Vasárnap vége az első bajnoki körnek, a hivatalos őszi sorsolás utolsó meccsét ekkor játsszák majd le a csapatok. Ugyan lesz még két tavaszról előrehozott forduló -ha a járványhelyzet alakulása is úgy akarja-, de számunkra most ez a forduló a legfontosabb.
A bajnokság indulásakor még nem gyanítottuk, hogy a bajnokság egyik fő esélyese az Iváncsa lesz, ezért akkor még nem gondoltunk milyen nagy jelentőséggel bír majd a 19. fordulós KTE-Iváncsa derbi. Elérkezett hát ez is, és a részrehajlás elkerülése miatt ennek a fordulónak a tippmagyarázatát egy iváncsai szurkoló írta, Patatics András.
Lássuk ő milyen eredményeket vár a forduló meccsein:

FTC II. – Kozármisleny H
A kisFradi hazai pályán még veretlen, nem hiszem, hogy megszakad a sorozata a baranyaiak ellen. Fradistaként hazai győzelmet várok. Tippem: 2-0

Újpest II. – Körösladány H
Elfogyott a Körösladány lendülete, ezért bárménnyire is rossz érzés számomra újpesti győzelemre számítok. Tippem: 2-1

Paks II. – Taksony D
A Paks gyenge kezdés után stabil középcsapattá érett. Nem érzek különbséget a két csapat jelenlegi formája között. Sokgólos döntetlent várok. Tippem: 2-2

Rákosmente – Honvéd II. V
A Honvédnak jobb csapata van. Győzni is fognak. Tippem: 0-2

Szegedi VSE – Vác D
A Váctól mindenki többet várt ebben az osztályban. A hazaiak néha meglepetést okoznak erősebb csapatok ellen, aztán visszaesnek, most egy pontot szerezhetnek. Tippem: 1-1

Dunaújváros – Hódmezővásárhely H
Mindkét csapatnak vannak-voltak jó pillanatai az őszi idényben, de tartósan nem tudnak jól szerepelni. Szurkolok az Újvárosnak, hazai pályán meg fogják nyerni szerintem a mérkőzést, tippem: 3-1

Dabas – Szekszárd H
Szép lassan fellopakodtak a dobogóra a hazaiak. Most is ők az esélyesek a 3 pontra, amit meg is fognak szerezni. Tippem: 3-0

Monor – ESMTK H
A hazaiak nagyon kellemetlen ellenfelek tudnak lenni, ha komolyan veszik a mérkőzéseiket. Az ESMTK az egyetlen csapat, amelyik idegenben veretlen. Bármi megtörténhet a 90 perc alatt, háromesélyesnek érzem a találkozót, de mivel valamit írni kell ezért 2-1-es hazai győzelmet tippelek.

Majos – Dabas-Gyón V
A hazaiakat csak a COVID mentheti meg a kieséstől, de csak akkor, ha az összes következő ellenfelüket ledönti a vírus, ők meg nem fogadják el a halasztást. Ha megrendezik a mérkőzést, akkor akkor az idegenben nem túl acélos dabasi csapat ponttal fog távozni. Tippem: 0-1

Kecskemét – Iváncsa D
Erre mit mondjak? Iváncsaiként vendég győzelmet szeretnék látni. Ha viszont az eszemre hallgatok akkor egy nagy taktikai csatát hozó mérkőzést tippelek kevés játékkal és még kevesebb helyzettel. Érzésem szerint maximum1 gól fog esni a forduló rangadóján. Mégis inkább gól nélküli döntetlent tippelek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a tipp-poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként a megszerzett pontok szerinti tabellasorrend,
a csapatnevek után az őszi fordulók meccseinek eredményessége -a formamutatók- háttérszínjelzéssel láthatók:


Ebben a fordulóban ezek a pontszámok szerezhetők
a csapatok győzelme esetén, döntetlennél az D alatti értéket kapjátok:



Tippelési határidő: vasárnap 11 óra


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
FTC II. – Kozármisleny
Újpest II. – Körösladány
Paks II. – Taksony
Rákosmente – Honvéd II.
Szegedi VSE – Vác
Dunaújváros – Hódmezővásárhely
Dabas – Szekszárd
Monor – ESMTK
Majos – Dabas-Gyón
Kecskemét – Iváncsa


A heti játék végeredménye: