NB3 Közép TIPPMIX ~ 11. forduló

Szusszanhattak egy kicsit a csapatok (- no meg a tippjátékosok is -), mivel a múlt héten szünetelt a bajnoki pontvadászat. Legtöbben szerencsésen vették a kupában az akadályt, meglepetésre a Körösladány Dunavarsányban elvérzett.

No de térjünk vissza a bajnoksághoz, a meccsek végeredményeinek megjóslásához.
Mikor megkérek valakit, hogy vállalja el, hogy a következő forduló meccseiről írjon pár mondatot azt szokták néhányan mondani, nem vagyok csapat-közelben, nem tudok mit írni. Mostani posztunk tartalmi részének szerzője már négy éve több, mint kétezer kilométerről követi a csoport meccseit. Ha valaki, akkor ő igazán mondhatná, hogy nincs testközelben a tippeléshez. 🙂
Tatár Ferenc írta soros tippmagyarázatunkat, aki az elmúlt évben is remekül teljesített, most az összesített versenyben harmadik, nagy Iváncsa drukker. Lássuk a forduló meccseit:

Fradi II. – Honvéd II.
A Ferencváros magabiztosan hozza a formáját egységesebb csapatnak tartom, mint a kispestieket. Fontos meccs, vereség esetén a dobogóról is lecsúszhat a hazai csapat, bár az még kérdés hogy mennyi vissza játszó lesz a két csapatban, tippem H

Újpest II. – Rákosmente
A 11. és 13. játszik egymással a két csapat között tudás szintbeli különbség nincs. A vendégcsapat múlt heti győzelemmel utazik, míg a hazai csapat vereséget szenvedett a Szegedtől. Igazságos döntetlenre tippelek D

Paks II. – Iváncsa ___ ELMARAD!

Kozármisleny – Vác___ ELMARAD!

Taksony – Hódmezővásárhely
Taksony eléggé kiszámíthatatlan játékot játszik: bármikor győzhet vagy veszthet el mérkőzést ezért hazai pályán taksonyi győzelemre tippelek. H

Körösladány – Szekszárd
Hazai pályán begyűjtheti zsinórban a harmadik győzelmét a Körösladány. A Szekszárd kicsit szűken osztogatja a gólokat 10 meccs alatt 8 rúgott gólja volt. Tippem: H

Dabas-Gyón – ESMTK
Bár még korai erről beszélni, de Dabas-Gyón a veszélyes zónában portyázik, de volt pár meglepetésmeccse. Mégis inkább a jobb formában lévő ESMTK győzelmét várom, tippem V

Monor – Dunaújváros Az idei szezonban igazán rossz formáját mutatja Dunaújváros Monor otthonába utazik, ahol szerintem a pontszerzés ismét elmarad, tippem H

Majos – Szegedi VSE
Alsóházi rangadón pontszámban igencsak szegény két csapat csap össze. Ha a hazai csapat bent szeretne maradni most megszerezheti az NB3-ban az első győzelmét, tippem H

Kecskemét – Dabas
A bajnoki címre is esélyes Kecskemét otthonába látogat a szintén előkelő 4. helyen álló Dabas. Nehéz meccsre számítok kecskeméti győzelemmel, tippem H


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással az írás végén a párosítást (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomjuk; majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb klikk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’, a sorok végeire klikkelünk és beírjuk a tippeket, de kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimeneteleket H (hazai győzelem) D (döntetlen) V (vendég győzelem) , csak a nagy kezdőbetűt kell a párosítás mögé írni.
Játszhatunk saját nevünkben, de játszhatunk becenévvel (nicknévvel) is. Megadunk egy ímélcímet (ami nem lesz látható!) és a nevet. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet eredményeidet majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban is módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.
Nyereményt nem ígérünk, csak egy jó játékot igen, és ez sem kevés!

A játékban bárki részt vehet, aki a forduló első meccsének kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat, vagy az X alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összes lejátszott forduló tippjeiből átlagot számítunk, ebből összesített sorrendet kapunk, aminek értéke az értékelési táblázat jobb szélén lesz, az összesített sorrend sorszáma pedig a bal szélén, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát tippeltek a fordulók legalább felében.

Igyekszünk az eredmények feldolgozásával, és ha rajtunk múlik a heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után fél órán belül a tipp-poszt végére felkerül.

Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtök kora délután keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délig igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tippelési segítségként a tabella
és a lejátszott meccsek eredményessége háttérszínjelzéssel:


Ebben a fordulóban ezek a pontszámok szerezhetők
a csapatok győzelme esetén, döntetlennél az D alatti értéket kapjátok:



Tippelési határidő: vasárnap 11 óra


A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:

FTC II. – Honvéd II.
Újpest II. – Rákosmente
Taksony – Hódmezővásárhely
Körösladány – Szekszárd
Dabas-Gyón – ESMTK
Monor – Dunaújváros
Majos – Szegedi VSE
Kecskemét – Dabas


A heti játék eredményhirdetése:

37 hozzászólás “NB3 Közép TIPPMIX ~ 11. forduló” bejegyzéshez

  1. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  2. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  3. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  4. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  5. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  6. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  7. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK D
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  8. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd V
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros V
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  9. Ftc-Honved H
    Ute-Rksk D
    Taksony-Hmvhely H
    Ladany-Szekszard H
    DabasGyon- ESMTK D
    Monor-Dunaujvaros H
    Majos-SZVSE V
    KTE- Dabas H

    1. FTC2-Honvéd2 H
      UTE2-Rákosmente V
      Taksony-Hódmező H
      Kőrősladány-Szekszárd H
      Dabas-Gyón-ESMTK D
      Monor-Dunaújv. H
      Majos-Szeged H
      KTE-Dabas H

  10. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd D
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  11. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK D
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  12. FTC II – Honvéd II H
    UTE II – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas – Gyón – ESMTK D
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szeged D
    Kecskemét – Dabas H

  13. FTC II. – Honvéd II. D
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  14. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  15. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas D

  16. FTC II. – Honvéd II. D
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  17. FTC II. – Honvéd II.H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  18. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  19. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas D

  20. FTC II. – Honvéd II. D
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  21. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  22. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  23. FTC II. – Honvéd II.H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK H
    Monor – Dunaújváros V
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  24. FTC 2 – Honvéd 2 D
    UTE 2 – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szeged V
    KTE – Dabas H

  25. FTC II. – Honvéd II. D
    Újpest II. – Rákosmente V
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd D
    Dabas-Gyón – ESMTK H
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  26. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd V
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  27. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd V
    Dabas-Gyón – ESMTK H
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabasa H

  28. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely V
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  29. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd D
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  30. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK H
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas D

  31. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK H
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE H
    Kecskemét – Dabas H

  32. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely D
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas D

  33. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente D
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK D
    Monor – Dunaújváros D
    Majos – Szegedi VSE D
    Kecskemét – Dabas H

  34. FTC II. – Honvéd II. H
    Újpest II. – Rákosmente H
    Taksony – Hódmezővásárhely H
    Körösladány – Szekszárd H
    Dabas-Gyón – ESMTK V
    Monor – Dunaújváros H
    Majos – Szegedi VSE V
    Kecskemét – Dabas H

  35. FTC II. – Honvéd II.: H
    Újpest II. – Rákosmente: D
    Taksony – Hódmezővásárhely: H
    Körösladány – Szekszárd: H
    Dabas-Gyón – ESMTK: D
    Monor – Dunaújváros: H
    Majos – Szegedi VSE: V
    Kecskemét – Dabas: H

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.