Tippverseny ~ 11. forduló

Túl vagyunk a bajnokság harmadán, túl vagyunk egy rangadón, ahol két egyforma csapat közül a szerencsésebbik elvitte a Széktóiból a 3 pontot, Így már nem hibátlan csapatunk, hiszen elszenvedte első vereségét. Ez az előző hét rövid és tömör összefoglalója. Megyünk tovább, építjük, erősítjük a csapatot, és üldözzük a kécskeieket. 🙂

‘Új seprő jól seper.’ Így tartja a mondás is, de így van tippjátékunkban is. Kajtár Szabolcs ebben az évben csatlakozott játékunkba, és hétről hétre remekül tippel. Lássuk mit jósol erre a fordulóra:


Tiszakécske – Bácsalmás
Bízom abban, hogy a Kecskemét elleni rangadó túl sokat kivett a Tiszakécskéből illetve a piros lapos kiállítás is változtat a csapatukon és hozzájön a Bácsalmás jó formája, ezért a tippem erre a meccsre: 1-1

 

Kiskunfélegyháza – Kecel
A Kiskunfélegyháza egyértelműen kezd magára találni és lassan dobogó közelbe is kerül.Mindenképpen kell neki otthon a három pont, tippem: 3-1

 

Soltvadkert – Jánoshalma
A Soltvadkert egy jó erős középcsapat, szerintem jobb játékerőt képviselnek mint a Jánoshalma. Tippem: 2-0

 

Kalocsa – Lajosmizse
Az újonc Lajosmizsének nem úgy kezdődik ez a szezon ahogyan az várható lett volna,bár már nem az utolsó helyen állnak,úgy gondolom, hogy Kalocsán sem terem számukra babér. Szoros mérkőzést várok, de hazai sikert. Tippem: 1-0

 

Kunszállás – Kiskunhalas
A Kiskunhalasnak, hogy végképp stabilan a középmezőnyhöz tartozzon idegenben is pontokat kellene szereznie. Erre szerintem most van lehetősége. Tippem: 1-2

 

Harta – Kecskemét
A múlt heti rangadó elvesztése után (ami másképpen is alakulhatott volna) a kecskeméti játékosoknak mindenképpen bizonyítaniuk kell, hogy érdemesek a bajnokság megnyerésére. Nagy arányú vendéggyőzelemre tippelek, kapott gól nélkül. Tippem: 0-8

 

Kiskőrös – Akasztó
Egyértelműen hazai győzelmet várok a mérkőzéstől. A pillanatnyilag gyengébben teljesítő Akasztónak nem sok esélyt adok a Kiskőrösön. Tippem: 3-0

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végére klikkelünk és beírjuk a tippet, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha a fönti sorrendben a tippelt végeredményeket írjuk be oda. Játszhatunk facebook nevünkkel, ekkor csak a face emblémára kell klikkelni, de játszhatunk becenévvel is. Ez utóbbi esetben a hozzászólás alatt megadunk egy ímélcímet (nem lesz látható!) és egy becenevet. Ez máskor is ugyanaz legyen, mert így tudjuk eredményeidet összesíteni. Ha nem szeretnél a kte.taccs.hu oldal egyik játékáról, írásáról sem lemaradni pipáld be a bal alsó sarokban az alsó kockát, ha ennek a tippjátéknak minden hozzászólásáról szeretnél értesítést kapni, akkor a fölsőt. Ez utóbbi fölösleges lehet, mert ide bármikor visszajöhetsz megnézni mi a helyzet. Ezután nincs más tennivaló, csak a jobb alsó sarokban található gombra klikkelsz, ezzel elküldöd tippjeidet. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik. Nagy nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot, de ez sem kevés!

_pont-szab_

A játékban bárki részt vehet, aki olyan meccsre adja le (- pontos végeredmény -) tippjét, amelyik még nem kezdődött el.
A heti végeredmény a forduló utolsó meccse után azonnal a tipp-poszt végére mindig felkerül. Keresd itt, vasárnap este.

A heti játékon kívül aki a fordulók legalább felében tippelt rész vesz az összesített versenyben is, ahol a megszerzett pontok átlaga alapján alakul ki a sorrend, tehát nem kerül így hátrányba az se aki pár fordulóból kimaradt.

.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az előző forduló eredményei, tabella, formasorrend:

17 hozzászólás “Tippverseny ~ 11. forduló” bejegyzéshez

  1. Tiszakécske – Bácsalmás2-2
    Félegyháza – Kecel 2-1
    Soltvadkert – Jánoshalma 1-0
    Kalocsa – Lajosmizse3-1
    Kunszállás – Kiskunhalas 0-1
    Harta – Kecskemét 0-3
    Kiskőrös – Akasztó 1-1

  2. Tiszakécske – Bácsalmás 1:1
    Félegyháza – Kecel 5:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 2:0
    Kalocsa – Lajosmizse 2:1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:3
    Harta – Kecskemét 0:5
    Kiskőrös – Akasztó 2:0

  3. Tiszakécske-Bácsalmás 2-2 Kiskunfélegyháza-Kecel 3-0 Soltvadkert-Jánoshalma 2-1 Kalocsa – Lajosmizse 3-1 Kunszállás-Kiskunhalas 1-1 Harta-Kecskemét 0-6 Kiskőrös-Akasztó 3-0

  4. Tiszakécske – Bácsalmás 0:0
    Félegyháza – Kecel 3:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 2:1
    Kalocsa – Lajosmizse 2:1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:1
    Harta – Kecskemét 0:4
    Kiskőrös – Akasztó 2:0

  5. Tiszakécske – Bácsalmás 3:1
    Félegyháza – Kecel 3:1
    Soltvadkert – Jánoshalma 2:1
    Kalocsa – Lajosmizse 1:0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:1
    Harta – Kecskemét 0:6
    Kiskőrös – Akasztó 2:0

  6. Tiszakécske – Bácsalmás 1-1
    Kiskunfélegyháza – Kecel 3-1
    Soltvadkert – Jánoshalma 2-0
    Kalocsa – Lajosmizse 1-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-2
    Harta- Kecskemét 0-8
    Kiskőrös -Akasztó 3-0

  7. Tiszakécske – Bácsalmás 3:1
    Félegyháza – Kecel 4:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 3:2
    Kalocsa – Lajosmizse 2:0
    Kunszállás – Kiskunhalas 3:2
    Harta – Kecskemét 1:6
    Kiskőrös – Akasztó 2:0

  8. Tiszakécske – Bácsalmás 1:0
    Félegyháza – Kecel 3:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 2:1
    Kalocsa – Lajosmizse 1:1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:3
    Harta – Kecskemét 0:5
    Kiskőrös – Akasztó 2:0

  9. Tiszakécske – Bácsalmás: 1-1
    Félegyháza – Kecel: 3-0
    Soltvadkert – Jánoshalma: 2-0
    Kalocsa – Lajosmizse: 1-1
    Kunszállás – Kiskunhalas: 1-1
    Harta – Kecskemét: 0-5
    Kiskőrös – Akasztó: 3-0

  10. Tiszakécske – Bácsalmás 3:0
    Félegyháza – Kecel 2:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 1:1
    Kalocsa – Lajosmizse 3:1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1:1
    Harta – Kecskemét 0:5
    Kiskőrös – Akasztó 3:1

  11. Tiszakécske – Bácsalmás 2-1
    Félegyháza – Kecel 3-1
    Soltvadkert – Jánoshalma 1-1
    Kalocsa – Lajosmizse 2-1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-2
    Harta – Kecskemét 0-4
    Kiskőrös – Akasztó 3-1

  12. Tiszakécske – Bácsalmás 0-0
    Félegyháza – Kecel 1-0
    Soltvadkert – Jánoshalma 2-0
    Kalocsa – Lajosmizse 1-1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-0
    Harta – Kecskemét 0-5
    Kiskőrös – Akasztó 7-0

  13. Tiszakécske – Bácsalmás 3:1
    Félegyháza – Kecel 5:0
    Soltvadkert – Jánoshalma 1:1
    Kalocsa – Lajosmizse 4:0
    Kunszállás – Kiskunhalas 2:2
    Harta – Kecskemét 0:3
    Kiskőrös – Akasztó 4:1

  14. Tiszakécske – Bácsalmás 1-0
    Félegyháza – Kecel 4-1
    Soltvadkert – Jánoshalma 2-0
    Kalocsa – Lajosmizse 3-1
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-2
    Harta – Kecskemét 0-5
    Kiskőrös – Akasztó 2-0

  15. Tiszakécske-Bácsalmás 3-1
    Khtk-Kecel 6-0
    Soltvadkert-Jánoshalma 2-2
    Kalocsa-Lajosmizse 3-1
    Kunszállás-Kiskunhalas 1-3
    Harta-Kecskemét 0-6
    Kiskőrös-Akasztó 3-1

  16. Tiszakécske-Bácsalmás 2-0
    Khtk-Kecel 7-0
    Soltvadkert-Jánoshalma 3-3
    Kalocsa-Lajosmizse 4-0
    Kunszállás-Kiskunhalas 1-0
    Harta-Kecskemét 0-5
    Kiskőrös-Akasztó 1-1

  17. Tiszakécske – Bácsalmás 3-0
    Félegyháza – Kecel 3-0
    Soltvadkert – Jánoshalma 2-1
    Kalocsa – Lajosmizse 2-0
    Kunszállás – Kiskunhalas 1-1
    Harta – Kecskemét 0-5
    Kiskőrös – Akasztó 3-2

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.