Tippverseny ~ 17. forduló

Idény eleji forma.
Nemcsak a pályán, a tippversenyben is, hiszen majdnem mindenki (átlag)forma alatt teljesített. Így tettem jómagam is, hiszen a hat meccsből csak egynek a kimenetelét találtam el, azt is alig. No  de spongyát rá, ennél csak jobb lehet a következő hét. Nekem is, a csapatnak is. 🙂

Igen hat meccs volt a fordulóban, mert a Kalocsa nem tudott elutazni Kécskére, így ha nem is hosszú ideig, de mi vezettük a tabellát. A szabályzatnak megfelelően a Tisza-partiak később persze megkapták a 3 pontot, így újra a táblázat élén vannak. /Reméljük csak maximum a tizedik forduló végéig! 😉 /   Ennek a hétnek a végén is hat tippelős meccs lesz, mert egyet már szerdán lejátszottak a fordulóból. Soltvadkerten nyert a Tiszakécske, tehát csapatunk számára nincs más hátra, mint előre, csak a győzelem lehet alternatíva Akasztón.

Heti jósdánk szöveges megálmodója ezúttal fala lesz, aki vadkerti érzelmi szálakkal is rendelkezik, de most nem kell a bajnokaspiráns ellen egyik kedvence vereségére tippelnie, mivel ezt a meccset már ebben a fordulóban lejátszották. A többi meccset viszont nem úszta meg. Lássuk tehát most rangidős tippírónk hogyan látja a forduló hétvégi meccseinek esélyeit:

_
Baja – Halas
Két valamikor sokkal szebb napokat megélt csapat. Jelenlegi formájuk sem azt mutatja, hogy javulna a helyzet körülöttük. Őszi helyezésük alapján talán a hazaiak több eséllyel pályáznak a három pontra. 2-1
_
Akasztó – KLC
Nagyon remélem, hogy a KLC az előző fordulóban ellőtte az összes vaktöltényt. Ezután csak a szép és az eredményes játékot fogadjuk el. Feltéve ha akarnak feljebb lépni. És miért is ne akarnának. 1-5
_
Jánoshalma – Kecel
A tavaszi lendület a hazaiak mellett szól. Kecel viszont képes meglepetéseket okozni. 1-0
_
Lajosmizse – Kunszállás
A hazai pálya előnye döntheti el a mérkőzést.
Mivel ők jobban ismerik ezt a pályának nem nevezhető göröngyös libalegelőt. 3-1
_
Bácsalmás – Kiskunfélegyháza
A forduló rangadójának is kinevezhetjük ezt a mérkőzést. Bármilyen eredményt el tudok képzelni. Talán a döntetlennek látom több esélyét. 2-2
_
Kalocsa – Harta
Csak remélni tudom, hogy a Kalocsa ki tud állni a szomszéd vár ellen. 2-0
_

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

 

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Az előző forduló eredményei, tabella:

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Baja – Kiskunhalas
Akasztó – Kecskemét
Jánoshalma – Kecel
Lajosmizse – Kunszállás
Bácsalmás – Kiskunfélegyháza
Kalocsa – Harta

.

.

A heti tippjáték végeredménye:

17 hozzászólás “Tippverseny ~ 17. forduló” bejegyzéshez

  1. Baja – Kiskunhalas 2:1
    Akasztó – Kecskemét 0:3
    Jánoshalma – Kecel 1:3
    Lajosmizse – Kunszállás 1:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1:1
    Kalocsa – Harta 2:1

  2. Baja – Kiskunhalas 1-2
    Akasztó – Kecskemét 0-4
    Jánoshalma – Kecel 1-0
    Lajosmizse – Kunszállás 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 2-1
    Kalocsa – Harta 1-0

  3. Baja – Kiskunhalas: 2-0
    Akasztó – Kecskemét: 0-3
    Jánoshalma – Kecel: 1-0
    Lajosmizse – Kunszállás: 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza: 2-1
    Kalocsa – Harta: 2-1

  4. Baja-Kiskunhalas 2-1 Akasztó-Kecskemét 0-4 Jánoshalma-Kecel 0-1 Lajosmizse-Kunszállás 2-0 Bácsalmás-Kiskunfélegyháza 1-0 Kalocsa-Harta 2-0

  5. Baja – Kiskunhalas 2:1
    Akasztó – Kecskemét 0:4
    Jánoshalma – Kecel 1:1
    Lajosmizse – Kunszállás 2:0
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 2:1
    Kalocsa – Harta 2:1

  6. Baja – Kiskunhalas: 3:1
    Akasztó – Kecskemét 0:4
    Jánoshalma – Kecel: 3:1
    Lajosmizse – Kunszállás: 3:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza: 1:2
    Kalocsa – Harta: 0:1

  7. Baja – Kiskunhalas 3:2
    Akasztó – Kecskemét 1:3
    Jánoshalma – Kecel 4:1
    Lajosmizse – Kunszállás 2:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 2:1
    Kalocsa – Harta 2:2

  8. Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kecskemét 1:4
    Jánoshalma – Kecel 4:2
    Lajosmizse – Kunszállás 2:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 2:2
    Kalocsa – Harta 2:2

  9. Baja – Kiskunhalas: 2-0
    Akasztó – Kecskemét: 0-3
    Jánoshalma – Kecel: 1-0
    Lajosmizse – Kunszállás: 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza: 2-1
    Kalocsa – Harta: 2-1

  10. Baja – Kiskunhalas 2:1
    Akasztó – Kecskemét 0:3
    Jánoshalma – Kecel 2:1
    Lajosmizse – Kunszállás 1:0
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1:1
    Kalocsa – Harta 3:1

  11. Baja – Kiskunhalas 3:1
    Akasztó – Kecskemét 1:4
    Jánoshalma – Kecel 1:0
    Lajosmizse – Kunszállás 2:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 3:1
    Kalocsa – Harta 0:0

  12. Baja – Kiskunhalas 2:1
    Akasztó – Kecskemét 0:3
    Jánoshalma – Kecel 2:2
    Lajosmizse – Kunszállás 3:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 2:2
    Kalocsa – Harta 3:1

  13. Baja-Kiskunhalas 3-1
    Akasztó-Kecskemét 0-6
    Jánoshalma-Kecel 0-0
    Lajosmizse-Kunszállás 1-1
    Bácsalmás-Khtk 2-1
    Kalocsa-Harta 3-0

  14. Baja – Kiskunhalas 1-1
    Akasztó – Kecskemét 0-3
    Jánoshalma – Kecel 2-1
    Lajosmizse – Kunszállás 1-0
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1-1
    Kalocsa – Harta 0-0

  15. Baja-Kiskunhalas 3-0
    Akasztó-Kecskemét 0-4
    Jánoshalma-Kecel 2-2
    Lajosmizse-Kunszállás 3-0
    Bácsalmás-Khtk 1-0
    Kalocsa-Harta 1-1

  16. Baja – Kiskunhalas 2-0
    Akasztó – Kecskemét 1-4
    Jánoshalma – Kecel 2-1
    Lajosmizse – Kunszállás 1-1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza 1-1
    Kalocsa – Harta 3-0

  17. Baja – Kiskunhalas 1.1
    Akasztó – Kecskemét0:4
    Jánoshalma – Kecel 2.0
    Lajosmizse – Kunszállás2:1
    Bácsalmás – Kiskunfélegyháza0:0
    Kalocsa – Harta0:2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.