forrás: worth1000.com

Elindult a várva várt bajnokság.
Tippelőink száma megduplázódott, ugyanis az nb3foci facebook-csoport tagjai közül is sokan csatlakoztak játékunkhoz. Az előző fordulóban a  legtöbb meccs a várható kimenetellel végződött, a várható végeredmény született, akadt viszont néhány csapat, akik elmaradtak az elvárt teljesítménytől. Semmi gond itt a lehetőség máris a javításra.

Heti tipp-jósunk TibiRobi, aki évek óta sikeresen szerepel játékunkban, az előző héten az új közegben is eredményesen helytállt.
Lássuk hogyan látja a hétvégi forduló meccseinek esélyeit:

 

Taksony – Hódmezővásárhely
Úgy is mondhatnánk, hogy két újonc csap össze Dunaharasztin, de ez némi ferdítés, hiszen a valódi újonc csak a Taksony, a vendégek viszont vigaszágon kerültek vissza a harmadosztályba, ahonnan az előző szezonban kiestek. Mindkét csapat 1-1-es döntetlennel zárta az előző fordulót a Taksony Kecskeméten, a HFC otthon a Rákosmente ellen ikszelt. A vendégeket tapasztaltnak tartom, a hazaiakat pedig elszántnak, újabb döntetlent tippelek. 1-1

 

Rákosmente – Kozármisleny
A hazaiak az előbb említett 1-1-el kezdtek, nem mutattak még sokat magukból. Azonban hírek alapján a Kozármisleny néhány pécsi játékossal erősített, számolni kell velük, ráadásul remek 3-0-val indítottak a Szekszárd ellen, így felpörögve várhatják a mérkőzést. Lendületük szerintem továbbra is kitart. 0-2

 

Szekszárd – Dunaújváros
Nem kezdődött jól a Szekszárd számára a bajnokság, hiszen Kozármislenyben simán kikaptak. Muszáj lenne otthon javítani, de a feljutásra pályázó Dunaújváros ellen ez nehéz lesz. A vendégek legutóbb otthon verték a meggyengült Pécset 1-0-ra, valószínűleg három pontért mennek most is, amiért meg is fognak dolgozni. 1-2

 

Pécs – Szeged-Grosics Akadémia
Két igazi nagyváros összecsapását láthatják majd a nézők Pécsett, rangadóra lehet számítani, még akkor is, ha a hazai csapat meggyengült, a vendég pedig épp most esett ki a másodosztályból. A célok azonban mások: a Pécs bennmaradni, a Szeged feljutni akar. Ők meg is tették az első lépést, hiszen vezetik a tabellát a Makó 4-1-es kiütésének köszönhetően. Mindkét fél nehéz mérkőzést várhat, de a Szegedet esélyesebbnek érzem. 0-1

 

Makó – Iváncsa
Ellentétes bajnokságot játszott a két együttes tavaly: a Makó majdnem kiesett, az Iváncsa majdnem feljutott. Ugyanígy ellentétes volt az első forduló, a hazaiak 4-1-re kikaptak Szegeden, az Iváncsa 3-0-ra verte a Honvéd akadémistáit. Eme két adat segítségével könnyen megtippelhető a végeredmény is. 1-3

 

Dabas – Kecskemét
Kellemetlen csapatnak ígérkezik a Dabas idén is, hiszen a Paks-fakót laza 3-0-ra páholták el idegenben, ami némileg meglepetés. Kemény gárda lesz idén is. A 3 évnyi téli álmából lassan felébredő Kecskemét otthon 1-1-re végzett a szintén újonc Taksony ellen, szintén kissé meglepő. Egyik együttes sem dőlhet hátra, szoros találkozót várok, Kecskeméti sikerrel. 1-2

 

Honvéd II. – SZEOL
Szintén két olyan gárdáról van szó, akinek eltérőek a céljaik. A Honvéd II. a feljutás reményének híján fiataljaik megmutatását tűzik ki maguk elé, míg a SZEOL vissza szeretne kapaszkodni a második vonalba. Mindkettő nemes cél, de szerintem ezúttal győz a fiatalos hév, és az akadémia otthon tartja a három pontot. 2-0

 

Szentlőrinc – Paks II.
Mindkét csapat verséggel kezdett, tehát egy biztos: valamelyiküknek lesz pontja a mérkőzés után. Komolyra fordítva a szót, egyikük sem fog idén a feljutásért harcolni, ahogy tavaly is, a sűrű középmezőnybe várhatók. A Szentlőrinc mentségére legyen, hogy az egyik bajnokesélyes Szeged ellen kaptak ki, a Paks otthoni 3-0-s veresége nehezebben magyarázható. Éppen ezért gondolom azt, hogy a hazaiak otthon fogják tartani a három pontot. 3-0

⊂⚽⊃
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha nem akarsz egyik tippjátékról sem lemaradni akkor (mikor a hétvégén bajnoki forduló van 48 órával a forduló rajtja előtt) csütörtök délután már keresheted a tipp-posztot ezen az oldalon, de kérhetsz e-mail értesítést is arról, hogy új bejegyzés, új tipp-poszt kerül fel az oldalra. Ehhez ezt a négyzetet kell csak bepipálnod. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés! 🙂

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
⊂⚽⊃

Még csak egy forduló van mögöttünk, így formamutatókat, táblázatot nézni értelmetlen lenne, egyedül az első forduló eredményei jelenthetnek még a fenti tipp-magyarázaton kívül némi segítséget a tippeléshez:


.

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Taksony – Hódmezővásárhely
Rákosmente – Kozármisleny
Szekszárd – Dunaújváros
PMFC – Szeged-Grosics Akadémia
Makó – Iváncsa
Dabas – Kecskemét
Bp.Honvéd II. – SZEOL
Szentlőrinc – Paks II.

A heti tippjáték végeredménye: