A Széktóiban jártam …

… megnéztem hogyan állunk két héttel, pontosabban 15 nappal a bajnoki rajt előtt.
Lássuk …

A salakpályát felszámolták, amit nem is sajnálunk, mert ezt már régen meg kellett volna tenni. Eltávolították a balesetveszélyes kőszegélyt is, ami csoda, hogy eddig nem okozott senkinek komolyabb sérülést.

Az öntözőrendszert áthelyezték a lelátóhoz közelebb, az egykori salakpálya alatt a VAR és  a TV számára szükséges kábelelvezetéseket megcsinálták.

A játékoskijáróban és a majdani kispadok előtt műfű, az egykori salak helyén a tereprendezés megtörtént. A majdani kispadokat említettem. Igen, a kispadok újra, hosszabbra kell kicserélni, ennek készítése folyamatban, időre el is készülnek. Reméljük a hazai kispadok sikerül megtöltenünk ‘igazi tartalommal’ és ahogy az előző bajnokságban most is lesz két közel egyforma erősségű csapatunk. Legyen hosszú a kispadunk fizika és átvitt értelemben egyaránt. 🙂

A főépületben a szükséges helyiségek kialakítás/átalakítása megtörtént, a főépület előtt a kis víztorony mellett az őrzött VIP parkoló gyakorlatilag készen van, már csak a tereprendezés van hátra.

Lesz még munka, de mindenki teszi a dolgát, a terveknek megfelelően épül-szépül a Széktói. Most  úgy látszik semmi akadálya nem lesz annak, hogy 15 nap múlva NB1-es bajnoki meccset játszhasson ott a KTE, persze erre az MLSZ-nek rá kell előbb bólintani.

Egy gondolat “A Széktóiban jártam …” bejegyzéshez

  1. Bólints Tibi – harsogta hajdan az aréna közönsége. Tibi most is ott van a tűz közelében, de ezúttal valószínűleg nem ő lesz a „bólintó”. Reményeink szerint az illetékes megteszi, utána indulhat a nagy buli.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.