NB2-es TIPPMIX ≻ 16. forduló

Válogatott meccs miatt egy hetes pihenőt kaptak a csapatok és a tippelők egyaránt. Az őszi szakasz negyedik negyedét kezdjük, már csak öt forduló van hátra ebben az esztendőben.

Mostani tippírónk még NB3-ban csatlakozott hozzánk, és bár csapata maradt a harmadik vonalban ő rendszeres tippelőnk az NB2-ben is. Lássuk Privi milyen eredményeket vár a vasárnapi meccseken:

Vasas – Szombathely
A Kécskén elszenvedett vereség nagy pofon volt a piros-kékeknek. Ha fel akarnak jutni (és miért ne akarnának), ilyen meglepik nem férnek bele. A Hali a táblázat élére ugrott, így utaznak Angyalföldre. Németh mester gárdája inkább otthon erős, csak úgy mint a Vasas, így hazai győzelmet várok, bár nagy csata lesz. Tipp: H

Nyíregyháza – Budafok
Két vereség zsinórban a nyírségiek oldalán,most mi más lehet a céljuk, mint javítás. Balmazba, mint ideiglenes otthonukban meg van az esélyük hogy legyűrjék a Budafokot. Fótyikék nincsenek csúcsformában, ráadásul idegenben elég kevés pontot szereznek. Tipp: H

Győr – Békéscsaba
A lilák már rég nyertek, most már a kiesés ellen is harcolniuk kell. Schindler mesternek lesz dolga a srácokkal. Az ETO ellenben belelendült, ennek most a Csaba látja a kárát. A hazai siker szinte biztos. Tipp: H

Szolnok – Szeged
A Szolnok már rég nyert, most se ők az esélyesek. A szegediek a KTE elleni győzelem után igencsak nagy önbizalommal utazhatnak Szolnokra. Inkább a vendégeknél látom a három pontot. Tipp: V

Kecskemét – Dorog
A Dorog három vereség után nyert, most pedig az otthon jól szereplő Kecskemét vendége lesz. A Siófok ellen sok gólt lőttek, ez önbizalmat adhat. A lilák bár kikaptak Szegeden, de nem hiszem hogy ez nagy törést okozott. Egy jó Dorog ellen kell most javítani Madarászéknak, ami sikerül is. Tipp : H

Siófok – Tiszakécske
Nagyon kapaszkodik a Kécske, bár nehéz a helyzetük, kérdés hogy melyik arcukat mutatják Siófokon. A Balaton partiak sokat döntetleneznek otthon, így egy feltüzelt Kécskének lehet esélye a pontszerzésre. Tipp: D

Pécs – III.ker. TVE
A kerület hiába játszik szervezetten, nem igazán jönnek a sikerek. Jó a keret, de valami hiányzik. A Pécs négy győzelem után ikszelt, biztos most a három pontra mennek. Nem hiszem, hogy a nagy meglepetés lesz a hazai siker. Tipp: H

Csákvár – Szentlőrinc
Mindkét gárda kicsit visszaesett, most egymás ellen vajon mire mennek. Ha azt nézzük, hogy hazai pályán egy győzelmet aratott a Csákvár, akkor lehet esélye a Szentlőrincnek arra, hogy pontot visz el. Nagyon kéne a Csákvárnak a győzelem, de most nem látom erre az esélyt. Tipp: D

DVTK – Budaörs
A miskolciak nem mondtak le a feljutásról, hozzák is a győzelmeket. Két pontot vesztettek otthon eddig, most nem hiszem hogy ilyen veszély fenyegetné őket. A Budaörs a táblázat alján nincs jó passzban, azonban most sem az ő napjuk lesz. Tipp: H

Ajka – Soroksár
A zöld fehérek két siker után behúzhatják a harmadikat is. Meggyőzőek otthon, most is nekik áll a zászló. Gyömbérék három meccs óta nyeretlenek, szerintem most a pont sem lesz meg nekik. Szoros mérkőzésen Ajka siker várható. Tipp: H

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni. Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Aki az első húsz forduló után december közepén az összesített verseny élén áll a klub jóvoltából egy KTE sálat kap, a második helyezett pedig egy olyan téli sapkát a Peller és Társa Gépihímző Bt.-től, amire a KTE logóját ráhímezik. Az év végi összesített verseny győztese a játékosok által aláírt mezt kap a KTE-től, a második helyezett Pelleréktől egyedi hímzett KTE logós baseballsapkát. (Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd.)

Igyekszünk az adatgyűjtéssel, az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után perceken belül a poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként a tabella, a csapatok formamutatói,
a kép jobb szélén a következő forduló párosításai és az elérhető odds-ok:


.

Tɪᴘᴘᴇʟᴇ́sɪ ʜᴀᴛᴀ́ʀɪᴅᴏ̋:  ᴠᴀsᴀ́ʀɴᴀᴘ 12:30

.

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

Vasas – Szombathely
Nyíregyháza – Budafok
Győr – Békéscsaba
Szolnok – Szeged
Kecskemét – Dorog
Siófok – Tiszakécske
Pécs – III.ker. TVE
Csákvár – Szentlőrinc
DVTK – Budaörs
Ajka – Soroksár

______________________________
A heti tippjáték végeredménye:

36 hozzászólás “NB2-es TIPPMIX ≻ 16. forduló” bejegyzéshez

  1. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III.ker. TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  2. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba V
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE D
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár V

  3. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok V
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  4. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár V

  5. Vasas- Haladás D
    Nyiregyháza- Budafok H
    ETO- Csaba H
    Szolnok- Szeged V
    KTE – Dorog H
    Siófok -Kécske H
    Pécs- 3.kerület D
    Csákvár- Szentlőrinc V
    DVTK- Budaörs H
    Ajka- Soroksár H

  6. Vasas- Haladás D
    Nyiregyháza- Budafok H
    ETO- Csaba H
    Szolnok- Szeged V
    KTE – Dorog H
    Siófok -Kécske D
    Pécs- 3.kerület H
    Csákvár- Szentlőrinc V
    DVTK- Budaörs H
    Ajka- Soroksár D

  7. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog D
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  8. Vasas – Szombathely V
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  9. Vasas – Szombathely V
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged H
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  10. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  11. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  12. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE D
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  13. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  14. Vasas – Szombathely V
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog D
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  15. Vasas – Szombathely: H
    Nyíregyháza – Budafok: H
    Győr – Békéscsaba: H
    Szolnok – Szeged: D
    Kecskemét – Dorog: H
    Siófok – Tiszakécske: D
    Pécs – III.ker. TVE: H
    Csákvár – Szentlőrinc: D
    DVTK – Budaörs: H
    Ajka – Soroksár: H

  16. Vasas – Szombathely V
    Nyíregyháza – Budafok V
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs D
    Ajka – Soroksár V

  17. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  18. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  19. Vasas-Szombathely H
    Nyiregyháza-Budafok D

    Győr- Békéscsaba H
    Szolnok-Szeged D
    Kecskemét-Dorog H
    Siófok-Tiszakécske V
    Pécs-III.tve H
    Csákvár-Szentlőrinc V
    DVTK-Budaőrs H
    Ajka-Soroksár V

  20. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III.ker. TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  21. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged H
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE D
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs D
    Ajka – Soroksár H

  22. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged H
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III.ker. TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  23. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  24. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog D
    Siófok – Tiszakécske V
    Pécs – III. ker TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK- Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  25. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog D
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár V

  26. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  27. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok D
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  28. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged H
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE D
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  29. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  30. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog D
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  31. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár V

  32. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

  33. Vasas – Szombathely V
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged D
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE V
    Csákvár – Szentlőrinc D
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár D

  34. Vasas – Szombathely D
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba D
    Szolnok – Szeged V
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske D
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc H
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár V

  35. Vasas – Szombathely H
    Nyíregyháza – Budafok H
    Győr – Békéscsaba H
    Szolnok – Szeged H
    Kecskemét – Dorog H
    Siófok – Tiszakécske H
    Pécs – III.ker. TVE H
    Csákvár – Szentlőrinc V
    DVTK – Budaörs H
    Ajka – Soroksár H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.