A lehetetlent a csapat már teljesítette a csodára még várni kell.
NB3-ból feljutva, abból a keretből 4 játékost megtartva 2021 nyarán kezdte a csapatépítést Szabó István és csapata. Nézzük a folyamatot:
Négy játékos maradt az NB3-as keretből: Vágó, Szalai Gabi, Grünvald és Gál Szabolcs. Volt két hónap a másodosztályban induló keret kialakítására és összecsiszolására. Érkezett az NB2 meglepetéscsapatától az ötödik Ajkától a kispadról Tóth Barna, a tizedik Szegedtől Varga Bence, a 12. Dorogtól Rhjasko és Belényesi, a kiesőktől Nagy Krisztián, Szabó Alex és Hadaró. Az NB3-ból igazoltuk Lukit, Bunát és Kersákot, abból az osztályból jött kölcsönbe Katona Bálint is. A megyei bajnokságból jött Szuhodovszki.
Mi is lehetett volna más a cél, mint a biztos bentmaradás, bár sokak szerint ezzel a kerettel erős túlzás, hogy sikerül. Igazuk lett nem is maradtunk bent a másodosztályban … mert fentebb léptünk.
Az élvonalra se erősítettünk sokat: az onnan kieső csapatból jött Zeke, a szerb első osztályból jött Drujanovics, az ukrán első ligából Meszhi. Az NB2-ből Varga Ádám, Sági, Pejovics, Katona Máté és Szabó Levente. A harmadosztályból érkezett -már két éves ott tartózkodás után- Bano-Szabó Bence. Távozónk (aki érzékenyen érintette gólképességünket) Luki volt.
„Élvonalban, ezzel a kerettel. No ne nevettessétek már ki magatokat! 20 pontot se szereztek, már félévkor kiestek!” Ez még csak a szebb, kulturáltabb vélemények egyike volt, amivel minket az NB1-ben fogadtak a többiről ne is beszéljünk. Nem lett igazuk, mert Szabó István szakmai stábja és csapata alaposan megtréfálta az egész mezőnyt azzal, hogy egészen stabilan megszerezte ezzel a kerettel az ezüstérmet!
És itt álljunk meg egy szóra.
2,5 éve feljutottunk az NB2-be, ha azóta ott végig 2-3 hellyel a kiesővonal fölött lebegünk mindenki elégedett, boldog, mert mindenki belátja, hogy keretünkhöz, lehetőségünkhöz képest az a maximálisan elvárható, nincs ok panaszra.
Attól, hogy a csapat az előző két bajnokságban kimagaslóan teljesített attól még az a valóság, hogy a mi keretünkkel a biztos NB1-ben maradással is magasan túlteljesítettük minden elvárható tervet/igényt! Volt két kimagasló év, és most páran azt hiszik az az alap, amit teljesíteni kell ezután is? Nem! Most vagyunk közelebb a realitáshoz, de még most is lényegesen jobban teljesít a csapat, mint keret alapján elvárható lenne.
Mióta Szabó István vezeti a csapatot sosem volt kiesési problémánk. A kiesővonal a még éppen bentmaradó hely, de mint látjuk ebben a bajnokságban is zömében az 5. – 8. hely között állt a tabellán a csapat, sosem kellett aggódnunk a kiesés miatt. Elég nagy oddsra lehet fogadni arra, hogy ősztől is az élvonalban folytathatjuk.
„Mi lesz velünk jövőre ilyen kerettel?”
~ Senki nem állította, hogy ezzel a kerettel kezdjük meg a következő bajnokságot.
Nyugalom, türelem. Amíg ez a szakmai stáb van itt és legalább ekkora anyagi háttérrel tudnak gazdálkodni addig van rá esélyünk, hogy évről évre meg tudjuk újítani tagságunkat az első osztályban.
Reálisan értékeljük a csapatot, amelyik a lehetetlent már teljesítette a csodára még várni kell, mert az csoda lenne ha tartósan dobogó a közelében tudnánk lenni.
Hajrá lilák, hajrá KTE!
Aláírom, várom a megvalósulást.
Nem vagyok ideges, eddig sem izgultam túl a történéseket. A sikereket nemcsak a szakmai stábra hegyezném ki, ők kiváló munkát végeztek, minden téren megkapták az elismeréseket. Talán a vártnál többet is. Viszont azzal is tisztában kell lenni egy ilyen teljesítményhez egy megfelelő vezérkar nélkülözhetetlen. Tagjai a nehéz körülmények ellenére nagyot alkottak. /Ahogy Rózsa Pál, Kőrös Jani bá’ esetére is igaz./ Ők voltak, akik a kalandos utat megjárt Szabó Pistát hazahozták, ingadozó eredményei, „papírhiány” ellenére bíztak benne, a messze földön hírös légkör kialakításában főszerepet játszottak. Minimum köszönet jár nekik, hogy az élményt újra biztosították Kecskemét polgárainak, a szurkolótábornak. Érdekes módon az ő kitüntetéseikről nem olvashattunk, még a „nevüket sem” tudjuk. Bízzunk benne, ami késik nem múlik.
A jövőt illetően, korábban megpedzett aggodalmak nem alaptalanok. Elég csak a férfi kosárlabdát párhuzamba állítani. Hasonló szakmai utat bejárva kerültek mélypontra. A csapat sikeres mestere napokban nyilatkozta , az NBII-vel – ahonnan elindultak – is meg lenne elégedne. Vagy ott van a vízilabda. A fiúk hosszú, keserves utat bejárva, Európa-bajnokokat nevelve feljutottak a legmagasabb osztályba, ahonnan akkorát hagyták esni őket, hogy névvesztés, majd megszűnés lett a vége. Annak ellenére, hogy történelmük a város legmagasabb köreihez van bekötve. Úgyhogy nagyon szurkolok a KTE-nek, a „kecskeméti betegség” ne érje el a lila fehér klubot. Legyen igaza PingWinnek, a tagságot hosszú távon képesek legyenek megújítani az első osztályban. Ünnepeljük együtt a csodákat.