TIPPMIX🔸5. forduló

Az előző héten a nem várt eredmények jöttek, egyedül a Debrecen Kisvárda elleni győzelme volt papírformának nevezhető.
Most PKrisz vállalta magára a megmondóember szerepét, az ő tippindoklásait olvashatjuk lentebb.

Kecskemét – Felcsút ◽️ H
Hazai pályán senki se mehet ellenünk biztosra. A Felcsút akármilyen jól is kezdte az idei szezont nem számít nálam a meccs favoritjának. A MTK elleni gyengébb játékunkat várhatóan magunk mögött tudjuk. A fiúk rengeteget melóztak a pályán az elmúlt időszakban, várható volt, hogy lesz amikor tompábbak lesznek.
A csapat az elmúlt években megmutatta, hogy van tartása és az ilyen vereségek után egy győzelemmel kárpótolta a szurkolókat.  😉

Diósgyőr – Kisvárda ◽️ H
A Diósgyőr idén egészen meggyőző eredményeket szállít, a Kisvárda viszont továbbra se találja a győzelem útját. Nem ezen meccsen kezdik meg a pontgyűjtést.

Újpest – Zalaegerszeg ◽️ H
Újpest kellemes meglepetés az idei szezonban. Vignjevic mester keze alatt jönnek az eredmények, Zalaegerszegen viszont már az év eleje óta zuhanórepülésben vannak. Sima hazai sikert várok.

Debrecen – MTK ◽️ D
A Debrecen hétfőn könnyen hozta a Várda elleni meccset. Az eddig győzelmeik papírformának mondhatók voltak, az MTK-t meg jónak tartom egy X-re.

Fradi – Paks ◽️ D
A Paks okozott már meglepetést az Üllői úton. A Fradi várhatóan tartalékolni fog a nemzetközi meccsük miatt.

Fehérvár – Mezőkövesd ◽️ H
Két kiesőjelölt csapat. A fehérvári játékosok az edző állásáért is játszanak. Amennyiben nem sikerül elverni a harmatgyenge Mezőkövesdet nagyon nagy bajba kerülhet a Fehérvár.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira.
Őszi játékunk végén a legtöbb átlagpontszámmal rendelkező tippjátékos a klubtól egy KTE sálat kap; a második helyezett egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomagot Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól; a harmadik helyezett egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítást Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től; a negyedik helyezett Peller és Társa Gépihímző vállalkozástól egy KTE címerrel hímzett téli sapkát. Őszi ötödik helyezettünk egy nagy méretű  Savić képet kap, amin egy szurkolóval látható.
A bajnokság végén első öt helyen végzett tippelő nyereménye:
1. éves KTE bérlet a következő bajnoki évre,
2. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
3. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az ORGANO-tól,
4. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
5. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként nézzük a csapatok eddigi eredményeit, formamutatóit. A kép jobb szélén a következő forduló mérkőzéseihez társított odds-értékeket látjátok.


-⚽-
Tippelési határidő:  szombat 15:30
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Kecskemét – Felcsút
Diósgyőr – Kisvárda
Újpest – Zalaegerszeg
Debrecen – MTK
Fradi – Paks
Fehérvár – Mezőkövesd


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  abba a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghírdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben:  ppt0564@gmail.com


A tippjáték végeredménye:

76 hozzászólás “TIPPMIX🔸5. forduló” bejegyzéshez

  1. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút V
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks H
      Fehérvár – Mezőkövesd H

    2. 1. KTE – FELCSÚT H
      2. DVTK – KISVÁRDA H
      3.ÚJPEST – ZTE H
      4. DVSC MTK H
      5.FRADI – PAKS V
      6.FEHÉRVÁR – MEZŐKÖVESD H

  2. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút D
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks H
      Fehérvár – Mezőkövesd H

  3. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  4. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  5. Kecskemét – Felcsút. H
    Diósgyőr – Kisvárda. H
    Újpest – Zalaegerszeg. H
    Debrecen – MTK. D
    Fradi – Paks. H
    Fehérvár – Mezőkövesd. V

  6. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  7. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút H
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks D
      Fehérvár – Mezőkövesd V

  8. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  9. Kecskemét – Felcsút V
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  10. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK V
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  11. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  12. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút H
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks D
      Fehérvár – Mezőkövesd H

  13. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  14. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg V
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút H
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg V
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks H
      Fehérvár – Mezőkövesd H

  15. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  16. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  17. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  18. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  19. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  20. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  21. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  22. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  23. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  24. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  25. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  26. KTE-Felcsut H
    DVTK-Kisvárda H
    Ujpest-ZTE D
    DVSC-MTK H
    FTC-Paks H
    Fehérvár-Mezőkövesd H

  27. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  28. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  29. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  30. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  31. Kecskemét – Felcsút V
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  32. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  33. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  34. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  35. Dvtk-varda H
    Kte-pafc D
    Ute-zte H
    Dvsc-mtk H
    Ftc-paks V
    Vidi-kovesd D

  36. Kecskemét – Felcsút V
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg V
    Debrecen – MTK V
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  37. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  38. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

    1. Kecskemét – Felcsút V
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks H
      Fehérvár – Mezőkövesd H

  39. Kecskemét – Felcsút/H
    Diósgyőr – Kisvárda/H
    Újpest – Zalaegerszeg/D
    Debrecen – MTK/H
    Fradi – Paks/V
    Fehérvár – Mezőkövesd/D

  40. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  41. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  42. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  43. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  44. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg V
    Debrecen – MTK V
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  45. Kecskemét – Felcsút V
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  46. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  47. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  48. Kecskemét – Puskás AFC H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – ZTE D
    Debrecen – MTK H
    FTC – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd D

    1. Kecskemét – Felcsút H
      Diósgyőr – Kisvárda H
      Újpest – Zalaegerszeg H
      Debrecen – MTK H
      Fradi – Paks D
      Fehérvár – Mezőkövesd H

  49. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  50. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd V

  51. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  52. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  53. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  54. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  55. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg V
    Debrecen – MTK V
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  56. Kecskemét – Felcsút D
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK. D
    Fradi – Paks. D
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  57. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda V
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  58. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  59. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda D
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK H
    Fradi – Paks H
    Fehérvár – Mezőkövesd D

  60. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg H
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks V
    Fehérvár – Mezőkövesd H

  61. Kecskemét – Felcsút H
    Diósgyőr – Kisvárda H
    Újpest – Zalaegerszeg D
    Debrecen – MTK D
    Fradi – Paks D
    Fehérvár – Mezőkövesd H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.