Tippverseny # 5.- Pontatlanul

forrás: aprod.hu
forrás: aprod.hu

Pont nélkül áll csapatunk négy forduló után. Volt már kétszer is négy vereség egymás után NB1-es pályafutásunk alatt, de kezdésnél még ennyire sose ragadtunk be. Innen már csak felfelé mehetünk!

Jön az újonc Dunaújváros hozzánk, akiknek csak egy pontjuk van, azután megyünk Pécsre, akiknek szintén nem sikerült még eddig győzniük, harmadik meccsen pedig jön az ETO. No ők se győzni járnak a Széktóiba! Reméljük most is így lesz! Jó lenne, ha a három meccsen hét pontot sikerülne összegyűjteni.

Heti tippírónak gedamot sikerült megnyerni, aki így legalább nem ‘lapzárta’ előtt, az utolsó pillanatban adta le tippjeit, hanem jóval korábban!  😉  Gedam egy évvel ezelőtt megnyerte az éves játékot, most a középmezőny elején van, de lesz ez még jobb is. Lássuk a tippeket:

 

Szívből!
Idén láttam összesen három meccset, azt is kár volt, úgyhogy széleskörű ismeretek nélkül, pusztán érzelmi alapon fogok tippelni! Agy kikapcs, jöjjenek a tesztoszteron alapú meglátások!

forrás: cdn.themetapicture.com
forrás: cdn.themetapicture.com

 

Budapesti Puskás vs. Akadémiai Puskás     3-0
Jelenlegi állás szerint egyik csapat sem képviseli méltón Öcsi bácsi szellemét, az más kérdés, hogy joggal csak a fővárosiak tehetnék meg. De ez itt az „az van, amit én akarok” országa, meg az akadémisták nélküli akadémia földje. Remélem a piros feketék jól helyben hagyják a felcsúti szedett-vedett bagázst!

forrás: nemkutya.com
forrás: nemkutya.com

 

Paks – Újpest     0-1
Megmondom őszintén a Paksot sosem szívleltem, semmi keresnivalójuk az első osztályban, bár most egész szépen megindultak, de most jön a megtorpanás. A keretük elég erős sajnos a bennmaradáshoz, de ezúttal nem bírnak majd az újpesti fiatalokkal!

forrás: kecskefeszek.net
forrás: kecskefeszek.net

 

Videoton – MTK     1-1
Na a felcsúti csapat mellett a másik díszpinty együttes a vidi. Bár mostanság úgy látszik, hogy kezdenek kiesni  a főnök kegyéből, azért még szépen emésztik az állami milliárdokat bármiféle eredmény nélkül! Az MTK is kap egy szép új stadiont, hisz megérdemli az a stabil 800 fő, hogy európai színvonalú helyszínen nézze a belőtt hajú, tetkós lányokat!

forrás: kecskefeszek.net
forrás: kecskefeszek.net

 

Mi – Sztálinváros     3-0
Azt mondta sznot, ha most sem nyerünk meztelenül rohan be a pályára a végén! Úgy legyen! (Akármelyik!) Mi szerencsétlenek voltunk az utolsó két meccsen, ahol már némi csapatjátékot is mutattunk, ez a Dunaújváros meg teljesen fogalmatlan egy társaság, beletapossuk őket a földbe!

forrás: fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net
forrás: fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net

 

DVSC – Hali     2-0
Fúúúú, de utálom ezt a Halit, Artnerostól, fetrengésestől!  Radó, Halmosi… te jó ég! Remélem Kondinnyóék elverik őket, mint kondás a disznaját!

forrás: sphotos-e.ak.fbcdn.net
forrás: sphotos-e.ak.fbcdn.net

 

Fradi – Tirpákia    1-1
Kezdőfordulóban ez a szemét Böde olyan alattomosan tette tovább kézzel  a labdát a Fradi második találata előtt, hogy azt nem látta csak az az 500 szerencsétlen kecskeméti, aki a B lelátó elején ült. Sajnos a sors nem akar igazságot szolgáltatni, de szívből remélem, hogy a nyírségiek pontot rabolnak a csilivili új nemzeti stadionból!

forrás: m.cdn.blog.hu
forrás: m.cdn.blog.hu

 

Pécs – Diók    1-2
Pécsen se sok pénz lehet, ehhez képest összekapartak három x-et, de most Szivics Tomiszláv csapata elindítja őket a lejtőn és meg sem állnak a  másodosztályig.

forrás: scontent-a-fra.xx.fbcdn.net
forrás: scontent-a-fra.xx.fbcdn.net

 

Lombárdia – Győr    0-1
A Pápa már évek óta nem hiányozna senkinek az élvonalból, a makacs Szentatya ennek ellenére nem akar elbukni! Na meg Szűcs Lalit se kamázzuk itt Kecskeméten! Eddig a lombárdiaiak nem is álltak hadilábon a szerencsével, nem úgy az etoiak, akik nem etiópok és hiába játszanak jól, pontokban ez nem mutatkozik! De most majd abban is!

forrás: ulloi129.hu
forrás: ulloi129.hu

 

 ______________________________________________

 

Egy kis segítség a tippeléshez:

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el. A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után 2-3 percen belül a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt. A befejezett fordulók eredményeit tartalmazó táblázat ennek a lapnak a jobb fölső sarkában a legalsó linken található meg.

 

Egyszerűsített tippszelvény erre a hétre:

Honvéd – Puskás
Paks – Újpest
Videoton – MTK
Kecskemét – Dunaújváros
Pápa – Győr
Ferencváros – Nyíregyháza
Pécs – Diósgyőr
DVSC – Haladás

 

______________________________
A heti tippjáték végeredménye :
tipp_2014-2015_05

 

 

28 hozzászólás “Tippverseny # 5.- Pontatlanul” bejegyzéshez

  1. Honvéd – Puskás 0-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 2-0
    Pápa – Győr 0-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 0-2
    DVSC – Haladás 1-0

  2. Azzal kezdem, hogy gedam barátunk minden szavát kőbe lehetne vésni, annyira igaz…

    Lássuk a tippeket csak úgy indulatból, mindenféle józan megfontolás nélkül…

    Honvéd – Puskás 2:0
    Paks – Újpest 2:2
    Videoton – MTK 2:2
    Kecskemét – Dunaújváros 3:1 … de ki rúgja azt a hármat?
    Pápa – Győr 1:3
    Ferencváros – Nyíregyháza 2:2 (Fradira SOHA!)
    Pécs – Diósgyőr 1:2
    DVSC – Haladás 2:1

  3. Honvéd – Puskás 2:1
    Paks – Újpest 3:2
    Videoton – MTK 3:1
    Kecskemét – Dunaújváros 3:0
    Pápa – Győr 1:2
    Ferencváros – Nyíregyháza 1:1
    Pécs – Diósgyőr 2:2
    DVSC – Haladá 2:0

  4. Honvéd – Puskás 1-2
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 3-1
    Pápa – Győr 0-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-1
    Pécs – Diósgyőr 0-1
    DVSC – Haladás 2-1

    Gyerünk már srácok!!! 😉

  5. Honvéd – Puskás 2-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-0
    Kecskemét – Dunaújváros 2-1
    Pápa – Győr 1-3
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 1-2
    DVSC – Haladás 2-0

  6. Honvéd – Puskás 2-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-0
    KTE – Dunaújváros 2-0
    Pápa – Győr 1-3
    Fradi – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – DVTK 0-2
    DVSC – Haladás 3-0

  7. Honvéd – Puskás 1-1
    Paks – Újpest 1-2
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 3-1
    Pápa – Győr 0-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-1
    Pécs – Diósgyőr 0-2
    DVSC – Haladás 2-1

  8. Honvéd – Puskás 1-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 2-0
    Pápa – Győr 0-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 1-1
    Pécs – Diósgyőr 0-2
    DVSC – Haladás 2-1

  9. Honvéd – Puskás 1-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 3-2
    Pápa – Győr 0-1
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 1-1
    DVSC – Haladás 2-1

  10. Honvéd – Puskás 0:1
    Paks – Újpest 1:1
    Videoton – MTK 1:1
    Kecskemét – Dunaújváros 2:0
    Pápa – Győr 0:2
    Ferencváros – Nyíregyháza 1:0
    Pécs – Diósgyőr 0:2
    DVSC – Haladás 2:0

  11. sznot tippjei:


    Honvéd – Puskás 1:1
    Paks – Újpest 1:0
    Videoton – MTK 1:0
    Kecskemét – Dunaújváros 2:0
    Pápa – Győr 0:1
    Ferencváros – Nyíregyháza 3:0
    Pécs – Diósgyőr 0:1
    DVSC – Haladás 2:1

  12. Honvéd – Puskás 1-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 2-0
    Kecskemét – Dunaújváros 3-1
    Pápa – Győr 1-1
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 0-2
    DVSC – Haladás 1-1

  13. Honvéd – Puskás 2-1
    Paks – Újpest 0-1
    Videoton – MTK 2-0
    Kecskemét – Dunaújváros 3-0
    Pápa – Győr 0-4
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 2-1
    DVSC – Haladás 2-0

  14. Honvéd – Felcsút 1:0
    Paks – Újpest 2:2
    Videoton – MTK 2:1
    Kecskemét – Dunaújváros 1:0
    Pápa – Győr 1:2
    Ferencváros – Nyíregyháza 1:1
    Pécs – Diósgyőr 2:2
    DVSC – Haladás 2:1

  15. Honvéd – Puskás 1-1
    Paks – Újpest 1-0
    Videoton – MTK 3-1
    Kecskemét – Dunaújváros 2-0
    Pápa – Győr 1-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 2-2
    DVSC – Haladás 1-0

  16. Honvéd – Puskás 1:0
    Paks – Újpest 1:1
    Videoton – MTK 2:1
    KTE – Dunaújváros 4:2
    Pápa – Győr 1:1
    FTC – Nyíregyháza 3:0
    Pécs – Diósgyőr 1:2
    DVSC – Haladás 1:1

  17. Honvéd-Felcsut 2-0 Paks-Újpest 1-1 Videoton-MTK 1-2 KTE-Dunaújváros 3-0 Pápa-Győr 2-2 FTC-Nyíregyháza 3-1 Pécs-Diósgyőr 1-2 Debrecen-Haladás 2-0

  18. Honvéd – Puskás 1-0
    Paks – Újpest 1-0
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 2-1
    Pápa – Győr 0-1
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-0
    Pécs – Diósgyőr 0-2
    DVSC – Haladás 3-1

  19. Honvéd – Puskás 1-0
    Paks – Újpest 2-2
    Videoton – MTK 3-1
    Kecskemét – Dunaújváros 1-0
    Pápa – Győr 1-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-0
    Pécs – Diósgyőr 1-1
    DVSC – Haladás 2-0

  20. Honvéd – Puskás 2-0
    Paks – Újpest 2-0
    Videoton – MTK 2-1
    Kecskemét – Dunaújváros 2-1
    Pápa – Győr 1-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 2-0
    Pécs – Diósgyőr 1-2
    DVSC – Haladás 2-1

  21. Honvéd – Felcsút 2-1
    Paks – Újpest 1-1
    Videoton – MTK 3-1
    Kecskemét – Dunaújváros 4-1
    Pápa – Győr 1-3
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-0
    Pécs – Diósgyőr 2-1
    Debrecen – Haladás 1-2

  22. Budapesti Puskás vs. Akadémiai Puskás 0-1
    Paks – Újpest 2-1
    Videoton – MTK 1-1
    Kecskemét – Dunaújváros 3-0
    Pápa – Győr 1-2
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-0
    Pécs – Diósgyőr 1-1
    DVSC – Haladás 2-0

  23. Paks – Újpest 2-2
    Videoton – MTK 2-3
    Kecskemét – Dunaújváros 3-1
    Pápa – Győr 0-3
    Ferencváros – Nyíregyháza 3-1
    Pécs – Diósgyőr 1-3
    DVSC – Haladás 3-1

  24. Szerepeltem már fényesebben is a tippversenyen, mint most (27.hely 2 pont) :D:D:D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.