Újabb vereséget szenvedtünk, ezúttal az MTK-tól, ez pedig most már kifejezetten nehézzé tette az ősz második felét. Ezúttal viszont megintcsak kevesebb szó esik majd a meccsről.
Az MTK ellen éppen ugyanúgy kaptunk ki, mint ahogy az elmúlt meccseken. Erről korábban volt már szó, de ismétlés a tudás anyja: kezdeményezőek voltunk, járt a labda, domináltunk, hellyel-közzel azt is mondhatjuk, hogy jól fociztunk (sőt a korábbi meccsekkel ellentétben a vezetést is megszereztük), aztán amikor az ellenfél gólt lő, összeomlik a korábban látott játék, görcsösek leszünk, hibázunk, felhozzuk az ellenfelet … és végül kikapunk. Támadásban hibázunk, nem használjuk ki a helyzeteket (ez minden meccsen más játékosra húzható rá, ezúttal Katona Bálint rontott kétszer nagy helyzetben, de Vágó is centikkel maradt le egy megcsúsztatott labdáról), míg a korábban megismert KTE-képtől merőben eltérően már védekezésben is érkeznek hibák (a harmadik kapott gól például egy szöglet, úgynevezett pontrúgás, amire fel lehet és kell is készülni, korábban ilyen jellegű problémáink nem nagyon adódtak).
Tudom, hogy sokan kifutnak a világból, amikor elkezdek a statisztikákról beszélni, de muszáj, ugyanis ezek a számok mutatják meg, hogy maga a játék a jelenlegi NB1-es mezőnyből nem feltétlenül lóg ki. Az van, hogy a footystats adatai alapján meccsenként 1.38 xg-t mutatunk fel, ami azt jelenti, hogy a helyzeteink minősége alapján ennyi gólt kellene lőnünk meccsenként (ehhez képest csak 0.67-et lövünk). Nosza szorozzuk fel a meccsek számával (ami egy elég faék bonyolultságú módszer, ezáltal torzítja is a valós képet valamennyire, de nagyságrendileg érdekes lehet az eredmény) és arra jutunk, hogy 12.42 gólnál kellene tartanunk. Ha így lenne (vagyis a helyzetkihasználásunk nem extra, csak simán jó lenne), akkor 12-13 lőtt gólon állnánk, ami nagyjából annyi, mint a Szpari, az MTK, a Felcsút vagy a Fradi (!) góljainak száma. Ugyanez a pálya másik végén úgy néz ki, hogy 1.67 gólt kellene kapnunk meccsenként, ami összesen 15 gólt jelentene, mi meg kaptunk 14-et, tehát ezen a fronton nagyjából realizáljuk statisztikát (kicsit alulteljesítünk). Ebből az is látszik, hogy a védelmünk messze nem működik olyan jól, mint korábban, továbbá a kapusaink sem tudták mellétenni az extrát (bár jelentős alulteljesítést sem látni náluk).
Ha tényleg az a helyzet, hogy a játékunk alapján lehetnénk akár középmezőnyben is, akkor mi a gond? A legfőbb baj a fent említett helyzetkihasználás, ami valójában koncentráció, mentális probléma (a védelmi hibák esetén is erről van szó). Onnantól ráadásul, hogy a csapat hátrányba kerül, úgy tűnik, hogy nincs meg a kellő kreativitás az ellenfelek feltörésére, a labda nélküli játékunk olykor statikussá válik, úgy tűnik, mintha kevés mozgás lenne a támadóharmadban (bár ezek már nem statisztikára alapozott megfigyelések, csak benyomások). Láthatóan a beadásokra építünk, ugyanakkor kevés olyan játékosunk van, aki bátran vállalná fel a szélen az 1v1 elleni párharcot, egy tömörülő ellenféllel szemben pedig mozgásokkal nehezen tudjuk megteremteni ezeket a beadási lehetőségeket. Az ellenfelek pedig az előny birtokában (de sokszor már korábban is) szívesen húzódnak vissza ellenünk, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy épp az ilyen védekezés feltörésével küszködünk.
Az MTK elleni meccs utóhangjai a megszokottnál hevesebbek lettek. Persze ötödjére kaptunk ki egymás után, ami természetes módon okoz feszültséget a szurkolókban. Persze a szurkolók nyilván azt akarja, hogy a csapata ne csak nyerjen, de azt jó játékkal tegye, ha bármelyik hiányzik hosszabb időn keresztül, akkor hangot az elégedetlenségének. Úgy tűnik, hogy az elképzelés megvan a csapatban, legalábbis a meccs utáni interjúkban Szabó István többször is emlegette az alapelveket, amelyekre a játékot építené, ráadásul mi is többször említettük, hogy a csapat játéka némileg átalakult és elindult egy türelmesebben, laposan építkező irányba (főleg a letámadással szemben). Éppen emiatt nem tudok egyetérteni a lelátóról érkező „kurvagyengézéssel”, mert nem arról van szó, hogy maga a csapat nagyon nívótlan játékot mutatna hétről hétre, hanem arról, hogy olyan szériában vagyunk, hogy ikszes meccseket veszítünk el. Ha ez valóban mentális problémákra vezethető vissza, akkor a „kurvagyenge” többet árt, mint használ. Ugyanakkor azt is megértem, hogy a szurkolók kétségbeesésükben igyekeznek valahogyan jelezni a csapat irányába, próbálnak a saját eszközeikkel fordítani a folyamatokon, még akkor is, ha úgy érzem, hogy nem a jó megoldás lett erre kiválasztva.
Az MTK elleni vereség pedig a korábbiaknál nagyobb hullámokat vetett. Nem csak a lelátóról érkeztek meg az elégedetlen hangok, hanem a sajtó is megmozdult. A meccs utáni sajtótájékoztatón Szabó István állításába (miszerint a válogatott szünetben a vezetőséggel együtt kell átbeszélni a helyzetet és megoldást találni a problémákra) belemagyarázták, hogy a vezetőedző lemond, így a szurkolói körökben és a médiában is megindult a teóriagyártás. A klub úgy tűnt, hogy megfogja a gyeplőt: előbb Nagy Krisztián igyekezett önbizalmat sugározni a Nemzeti Sporton keresztül a szurkolókba, majd Tóth Ákos is nyilatkozott a csakfocinak. Még ha nem is a KTE kezdeményezte ezeket a megszólalásokat, hanem az említett honlapok, úgy tűnhet, hogy valamelyest csillapodtak a kedélyek annak hatására, hogy nem csak hallgatást tapasztalnak a szurkolók a klub részéről.
A szünet összességében elég jókor jön a csapat és a szurkolók számára is. Mindenki kicsit lehiggadhat, összeszedheti a gondolatait, felkészülhet a következő időszakra, ami valljuk be nem lesz könnyű. Nehéz helyzetben vagyunk, szivárog a rendszer és bár talán még nem ömlik minden eresztéken a víz, most szar meccsek jönnek, ahol a szezon kimenetele szempontjából valószínűleg fontosabbá válik majd a pontszerzés, mint a játék minősége. Bár egyértelműen a KTE ragadt be legjobban a szezon elején, azért a mezőny továbbra is nagyon sűrű. Egyetlen győzelemmel akár a 9. helyet is be lehet fogni, így nincs veszve a helyzet, de a következő nagyon nehéz meccseken kellene elkezdeni a pontgyűjtést, ami kifejezetten bonyolulttá teszi az ősz hátralevő részét. A jelenlegi helyzet arra mindenesetre jó, hogy helyre teszi az elvárásokat. Oda, ahol eddig minden évben kellett volna, hogy legyenek és ahova a klubkommunikáció általában helyezte őket. Benn kell maradni. Ez az elsődleges cél, minden más csak utána jöhet. Idén pedig lehet, hogy olyan szezonunk lesz, hogy ezen kívül nem is lesz más célunk.
A fentiek után, szinte zárójeles megjegyzésként Lila Köd osztályzatai a meccsről: Varga B. (5) – Szabó A. (5), Belényesi (4), Katona L. (5) – Nagy K. (6), Vágó (4), Nikitscher (4), Zsótér (6), Zeke (5) – Katona B. (4), Lukács (6)
Cserék: Bocskay (4), Pálinkás (5), Berki (5)
Ha a produkció „kurvagyenge”, akkor kurvagyenge, nem állíthat mást a szurkoló. Ezért bírom M. Rossi hozzászólásait, kimondja ami lelkét nyomja. A módszerek különbözőek. Itt van például a közelmúltban elhunyt hírös mester, Daum, az „ÜVÖLTŐ DERVIS” a Stuttgart volt edzője, aki játékosai orra alá dörgölte a mérkőzés során elkövetett hibázásaikat. Kapusának 190 bekapott gólt kellett végignéznie 20 perc alatt. A csapat többi tagját is hasonló módszerrel készítette fel az ütközetekre. Nekünk sem az edzőváltás lehetne a megoldás, hanem a megújulás. Be kell látni, az élet elsuhant mellettünk, az NB1 gyorsaságban szintet lépett, mi maradtunk a régi szisztémánál, próbáljuk játszani, jól bevált, pontrúgásokkal tarkított lassú, ívelgetős játékunkat. Közben jól passzolni meg elfelejtettünk. Taktika terén is valami újjal kellene előrukkolni. Az sem lenne probléma, ha visszamennénk a kaptafához, és tudatosítanánk focistáinkban, ne akarjanak bődületesen nagy gólt lőni, hanem a kapu eltalálására koncentráljanak. Mi szurkerek egy jól helyezett gólnak ugyanúgy tudnánk örülni. A statisztikákat pedig hagyjuk a statisztikusoknak. Siránkozással nehéz lesz bennmaradni. A mester pedig meg se próbáljon lemondani, mert karrierjében választóvonalhoz érkezett.
Ma ennyi fért az okos/kodó/órába. Hajrá KTE!
Azzal megértem, hogy a jelenlegi eredmények megérdemlik a “kurvagyengét”, azzal viszont nem értél egyet, hogy a jelenlegi játék is.
A statisztika ignorálását nem tartom jó útnak, nagyon sok információt lehet kinyerni belőle a játékunkra vonatkozóan. Az nem olyan fontos, hogy én milyen következtetéseket vonok le belőle, az már sokkal inkább, hogy a klub, mire használja.
Szabó Istvánéknak ez a másfél hét, ami hátravan a következő bajnokiig nagyon fontos lesz, mert ha nem indulunk meg felfelé még az ősszel, akkor azzal a tavasz tétjét is elvehetjük. Nagyon nem mindegy, hogy milyen munkával tölti a csapat ezt a két hetet és hogy milyen játékot próbálunk majd kivinni a pályára a következő fordulóban.
Magam módján a saját véleményemet vetítettem papírra. A statisztika nálam nem elsődleges, én azonnal „üvöltő dervissé” változom, ha nem az történik a mérkőzésen, ami az elvárásom. Ezt több féle módon lehet értelmezni. Akadnak olyanok, akik a statisztikában jobban hisznek, ez természetes.
Ami a játékot illeti, Szabó Pista szerintem nagy dilemmában van, keresi a kiutat. Nagy a tét, erősen bízom benne, hogy megoldja a feladatot, szakmailag csillagos ötösre vizsgázik. Arra én is kíváncsi vagyok, „milyen játékot próbálunk majd kivinni a pályára a következő fordulóban.”
Idén minden mérkőzésen jobbak voltunk ellenfelünknél véleményem szerint. Uraim itt senki más nem hibás mint a vezetőség, megkelettvolna tartani a Tóth Barnát ennyi. Ugyanis játékunk egy erős centerre épül, aki megtartja a zsugát amíg a csapat fel ér a kapu elé.
Ez egy érdekes kérdés, mert fizikailag Pálinkás is alkalmas lehetne erre, ugyanakkor mivel mozgékonyabb, mint Barna, ezért másképpen használjuk, többször érkezik lendületből, labdavezetésből. Az idei passzjátéka pedig azért bőven hagy kívánnivalót maga után, ami talán a fő oka lehet annak, hogy a padra került (bár én több lehetőséget adnék neki, az nb1 egyik legjobban helyzetbe kerülő játékosa ebben a pillanatban, bár ez úgy megint csak statisztika 🙂 )
– A statisztikusok folyamatosan hozzák az NB1-es formát, már csak a szakmának kellene, hozzájuk igazodva, nagyot virítani. Nyugi, Pista bátyámék semmiről nincsenek lekésve.
– Barna távozása engem is megviselt, de távozásával az élet nem állt meg, igazodni kell a kialakult helyzethez.
– Véleményem változatlan: Pálinkásban nagy lehetőség rejlik, csak rosszul van kezelve.
– Rossi érdekes dolgot feszeget. Néhány hete nekem is fejemhez vágták, hiba a vezetőség készülékében rejlik. Izgatottan várjuk, a statisztika mit mutat.
Statisztikázni csak akkor lehet, ha van adat. Én magam is szívesen játszok a számokkal: gyűjtögetem, összegzem, átlagolom őket. DE … Tóth Barna esetében nem lehet számolgatni, statisztikázni, mert gyakorlatilag nincs info. Lehetett hallani ‘hírmorzsákat’ Széktóról is, Barnától is, de az igazság mint tudjuk mindig középen van, azt meg nem tudjuk. Megtisztelő részedről, hogy a Lila Köd statisztikai képességeit nagyra értékeled, de sajnos ez még azért elmarad a Delphoi jósda képességei mögött. 🙂