Célegyenesbe fordul az őszi pontvadászat, már csak három decemberi meccs áll a csapatok és a tippelők rendelkezésére, hogy javítsanak őszi pozíciójukon.
Heti tippmagyarázónk Péter61 Fehérvárról küldte jóslatait:
Célegyenesbe fordul az őszi pontvadászat, már csak három decemberi meccs áll a csapatok és a tippelők rendelkezésére, hogy javítsanak őszi pozíciójukon.
Heti tippmagyarázónk Péter61 Fehérvárról küldte jóslatait:
Érdekes meccsek zárják majd a 14. fordulót. Felcsúton játszik a Fradi, majd Fehérváron a KTE, ahol a két legjobb passzban lévő csapat méri össze erejét (csak ez a két csapat nyerte meg mindhárom előző meccsét).
Ezen a héten Lakusz tippindoklását olvashatjátok:
A Lila Köd adminjai is kifejtik, ebben a kérdésben álláspontjukat három hetente (ezeket ide klikkelve találjátok meg), de a bajnokság elejétől kezdve a facebookon és a Discordon is több helyen közvéleménykutatást végzünk 3 fordulónként a semleges szurkolók körében, aminek eredményeit itt látjátok:
Az élvonalban eddig 255 bajnoki meccsünk volt, vasárnap begyűjtöttük a 99. győzelmünket. Következő vasárnap összejön a századik?
Következik a 13. forduló.
Nem vagyunk babonásak, tippelünk tovább szorgalmasan.
Ezúttal Hubi vállalta a tippmagyarázó szerepét, lássuk hogyan látja a fordulót:
Kezdődik a második bajnoki kör.
Új esélyek, új lehetőségek a csapatoknak és a tippelőknek egyaránt.
E heti tippírónk több, mint 12 éve játszik velünk rendszeresen [ezzel választ is kapott egy lentebb feltett kérdésére], rendszerint jól tippel, előző heti játékunkban is élen végzett. Lássuk Roberad tippjeit:
Ezzel a fordulóval elérünk az első bajnoki kör végére.
Az előző héten ketten értek el hibátlan eredménnyel telitalálatot tippjátékunkban, közülük most egyikük osztja meg velünk véleményét a forduló várható végeredményeivel kapcsolatban. Lássuk PJózsi mit vár a következő fordulótól:
Kicsit pihenhettek a játékosok és a tippelők is. A válogatott szünet után a hajdúságból érkezik a tippmagyarázat, amit nesquick írt meg nekünk:
A legutóbbi két fordulóban a tippjátékban megszerzett átlagpontszám a négyet se éri el, átlagosan csak két-két meccset találtunk el a hatból. Reméljük sikerül nagyobb lendületet vennünk a következő fordulóban a pontgyűjtésben. Ennek reményében fogalmazta meg Zolee tippmagyarázatát, amit lentebb olvashattok: