Tippverseny ~ 10. forduló

Elértük a bajnokság harmadát, jön az első igazi rangadó.
Csapatunk a Tiszakécskét fogadja szombat este hatkor a Széktóiban, akik szintén a bajnoki címre törnek. A két csapat közel ugyanakkora játékerőt képvisel. Jó meccsre van kilátás, reméljük sok szurkoló lesz ott, és buzdítja majd győzelemre a kecskeméti gárdát.
Mit is kívánhatnánk nekik, mint azt, hogy „lásson a közönség sok-sok-sok lila gólt”! 🙂

Ezen a héten Kovi vállalta magára a tippírás felelősségteljes munkáját.
Lássuk hogyan tippel ő:

 

Kecskemét – Tiszakécske
Rögtön a forduló rangadójával indítunk! Úgy gondolom, hogy az ezen a meccsen összecsapó csapatok között dől majd el a feljutás, és ezt nem csak a Kiskunfélegyháza pontvesztéseivel indokolom, hanem azzal a magabiztossággal, amellyel előbbi két csapat veszi a meccseit. Ennek fényében túlzás nélkül ráakaszthatjuk az Ősz Legfontosabb Meccse jelzőt a következő találkozóra, ahol két jó csapat között valószínűleg csak nüanszok döntenek majd. Az egyik ilyen nüansz lehet éppen a szurkolás is, ezért remélhetőleg sokan gondolják majd úgy (szerény személyemmel együtt), hogy érdemes kilátogatni a Széktóiba, legyünk minél többen, és teremtsünk NB1-es hangulatot! Mit lehet egy ilyen kiegyenlített összecsapásra tippelni? Természetesen kecskeméti győzelmet: 3-1

 

Jánoshalma – Kalocsa
Számomra, aki csak a csapat honlapja és a tippverseny segítségével követem a bajnokságot, meglepő a Kalocsa gyenge szereplése a tavalyi bronzérem fényében. Mindenesetre a Jánoshalma sem egy világverő csapat, talán a Kalocsa tud elindulni felfelé az elmúlt hetek ingadozásait követően: 1-2

 

Bácsalmás – Kiskőrös
Amennyire meglepett a Kalocsa negatív értelemben, annyira meglepő számomra a Bácsalmás szereplése, ámde pozitív előjellel. A Kiskőrös középcsapatként szerepel, a hazai pálya miatt a tippem: 2-1

 

Kecel – Kunszállás
Egyik csapat sem félelmetes eredményeiről ismerszik meg az idén, itt is a hazai pálya előnye jelenthet egy sovány győzelmet: 1-0

 

Lajosmizse – Kiskunfélegyháza
A Kiskunfélegyháza feltámadni látszik a bajnokság eleji pontvesztések után, a Lajosmizse pedig újonchoz mérten tisztesen helytáll, ugyanakkor a KHTK-t nem fogják tudni megszorongatni: 0-3

 

Baja – Soltvadkert
A duna-partiak idén ismét a múltjukhoz méltóan szerepelnek, de meglepne, ha valamelyik élcsapathoz fel tudnának nőni ebben a kiírásban, jövőre ugyanakkor remek hármas versenyfutás alakulhat majd ki a Baja-K’félegyháza-Kecskemét-Tiszakécske megyében maradó hármasa között. A soltvadkertiek is a várakozások felett szerepelnek idén, ugyanakkor most a papírforma a vereségüket ígéri: 2-0

 

Kiskunhalas – Harta
Ismét egy alsóházi rangadó, zavaros kristálygömböm itt is hazai győzelmet jósol: 2-1

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

.

———————————————————–

.
Kis segítség a tippeléshez: az előző forduló eredményei, tabella és a formasorrend:

screenshot-at-2016-10-09-180912-horz.

.

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecskemét – Tiszakécske
Jánoshalma – Kalocsa
Bácsalmás – Kiskőrös
Kecel – Kunszállás
Lajosmizse – Kiskunfélegyháza
Baja – Soltvadkert
Kiskunhalas – Harta 

.

.

A heti játék végeredménye:
screenshot-at-2016-10-16-171230

.

A heti játék végeredménye:

15 hozzászólás “Tippverseny ~ 10. forduló” bejegyzéshez

  1. Kecskemét – Tiszakécske 3-1
    Jánoshalma – Kalocsa 0-2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2-1
    Kecel – Kunszállás 2-0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1-4
    Baja – Soltvadkert 3-0
    Kiskunhalas – Harta 3-1

  2. Kecskemét – Tiszakécske 2:0
    Jánoshalma – Kalocsa 1:3
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Kecel – Kunszállás 0:0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:1
    Baja – Soltvadkert 2:1
    Kiskunhalas – Harta 2:0

  3. Kecskemét – Tiszakécske 1:0
    Jánoshalma – Kalocsa 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Kecel – Kunszállás 3:2
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:3
    Baja – Soltvadkert 2:1
    Kiskunhalas – Harta 2:1

  4. Kecskemét – Tiszakécske 2:0
    Jánoshalma – Kalocsa 1:3
    Bácsalmás – Kiskőrös 3:0
    Kecel – Kunszállás 1:1
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 0:1
    Baja – Soltvadkert 3:0
    Kiskunhalas – Harta 2:1

  5. Kecskemét – Tiszakécske 4:1
    Jánoshalma – Kalocsa 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 3:1
    Kecel – Kunszállás 4:1
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 0:4
    Baja – Soltvadkert 1:0
    Kiskunhalas – Harta 3:1

  6. Kecskemét – Tiszakécske 4:0
    Jánoshalma – Kalocsa 0:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Kecel – Kunszállás 1:0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:3
    Baja – Soltvadkert 3:0
    Kiskunhalas – Harta 2:0

  7. Kecskemét – Tiszakécske 2:1
    Jánoshalma – Kalocsa 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Kecel – Kunszállás 0:0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:2
    Baja – Soltvadkert 2:1
    Kiskunhalas – Harta 1:1

  8. Kecskemét – Tiszakécske 1:0
    Jánoshalma – Kalocsa 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:1
    Kecel – Kunszállás 1:0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:3
    Baja – Soltvadkert 2:0
    Kiskunhalas – Harta 1:0

  9. Kecskemét – Tiszakécske 4-1
    Jánoshalma – Kalocsa 1-0
    Bácsalmás – Kiskőrös 3-1
    Kecel – Kunszállás1-1
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1-0
    Baja – Soltvadkert 2-1
    Kiskunhalas – Harta 1:0

  10. Kecskemét -Tiszakécske 2-1
    Jánoshalma – Kalocsa 1-2
    Bácsalmás – Kiskőrös 3-1
    Kecel – Kunszállás 4-0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1-4
    Baja – Soltvadkert 3-1
    Kiskunhalas – Harta 2-1

  11. Kecskemét – Tiszakécske 2-1
    Jánoshalma – Kalocsa 0-1
    Bácsalmás – Kiskőrös 2-1
    Kecel – Kunszállás 3-1
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 0-2
    Baja – Soltvadkert 2-1
    Kiskunhalas – Harta 2-0

  12. Kecskemét – Tiszakécske 2-1
    Jánoshalma – Kalocsa 1-1
    Bácsalmás – Kiskőrös 2-2
    Kecel – Kunszállás 3-1
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1-2
    Baja – Soltvadkert 2-1
    Kiskunhalas – Harta 2-0

  13. Kecskemét – Tiszakécske 2:1
    Jánoshalma – Kalocsa 1:2
    Bácsalmás – Kiskőrös 2:0
    Kecel – Kunszállás 0:0
    Lajosmizse – Kiskunfélegyháza 1:2
    Baja – Soltvadkert 2:1
    Kiskunhalas – Harta 1:1

  14. Kecskemét-Tiszakécske 4-3
    Jánoshalma-Kalocsa 1-3
    Bácsalmás-Kiskőrös 3-1
    Kecel-Kunszállás 3-0
    Lajosmizse-Khtk 1-2
    Baja-Soltvadkert 5-1
    Kiskunhalas-Harta 3-2

  15. Kecskemét-Tiszakécske 3-0
    Jánoshalma-Kalocsa 0-2
    Bácsalmás-Kiskőrös 2-1
    Kecel-Kunszállás 2-2
    Lajosmizse-Khtk 0-1
    Baja-Soltvadkert 4-0
    Kiskunhalas-Harta 0-0

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.