ceglédhez) nálunk játszott.

Az új, és a régi-új játékos adatlapja:

 

Az elmúlt hetekben, hónapokban láthattuk a harmadosztályú csapatok erejét edzőmeccsen és kupameccsen. Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy ez a keret megállná helyét a magasabb osztályban is. Ehhez azonban meg kell nyerni a bajnokságot. Sorsunk a mi kezünkben van, hiszen „csak” meg kell nyerni minden meccset. Arra nem nagyon számíthatunk, hogy bárki elcsen pontokat a Kécskétől, tehát nekünk minden meccsünket meg kell nyernünk. Igen, a tizedik fordulóban Tiszakécskén is győzni kell! Közel azonos erősségű a két csapat, ha ők tudtak nálunk nyerni, akkor mi miért ne tudnánk ott?  Ehhez mi adhat reményt? Egyrészt bízzunk magunkba, másrészt emlékezzünk csak vissza, egy évvel ezelőtt is saját kezében volt  riválisunk sorsa, de otthon akkor se tudta kiharcolni Félegyháza ellen a győzelmet, amivel megnyerhették volna a bajnokságot!

No de ez már a jövő.
8 hazai és 6 idegenbeli meccsünk lesz tavasszal, február utolsó hétvégéjén kezdődik a bajnokság, itthon kezdünk a Bácsalmás ellen, április közepén (a szezon kellős közepén) leszünk szabadnaposak, és június legelején zárjuk itthon az évet Félegyháza ellen. Megyekettes csapatunk sorsolása a mienktől eltérő, tehát minden hét végén lesz meccs a Széktóiban, plusz az igazi focibarát láthat még kecskeméti focit  Hetényegyházán, és a Műkertvárosban is, ahol a Hírős-Ép játssza hazai meccseit.

Lássuk hát a tavaszi sorsolást:

 

Hajrá lilák, hajrá Kecskemét!

Várunk mindenkit tavasszal is a meccsekre, itthon és idegenben egyaránt!

 

_____________________________________________________
p.s.: A fordulók előtti csütörtök délután tippverseny! Várunk minden régi és új játékost!

 

12 hozzászólás “Tesztüzem” bejegyzéshez

  1. Ez egy szép összeállítás! 😉
    (Amit írok, az meg egy próbahsz. 😉 Rögtön kiderül, hogy műkszik-e! )

  2. Más téma..Újpest Ftc meccsre milyen feltételekkel lehet bejutni?Gondolok itt szurkolói kártyára stb..köszönöm.

    1. Szerintem ugyanaz a szabály, mint ősszel: 3 évnél nem régebbi szurkolói kártya kell, vagy személyi igazolvány.

    2. Nem is biztos, hogy Kecskeméten lesz az UTE-FTC meccs:

      ” Őze István klubelnök szerint az UTE lemondott a Szusza Ferenc Stadion fejépületének használatáról, így megkezdődött a tárgyalás az újpesti labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság és a létesítmény jelenlegi vagyonkezelője és üzemeltetője, a Nemzeti Sportközpontok között.
      Az anyaegyesület a szurkolók érdekében mondott le a fejépület használatáról, hogy az együttes tavasszal már valóban hazai pályán fogadhassa ellenfeleit, így például legközelebb március 4-én az ősi rivális Ferencvárost” – mondta az MTI-nek a sportvezető, aki erről a kedd délutáni tárgyaláson állapodott meg.
      ___________________________________________________________________
      forrás: http://nb1.hu/otp-bank-liga/hoppa-gyoznek-a-szurkolok-ujpesten-lesz-a-derbi

  3. Akkor vélhetően május 06. szombat 18h lehet a sorsdöntő mérkőzés időpontja, ha jól számol az ember?

  4. Vagy mégsem jól számoltam…Április 29. szombat 18h lesz az inkább.

  5. A helyzet az, hogy én a megye1-es derbi időpontját próbálnám belőni, hogy időben tudjak rákészülni, szervezni az ismerősöket… Nagyon kemény, nagy meccset, óriási nézőszámot várok tőle. (S halkan megjegyezve, hátha mégsem döntötték még el a kiminetelét a párharcnak, „magasabb szinten”, okosabbnak vélt emberek.És hátha igaz lehet az is, hogy alepényhalmegutoljára…)

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.